Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.08.09

 

A fluor és az emberi egészség


 

Ginkgo biloba - ősi erő a Föld legrégibb fájában

A Ginkgo biloba, magyar nevén páfrányfenyő a Föld történetének legidősebb fája.

Már 200 millió évvel ezelőtt, azaz a jégkorszak előtt a dinoszauroszok korában is létezett. Változatlan formában megtalálható a Föld legkülönbözőbb pontjain, tehát mérhetetlen túlélőképességgel rendelkezik - akár élő kövületnek is tekinthetjük.

 

ginkgo-biloba.jpg
Az ősi fák Ázsiából, Kínából származnak. Európában az első bilobát 1730-ban ültették el Hollandiában. Magyarországon a legidősebb példány Acsádon található, melyet 1808-ban telepítettek be. Hihetetlen, de mégis igaz, egy-egy példánya akár ezer évig is megmarad.

Levelét és magvait már az ősi kínai orvoslás is alkalmazta elsősorban asztma, a hörgők és a tüdő betegségeinek gyógyítására, valamint a kéz és a láb vérkeringésének, illetve az agy vérellátásának javítására.

Korunk tudománya is elismeri a ginkgo széleskörű egészségvédő, gyógyító hatását. Európában ma az egyik legelterjedtebb természetes orvosság. Németországban a legnépszerűbb gyógynövény.

VIGYÁZAT, a ginkgó levelei és a termése is mérgező!

Ha van otthon saját növénye, semmi esetre se használja fel, fogyasztásra alkalmatlan! 1 liter teában ugyanis maximum 5 milliomod rész ginkgo hatóanyag lehet! Ebből alapvetően következik, hogy a megvásárolt terméknek ellenőrzöttnek kell lennie! Csak ellenőrzött terméket vásároljon! K.Klári

A ginkgo hatását a kutatók elsősorban a növény erős antioxidánsként működő flavonoidtartalmának tulajdonítják.

A szervezetben külső, negatív hatásoknak (dohányzás, légszennyezés, élelmiszer-adalékanyagok) köszönhetően szabad gyökök keletkeznek, melyek a szervezet egészségének megóvását szolgálják. Amikor azonban túlzott számban vannak jelen a szervezetben, károssá válnak. A ginkgo levele megköti a szabad gyököket, és kiüríti a szervezetből.

A mag és a levél

A megtiszított magot étkezési célokra, és a több ezer éves hagyományos keleti orvoslásban gyógyhatású készítményekhez is felhasználták.

A modern gyógyászatban fellendülőben van mind a levelek, mind a mag hatóanyagainak felhasználása.

A mag a légzőszervi megbetegedésektől, az ideg-, gyomor- és bélrendszeri panaszokig mindenre alkalmazható, így mára kifejezetten a gyógyszergyártás miatt is termesztik az ültetvényeken. A ginkgo leveléből tea készíthető.

Nincs nehéz öregség

Adagolása fokozza a munkavégző képességet, gyorsítja a sebek gyógyulását, hasznos visszérgyulladás utáni állapotban, sőt még a bőrre is jó hatással van.

Egy 1991-ben megjelent tanulmány szerint a ginkgóval kezelt betegeknek nagymértékben csökkentek korábbi betegségtüneteik: energiahiány, fáradtság, szédülés, fejfájás, rossz fizikai teljesítőképesség, depresszió, idegesség, az emlékező- és koncentrálóképesség zavarai.

Európában számos vizsgálatot végeztek: semmilyen mellékhatás vagy függőség nem volt kimutatható. Fiatalabb betegeknél jelentős emlékezőképesség-javulást állapítottak meg.


Forrás: hotdog.hu

 

 

 

 Igazság az antibiotikumokról

Az antibiotikumok számos súlyos betegségre jelentettek megoldást. Mára azonban kiderült, hogy e pirulák néhány esetben árthatnak is a szervezetnek. 

 
Szedni vagy nem szedni?

Megdöbbentően sok ember érzékeny az antibiotikumokra, így nem tud a segítségükkel gyógyulni. Gyermekkorban ugyanis allergizáló hatású lehet, ilyenkor nem célszerű ehhez a megoldáshoz fordulni.

Általános szabály, hogy nem árt várni az antibiotikum bevetésével!

