Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


< / a>

Az emberiség a Yagooft többnyelvű szociális hálón építi fel az első hidat a profitéhes világból a XXI.századba!

 

 

 

 

Az FBI már nem cáfolja a roswelli ufót

 
Titkos dokumentumokat tett fel honlapjára az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal. Mostantól bárki belenézhet az 1947-es új-mexikói ufóészlelés feljegyzéseibe. A nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy az FBI tényleg észlelt idegen lényeket Roswellben, még ha eddig határozattan cáfolta is.
 
2011. április 11. 11:29
      
 
 
A repülő csészealjak” nevet viselő dokumentum valójában az 1947-es új-mexikói ufónyomozásban aktívan résztvevő titkosügynök, Guy Hottel jelentése. Az FBI washingtoni irodájának ügynöke a történtek után három évvel később részletesen beszámolt a Szövetségi Nyomozóhivatal akkori igazgatójának. Az ufóészlelést mindeddig cáfoló FBI csupán most hozta nyilvánosságra Hottel jelentését, amelyben immár lehull a lepel a világ leghíresebb ufóészleléséről.
 

Hottel beszámolójából kiderül, hogy három, úgynevezett repülő csészealjat észleltek Új-Mexikóban. „Mindegyik kör alakú volt, körülbelül 15 méter átmérőjűek. Mindhárom csészealjban 3-3, körülbelül 90 centis emberszerű alakot találtunk. Finom, fémszálas szövésű ruha volt rajtuk, amely a vadász-, és a tesztpilóták öltözetéhez hasonlított” – olvasható az FBI-ügynök 1950. március 22-i jelentésében, amelyben titkosították a katonai helyszínelők nevét.

 

A dokumentum szerint a repülő csészealjak navigációját valószínűleg a roswelli katonai támaszpont radarjai zavarhatták meg, s ezért zuhantak le a katonai objektum melletti farmon, de erről további vizsgálatot nem kértek az FBI-nál.

A csészealjban talált földönkívülieket a Wright Field-i légi támaszpontra szállították további vizsgálatokra. A testeket felboncolták, s a repülő szerkezeteket is is alaposan átvizsgálták.

Az új-mexikói ufóesetről az amerikai kormány hivatalosan csak annyit közölt, hogy meteorológiai ballonok maradványait találták meg.
 


Miután az FBI nyilvánosságra hozta hétfőn a 64 évvel ezelőtti eset dokumentumait, újra megugrott a YouTube-ra feltöltött, roswelli ufóboncolásról keringő videók nézettsége.
 

 



 

nanomuhold.jpg Térkép a sugárzás terjedéséről

 2011-03-17

 

 

 



Az USA már használja az
 
idegenek technológiáját 
 
Radics Boglárka - 2011. március 3. | 10:56 BulvárpletykaTudomány
A volt kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer véleménye szerint az amerikai kormány már régóta kapcsolatban áll a földönkívüliekkel, és használja technológiájukat.


A volt kanadai védelmi miniszter, Paul Hellyer hisz az UFO-kban, sőt, állítása szerint már látott is azonosítatlan repülő tárgyat. Az ex-miniszter, aki az ezen a héten zajló, Arizonában megrendezett nemzetközi UFO konferencián mond beszédet, úgy véli, az Egyesült Államok árnyékkormánya már régóta tartja a kapcsolatot a földönkívüliekkel, és titkos létesítményekben jelenleg is folyik az idegenek technológiájának hasznosítása.

Hellyer szerint a földönkívüliek békés szándékkal érkeztek, ám az emberek agresszívan reagáltak, a hadsereg „előbb lőtt, s csak aztán kérdezett" ennek ellenére, mint mondja, az idegenek még mindig jószándékúak, és céljuk, hogy megóvják az emberiséget attól, hogy elpusztítsa önmagát.

„Évtizedekkel ezelőtt idegen bolygók látogatói érkeztek hozzánk, azzal a céllal, hogy segítsenek rajtunk - figyelmeztettek, hogy rossz irányba haladunk, és felajánlották segítségüket. Erre mi - vagy legalábbis közülünk egyesek - jelenlétüket fenyegetésként értékelték, és támadással reagáltak, ahelyett, hogy kérdeztek volna" - mondta Hellyer egy 2008-as hasonló konferencián.

 



A volt védelmi miniszter meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államokban egy „árnyékkormány" áll az idegen technológia hasznosítása mögött, mely titkos bázisokon jelenleg is zajlik - új típusú energiaforrásokat hoznak létre a földönkívüliek technológiájára alapozva.

„Nincs bizonyítékom rá" - mondta Hellyer. „De hiszem, hogy az energiaforrások fejlesztése jelenleg is folyik; fel kéne hagynunk az ellenséges magatartással, és elég lenne csak kérni tőlük a szükséges információt" - tette hozzá a 89 éves Hellyer.