A betegség első három napján semmiképpen sem ajánlatos elkezdeni az antibiotikum szedését.

  • Ki kell várni, amíg kiderül: mennyire képes a szervezet saját erejét felhasználva gyógyulni,
  • illetve, hogy milyen jellegű betegségről van szó: bakteriális vagy vírusos fertőzésről.
     
    Kockázatos kúra
    Az antibiotikumok olyan gyógyszerek, amelyek megölik a szervezetben található baktériumokat, ezzel segítik a betegség leküzdését.
  • A vírusos megbetegedések kikúrálására azonban nem alkalmasak, ezért értelmetlen ilyen esetben antibiotikumot alkalmazni.
  • Szigorú adagolás és orvosi ellenőrzés mellett szabad szedni ezeket a gyógyszereket, kizárólag bakteriális eredetű fertőzés esetén
  • Ha mégis előszeretettel tömjük magunkba őket, fontos tudni, hogy a szervezet egy bizonyos adag hatóanyag befogadása után „megszokja” az antibiotikumot, és idővel már nem reagál rá.
  • Ha már elkezdtünk egy kúrát, végig kell szedni, egészen addig, amíg az orvos előírta, különben ellenállóvá válunk az antibiotikumokkal szemben. A helytelenül vagy indokolatlanul szedett gyógyszerek következtében a baktériumok ellenállóvá válnak az antibiotikus kezelésre. Emiatt az elmúlt öt évben lépésről lépésre egyre több antibiotikum vesztette el hatékonyságát.
     
    Nem mindegy, melyiket választjuk
    Az az antibiotikum, amely az egyik ismerősünknek bevált, nem biztos, hogy a mi problémánkon is segít. Ezért vénykötelesek ezek a készítmények, bízzuk tehát nyugodtan a háziorvosra, hogy melyik gyógyszert írja fel, miután tájékoztattuk arról, hogy van-e valamilyen gyógyszerallergiánk.
     
    Jótékony joghurt
    Sok hasznos baktérium él szervezetünkben, amelyet az antibiotikum a betegséget okozó „társaival” együtt elpusztít. Hogy megőrizzük a bélrendszer jó baktériumainak egyensúlyát, együnk naponta kétszer élőflórás joghurtot az antibiotikum szedésének teljes időtartama során. Előzetesen ajánlatos orvostól is tanácsot kérni, mert a tejtermékek gátolhatják egyes antibiotikumok felszívódását.
     
    Természetes immunerősítés
    A fokhagyma az egyik leghatékonyabb baktériumölő. Kiváló immunerősítő a cékla, a citrusfélék, a sárgarépa, a káposzta és a torma. De a gyömbérta is elpusztítja a baktériumokat. Természetes antibiotikumok a grépfrútcseppek és az ezüstkolloid.

Forrás: hotdog.hu

 

 

 

 

Egészségtelen szokások, amiket egészségesnek hiszel?

 

Kép Az egészséges életmód híve vagy, és sportolsz is? Ez mind jó, de érdemes felülvizsgálni, jól csinálsz-e mindent:  sok egészségesnek hitt szokással többet árthatsz magadnak, mint gondolnád.

Vágó Boglárka
2011. 01. 03.

 

Rossz szokás: A diétám miatt száműzöm a tojássárgáját
A tojássárgája az egyik leggazdagabb és legtermészetesebb forrása két olyan antioxidánsnak, mely óvja a szemeket a káros UV-sugaraktól. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a káros koleszterin szintjét nem emeli meg a szervezetedben. Ellenben a máj által termelt egészséges koleszterint megemeli 17 százalékkal. Így érdemes az eddig száműzött tojást ismét beiktatnod az étrendedbe.

Rossz szokás: Koffeinmentes kávét iszom, az nem árthat

Azt már tudjuk, hogy a hagyományos, koffeines kávé túlzásba vitele sem kimondottan egészséges, de ha úgy gondolod, hogy a koffeinmentes változattal nem árthatsz magadnak, akkor tévedsz. Ugyanis azok a vegyszerek, amikkel koffeinmentesítik a kávét, igen gyakran reumás ízületi gyulladást okozhatnak. Ezért, jobb, ha inkább áttérsz a zöld teára, de ha nem akarsz lemondani a kávé élvezetéről, akkor válassz megbízható márkát. A koffeinmentesnél mindenképp legyen ráírva, hogy vegyszert nem tartalmaz. Nézd meg az összetevőket is, és ha azt látod, hogy metil kloridot tartalmaz, akkor semmiképpen se vedd meg.