További érdekes cikkek:
Magyarázat az UFO-kra
A top 10 UFO videó a YouTube-on
40 percnyi tiszta UFO felvételt rögzítettek
Hoax - az emberi hülyeség vírusa

 

 Olvass tovább!

A rejtélyes HAARP-projekt Alaszka

Az olajlobbi tünteti el az új találmányokat és feltalálóikat

Feltalálták az abszolut fagyálló anyagot

Az űrből szolgáltatna internetet a google

A gazdasági válság igazi okai

Miért van az egész világ egyre jobban eladósodva

Akik képesek megváltoztatni a világot

Kárpát-medence földi paradicsomkert

Holdbéli Kárpát-medence

A Földbolygó helyzete 2009


Felszíni vizeink - hasznos tudnivaló


A víz közkincs - a vizszolgáltatás közszolgálat!
 

Öt érdekesség az agyunkról

    

_________________________________

 

Kép

 

Jönnek a napvitorlás nano-műholdak

 

Nagy Balázs András - 2011. január 24. 08:00
Rakétahajtómű helyett óriási fólia-vitorla: ez lehet a jövő hajtóműve, annak ellenére, hogy az űr majdnem légüres tér. Most a NASA tesztelte valós környezetben.
A NASA bejelentette, hogy sikeresen levált a hordozóhajótól az a nano-szatelit, amelyet eredetileg még december hatodikán kellett volna az űrbe bocsátaniuk. Most az amerikai hivatal a hobbirádiósok segítségét és közreműködését kéri a parányi „NanoSail-D” névre keresztelt eszköz tesztelésében.
 Kellemes meglepetés fogadott ma reggel, amikor is megerősítette a csapat, hogy a NanoSail-D most már szabadon repül” – újságolta Mark Boudreaux, a FASTSAT „anyahajó” és az ahhoz kapcsolódó egyéb kísérletek – így a nano-műholdak – vezetője.

A NanoSail-D, mint ahogyan a neve is utal rá, egy napvitorlás konstrukció. Ezt az ultravékony polymer-alapú, helyváltoztatáshoz használatos eszközt három nappal a szeparáció után bontja ki. Ezután az űrben is jelen levő, a nap felől érkező nagysebességű részecskék hajtóerejét használva a kis szerkezet képes lassú, de stabil helyváltoztatásra. Mindezt hagyományos hajtóművek nélkül.

A jelenlegi teszt célja, hogy bebizonyítsák: az ilyen pici napvitorla már arra is használható, hogy segítségével eltávolodjon a szerkezet az őt felbocsátó anyahajótól. A tervek szerint azonban korán vége szakad a NanoSail-D útja: a speciális hajtóművét ugyanis arra használná a hivatal, hogy idő előtt beléptessék a föld légkörébe. A napvitorla egyébként évtizedek óta foglalkoztatja az űrkutatást, hiszen a helyszínen felhasznált – így tárolásra szoruló –hajtóanyag nélkül képes meghajtást biztosítani az űreszközöknek.

Akit jobban érdekel a NanoSail-D,
itt találhatja meg a jelenlegi pozícióját, itt pedig a hivatalos Nasa illetve egyetemi oldalát
. A szatelit egyébként a 437,270 Mhz-es sávban sugároz.
 
______________________________________________________________________________
 

TUDOMÁNYOS FELFEDEZÉSEK NAPJAINKBAN

2012.09.15

 1. cikk - Feltalálták az abszolút fagyálló anyagot - a hír megjelent: MTI 2010.11.18.

Teljes bejegyzés Menüpont: 2013 ÖNFOGLALKOZTATÁS Fényképek: Tengerpartok, Vízesések Hozzászólások:0

 

Please, give a like!

 

TERMELŐTŐL DIREKT NEKED

2012.09.06

termelotol.hu egy kereshető termelői adatbázis.

Célunk a lehető legtöbb hazai termelő elérhetőségeit összegyűjteni és kereshetővé tenni, hogy akik szeretik a gyerekkort idéző régi ízeket, könnyen megtalálják a lakóhelyükhöz legközelebb lévő termelőt és felvehessék vele a kapcsolatot telefonon vagy személyesen.

Az oldal használata, a regisztráció, mind a termelők, mind a látogatók részére INGYENES

Teljes bejegyzés Menüpont: 2013 ÖNFOGLALKOZTATÁS Fényképek: Magyarságtudat Hozzászólások: 0

BLOG - a vállalkozásod irányítóközpontja is lehet

2012.08.24

 
Teljes bejegyzés Menüpont: 2013 ÖNFOGLALKOZTATÁS Fényképek: Különleges tehetségek Hozzászólások: 0

A brit lakosság nagy része jelenleg otthon dolgozik

2012.08.20

 ikea-diy-greenhouse--240x180.jpg  2013 - Az otthonod a munkahelyeddé válhat! Az ötvenezerforintos adózás bevezetésével megnyílik az út több százezer ember előtt az önfoglalkoztatóvá válás felé! 