Rossz szokás: Csak zsírmentes ételeket eszem

Akármilyen szuperszigorú diétát folytatsz, a szervezetednek szüksége van zsírra ahhoz, hogy működni tudjon, ezért ne száműzd teljes mértékben a zsírt az étrendedből. Nem beszélve arról, hogy sok zsírmentesnek mondott élelmiszer igen sok transz- és telített zsírsavat tartalmaz. Ezért érdemes telítetlen zsírsavakban gazdag ételeket választanod, mellyekkel a koleszterinszintedet és különböző szívbetegségek kockázatát is csökkented.  Ilyenek például az olívaolaj, a hal, a dió- és magfélék.

Rossz szokás: Nem ülök nyilvános wc-re

A nők többsége fél attól, ha leül egy nyilvános wc-re egyből elkap valami fertőzést, így mindenféle előnytelen pozíciókat felvéve igyekeznek elvégezni a dolgukat, amivel viszont még inkább kiteszik magukat a fertőzés veszélyének. Előnytelen pozícióban a hüvely és a húgyhólyag még jobban ki van téve a baktériumok támadásának. Használj inkább leteríthető wc-ülőkét, amit drogériákban tudsz megvásárolni, így már bátran, kényelmesen leülhetsz.

Rossz szokás: A reggelivel együtt veszem be a vitamint

Dicséretes dolog, ha a vitaminszedés mellett a reggelit sem hanyagolod el, de érdemes arra is ügyelned, hogy mikor veszed be a tablettádat. Ugyanis ha a vitamint és a reggeli müzlidet egyszerre fogyasztod el, az étel semlegesítheti, vagy csökkentheti a vitamin hatóerejét. Így a legjobb, ha reggeli előtt egy órával veszed be a bogyót, így marad elég ideje, hogy beépüljön a szervezetedbe.

Rossz szokás: Kihúzott háttal ülök órákig

Az ideális ülési pozíciót nehéz eltalálni, mert azt ugyan folyamatosan halljuk, hogy a gép előtt görnyedve könnyen tönkremegy a gerincünk, de azt már kevesen tudják, hogy ha karót nyelve erőlködünk a széken, duplájára nő a hátfájás kockázata. Még rosszabb, ha folyamatosan, akár órákig ülsz így,anélkül, hogy szinte megmoccannál. A legjobb, ha 20 percenként tartasz egy kis szünetet, és pár perces átmozgatást végzel. Dőlj hátra, és ha teheted, járkálj is egy kicsit, így a vérnyomásod is a helyére kerül.

 

 

 

  Kép  Vitaminlöket télen, az immunrendszered erősítésére  www.hotdog.hu

Az A-vitamin véd a fertőzésekkel szemben és erősíti az immunrendszert. Nagy mennyiségben található a halolajokban, a sárgarépában, a sütőtökben, céklában és a csipkebogyóban is.

A szervezetünknek a téli hónapokban akár napi ötszáz milligramm C-vitaminra is szüksége lehet (dohányosoknál különösen fontos e vitamin pótlása: egyes kimutatások szerint minden szál cigaretta körülbelül harminc milligramm C-vitamint „rabol el” a szervezettől). Tíz deka narancshús 35 milligramm C-vitamint tartalmaz, hasonlóan magas a bodzabogyó, a kivi, a citrom és a grapefruit C-vitamin tartalma is. Aki szereti a savanyú káposztát, annak szerencséje van: ez az étel ugyanis valóságos C-vitamin-bomba!

A következő ételek is rendkívül hasznosak lehetnek ősszel és télen a szervezeted számára: mandula, mogyoró, dió (magas az E-vitamin-tartalmuk – ez a vitamin antioxidáns, és besegít az immunrendszer védelmébe), kivi (gyógyítja a megfázást és rengeteg C-vitamint, valamint magnéziumot tartalmaz). A fokhagyma gyulladásgátló hatású, a parajban rengeteg a magnézium, magas E-vitamin-tartalma miatt védi a sejteket az öregedéstől, és jelentős mennyiségű B2-vitamin található benne.

Hasznos még a sárgarépa, mert a benne található karotinok védenek a szabad gyökök káros hatásai ellen, erősítik az immunrendszert, A-vitamin tartalma miatt jó hatást gyakorol a látásra. Érdemes zellert is fogyasztani, hiszen magas a C-vitamin-tartalma, erősíti az immunrendszert, véd a fertőzésektől, csakúgy, mint az alma. A brokkoliban sok ásványi anyag és többfajta vitamin található ( ez az egyik, C-vitaminban leggazdagabb zöldség), és a feltételezések szerint szerepe lehet a daganatos betegségek megelőzésében.

 

 

Kép Ezért egyél szőlőt ősszel!
Ez a mézédes, őszi gyümölcs nem csak finom, de számos olyan dolgot tud, amire nem is gondolnál. Íme, négy tulajdonsága, ami még szimpatikusabbá teszi!
Tóth Kata
2010. 09. 28.
Belső hatások
A lédús kis szemekben sokféle vitamin és ásványi anyag megtalálható: többek között A-, B-, C-vitamin, vas, foszfor és kálium. A bennük lévő magnézium az izom- és szívműködést segíti, a mangán pedig az idegrendszer működéséhez járul hozzá. Sokan nem szeretik megenni a szőlő magját, és olyan is akad, aki a külső buroktól is megválik. Pedig a héj ballasztanyaga segíti az emésztést, valamint serkenti a bélműködést, így székrekedés esetén rendkívül hatékony gyógyír. A magban található olaj pedig a csontok anyagcseréje miatt hasznos.
 
Betegségek ellen
 
A szőlő közel a 80 százaléka víz, majdnem 18 százaléka pedig cukor. Magas szőlőcukor tartalma miatt, az egyik legnagyobb energiatartalmú gyümölcs. Ezért is javasolják különböző betegségek – vérszegénység, aranyeres panaszok, gyulladással összefüggő problémák, női betegségek – esetén kúraszerű fogyasztását.
 
Szépítő szőlő
A szőlőlevélből készített fürdő tisztító és méregtelenítő hatású.
A friss megmosott szőlőleveleket tedd közvetlenül a fürdővízbe, a szárított leveleket pedig kis zacskóban lógasd bele. Ez az élénkítő fürdő ideális a fáradt lábaknak, de az egész testre üdítő hatással van.
Fiatalítsd a dekoltázsod szőlővel!
Helyezd a bőrödre a frissen préselt szőlőt - gyümölcssava ugyanis nagyszerűen oldja a felső szarupikkelyeket. Hasonló hatása van az A-vitaminnak is. Ezzel tartósan élénkíti a sejtregenerálódást - bőröd frissebb, feszesebb és ragyogóbb lesz.

A szőlőből készült bőrradír revitalizálja a bőröd!
Nyomkodd szét a szőlőszemeket, majd keverd össze mandulaliszttel vagy zabpehellyel. Kis adagokban, lágyan dörzsöld át vele az arcodat és a dekoltázsodat. Erősebben dolgozd el a halántékon, az orrcimpákon és az állon, mivel itt jobban szarusodik a bőr. Végül a nyakad és a dekoltázsodat kend be újra óvatosan.
Kép A bor is segíthet!
Egy táplálkozástudós az alábbi jó tulajdonságokat gyűjtötte össze a borról: a bor, ha rendszeresen és mértékletesen fogyasztják, akár 50 százalékkal is csökkentheti a szívinfarktus esélyét, 39 százalékkal pedig a vesekőképződést. 40 százalékkal több antioxidánsról gondoskodik, mely akadályozza az idő előtti öregedést, emeli a jó HDL-koleszterint, csökkenti a rossz LDL-szintet (LDL: alacsony sűrűségű lipoprotein, azaz a sejtek összes koleszterin forrása), valamint javítja a vér folyékonyságának, illetve alvadásának tulajdonságait. Mindemellett emeli az ösztrogén-koncentrációt, aktiválja az idegrendszert, megelőzi a kortól függő agyteljesítmény leépülését, csökkenti a stressz következményeit az erekre és idegekre, valamint jó általános közérzetet biztosít. Természetesen ez kizárólag a mértékletes fogyasztásra vonatkozik, ami maximum napi 1-2 deci bor elkortyolgatását jelenti.
 