Ötletelj velünk, csatlakozz hozzánk! Gyűjtsük össze mi mindent gyárthatunk, mi mindent vihetünk a piacra, mert összefogással és egymás segítésével helyettesítjük a nem létező, a gazdaságból a kereskedelmi bankok által tudatosan kivont pénzt! 

 

 

 

Gázlelőhely Magyarország alatt

 
Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincs vadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné és húsz év múltán a magyar gazdaság - csak e gázkincsnek köszönhetően - felzárkózhatna a gazdag Európához.
 
Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.
 
Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt.
 
A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.
 
Hogy mennyi pénzről van szó?
 
Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné.
 
Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.
 
Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz.
 

Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát.

Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállamiság volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette.

 
Íme, itt a történelmi pillanat. A nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szembenálló erői.
 
Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését.
 
Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék.
 
Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század.
 

A Gyurcsány-kormány mindig is mélyen hallgatott a szerződés tartalmáról.

 
Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét.
A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között!
Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását.
 
A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni. Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent.
Még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.
 
A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása.
 
Talán vegyünk példát a horvátokról. Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.
 
 

 
____________________________________________________________


Közzétettük, mert beszélni kell róla!

A nyilvánosságnak joga van tudni hová tűnt el az állam vagyona!

A lakosságnak jogában áll tudnia kinek és kiknek a zsebét gazdagította, hogy kiárusították az országot?

Ha nem lenne semmi takargatni való, igenis beszédtéma lenne és akár fikció szintjén is, de egyáltalán beszélgethetnénk róla!


 

 

 tovább - Holdbéli "Kárpát-medence"?

 

 

Kulturális Kreatív Vállalkozás

Milyen egy Kulturális Kreatív Vállalkozás?
A Kulturális Kreativok egyelőre nincsenek tisztában önmagukkal, mint kollektívával - még nem ismerik fel mennyire erős lehet a hangjuk...


Azzal viszont tisztában vannak, hogy a világot megváltoztatni csakis akkor lehet, ha az egyén gondolkozásmódja, tudatszintje és viselkedésmintái változnak.

Kulturális Kreatívok közössége sokszínű és sokrétű. Különböző hátterű, vallású és tehetségű, különféle sorsfeladatokkal ellátott emberek alkotják.

Akiknek a közös nevezője, hogy másképpen, tisztábban, szebben, boldogabban akarnak élni. A belső béke és harmónia megteremtésén munkálkodnak az emberben és a világban. Felelősséget éreznek önmagukért, az emberiségért, a Föld jövőjéért és ezért tenni is hajlandóak.
Szent-Györgyi Albert
Milyen egy Kulturális Kreatív Vállalkozás?

MOTTÓ: 
Amikor lehülyéznek, akkor vagyok igazán boldog: lehet, hogy tévedtem, de ha nem, akkor valami nagyszerűt találtam meg. SZENT-GYÖRGYI ALBERT

Olyan emberek hozzák létre, akik egy szebb és jobb világot, egy élhetőbb jövőt akarnak felépíteni. 

Világos gondolkodással és a dolgok megértésével győzik le az aggodalmat és a félelmet.

Olyan eszközöket használnak, amely az elméjük erejét sokszorozza meg.

Szuverén egyének, ugyanakkor az együttműködni tudás mesterei. Önálló vállalkozóként, önfoglalkoztatóként, csapatmunkában képesek eredményesen tevékenykedni.

Minél több ember életére akarnak pozitív hatást gyakorolni olyan tevékenységet folytatva, amit élvezettel csinálnak.

Képesek új tartalommal megtölteni az MLM fogalmát pusztán azzal a hozzáállással, hogy a csoport tevékenységének a hasznát automatikusan az egész közösség motiválására fordítják.

Harmóniában élnek egymással és a természeti környezetükkel.

Tevékeny részesei egy tudatosodási folyamatnak, nem csupán a kényelmi zónájuk mentén hajókáznak.

A megoldásokon a tudatalattijukat hagyják gondolkodni, mert az sokkal nagyobb adatbázisból dolgozik, mint a logikus agy.

Képesek ráeszmélni arra, hogy mely adottságaikat, milyen tevékenységben kamatoztatva fogják a kitűzött céljaikat 
megvalósítani.
 
Az internetet az időkihasználásuk javítása céljából veszik igénybe.

Otthonukat a tanulás, a munka és a szórakozás elsődleges központjává alakítják. Ez a tény önmagában megváltoztatja a munkát illető egész koncepciójukat.

Ha te is szeretnéd az első kulturális kreatív vállalkozói csoportban megtalálni a saját helyed, az érdeklődésed jelezheted e-mailben: kulturaliskreativok5@gmail.com 
Mobil: 06702703504
 
 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Gigants