Kép

 

A 4 legjobb ital elsavasodás ellen

forrás: Wellness Cafe Kovács Orsi írása 2010.11.03.

Kép Az elmúlt évtizedekben a társadalom jelentős változásokon ment keresztül és ez a táplálkozásra is rányomta bélyegét, sajnos nem jó értelemben.

Nem véletlen, hogy a rákos megbetegedések, a kardiovaszkuláris elégtelenségek, valamint a diabétesz és a savasító ételek (cukor, telített zsírsavak, fehér kenyér) megnövekedett fogyasztása között egyértelmű összefüggés mutatható ki.

Ugyanakkor drámaian csökkent a lúgosító hatású zöldségek és az egészséges zsírsavak fogyasztása, miközben szinte egy teljes generáció vált függővé a cukor nyújtotta élvezetektől.

A lúgosítás technikája közel sem annyira bonyolult, mint amilyennek első látásra tűnik. A szakemberek azt javasolják, hogy olyan ételeket, italokat iktassunk be az étrendünkbe, amelyek lúgosító hatással vannak szervezetre.

A legmegfelelőbbek az alacsony cukortartalmú ételek és a friss zöldségek. Fontos, hogy a savasító ételeket, az édességeket, az alkoholt, a telített zsírsavakat, a húst és a tejtermékeket amennyire csak lehet, mellőzzük.

Az étrendnek 70-80 százalékban illik lúgosító ételeket, italokat  tartalmaznia és maximum 20-30 százalékban lehet savasító ételeket választani. Fokozottan oda kell figyelni a folyadékbevitelre. Itt is célszerű előnyben részesíteni a lúgosító italokat!

Ehhez nyújtunk egy kis segítséget: megismertetünk a leghatékonyabb lúgosító hatású folyadékokkal, amelyeket könnyen be is tudsz szerezni.

Kép Friss zöldséglé 

A zöldséglé tápanyagokkal tölt fel és nem csak nagyszerű az íze, de ily módon fokozhatod a a napi zöldségfogyasztásod is.

A zöldséglevekkel felveheted a kesztyűt az elsavasodás ellen, de az egészséges életstílus is könnyen fenntartható általuk.

Ha lé formájában veszed magadhoz a zöldségeket, elősegítheted a bennünk lévő vitaminok gyorsabb felszívódását, illetve ezáltal az emésztés kezdeti szakaszát is megkönnyítheted.

Az sem elhanyagolható, hogy számtalan zöldségféléből készíthetsz levet, így színesítve a diétádat. Azonban azt is vedd figyelembe, hogy csakis olyan zöldségeket válassz, amelyet szilárd állapotában is szívesen eszegetsz.

Figyelj a tested jelzéseire: ha a gyomrod negatívan reagál, ne fogyaszd tovább a választott zöldséget! Kísérletezz a zellerrel, az édesköménnyel vagy az uborkával! Ha már ezeket is megszoktad, hozzáadhatod a következőket: vörös és zöld levelű saláta, cikória és spenót. Amint az előbbiek is a kedvenceddé váltak, jöhet a káposzta.

Fűszerekkel is megbolondíthatod az italod – nagyszerű ízt ad például a petrezselyem vagy koriander. Hogy még ízletesebb legyen a zöldségleved, dobj bele egy negyed vagy fél gerezd citromot, egy-két szem vörös áfonyát és egy kevés friss gyömbért!

Ionizált víz

Az ionizált víz szintén a lúgosítás fontos kelléke, hiszen a megszűrt víz sokkal egészségesebb az ásvány-, és a csapvíznél is. Az egészség megőrzésben jelentős szerepet játszik. Erős antioxidáns, amely oxigénnel tölti meg a szervezetet, így közvetve energiával is ellát.

Szabályozza a testünk pH értékét, így egyes betegségek is könnyedén kiküszöbölhetők. Az ionizált víz hatástalanítja azokat az ártalmas anyagokat, amelyek a túlzott és helytelen táplálkozás miatt kerülnek a szervezetünkbe.

Pozitív hatást gyakorol az emésztőszerveinkre, a vesékre, a szívre, de  a vérkeringésre is. Semlegesíti a felgyülemlett méreganyagokat. Tehát méregtelenít, valamint erősíti az immunrendszert. Késlelteti az öregedési folyamatokat. A cukorbetegség kezelésében is hasznos lehet.

Ajánlott reggel, éhgyomorra meginni belőle egy pohárral, majd a nap folyamán rendszeres időközönként fogyasztani. Öt perccel étkezés előtt javallott. Viszont evés közben, illetve az étkezés után két órával nem tanácsos tisztított vizet kortyolni!

Kép Limonádé

A citromlé csodálatos adalék a vízhez: áldásos az egészségünkre nézve, ugyanis természetes úton teszi a vizet lúgossá.

A citrommal lúgosított víz szintén elősegíti a testben tárolódó méreganyagok és savak megsemmisítését. A limonádé már önmagában is igazán ízletes üdítő, de tovább gazdagíthatod az ízvilágát egy kis cayenne-i borssal. Ez a fenséges ital segít megszabadulni a puffadástól, valamint hozzájárul a máj tisztulásához.

Ha forró vízbe teszed a citrom levét, enyhítheted a megfázás és az influenza tüneteit. A benne lévő rengeteg C-vitamin, a kalcium és a magnézium is hozzájárul ahhoz, hogy a szervezet mihamarabb új erőre kapjon.

Gyógynövény teák

A gyógynövényteákkal szintén kiválóan hozható egyensúlyba szervezeted pH értéke. A választék pedig szinte kimeríthetetlen. A zöld tea például gazdag antioxidánsokban, valamint közömbösíti a szabadgyököket, amelyek különböző betegségeket, és a sejtek elhalását okozhatják.

A pitypang tea rengeteg problémára gyógyír: a láztól kezdve a hasmenésig és a gyomorégéség sok mindent orvosolnak vele. A ginseng teát pedig azoknak szokták ajánlani, akik szívpanaszokkal, magas vércukorszinttel vagy 2-es típusú diabétesszel küzdenek. Emellett azoknak is remek választás, akik egészségüket óvnák meg, hiszen az immunrendszert is turbófokozatra kapcsolja.

 

 

Kép

 

Ezeket biztosan nem tudtad a vízről

 

   A víz a földi élet alapja. Két-három napnál tovább nem is bírja ki nélküle az emberi szervezet, mégis vannak dolgok, amiket talán nem tudsz erről a létfontosságú anyagról.

Papp Dóra
2010. 10. 27.
A víz szokatlan tulajdonságai

Azt mindenki tudja, hogy a víz három halmazállapotban is előfordul, így lehet folyékony, légnemű és szilárd is. Azt viszont talán te sem tudtad, hogy a Földön megtalálható anyagok közül a víz az egyetlen, amely mindhárom formában képes megjelenni. Még egy furcsaság, ami újdonság lehet a számodra, hogy ha elkezdesz lehűteni két adag vizet, a melegebb víz hamarabb megfagy, mint a hidegebb. Erre a paradoxonra a mai napig nincs teljesen elfogadható magyarázat. És azt vajon tudtad, hogy a víz nem csak a Földön, de a világűrben is megtalálható? Találtak vízmolekulákat gázfelhőkben, a csillagközi térben, és jég formájában a Jupiter egyik holdján, a Merkúron és a Holdon is.

 

Te is vízhiányban szenvedsz?

Testünk 60-70 százaléka víz, agyunknak 75, vérünknek pedig 83 százaléka áll ugyanebből az anyagból. Gyakorlatilag az összes létfunkciónk alapja a víz, ami felelős azért, hogy a sejtjeink számára a különböző tápanyagokat (vitaminokat, ásványi sókat) szállítsa. A víz felelős azért is, hogy a felhalmozódott salakanyagot eltávolítsa a szervezetből a kiválasztó szerveken keresztül. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a nap során a szervezetből főként verejtékezéssel és vizelettel eltávozott vizet pótoljuk. Sok helyen hallani, hogy napi 2-3 liter folyadékot kell elfogyasztani az egészséges élethez.

 

Fontos, hogy ne csak akkor igyunk, amikor szomjasak vagyunk.
 
Sokan azt hiszik, hogy ha nem szomjasak, és egész nap nem isznak semmit, akkor biztos a szervezet sem szenved folyadékhiányban. Ez egy tévhit! Az emberek 55-65 százaléka vízhiányos. A szomjúságérzet ugyanis van, hogy csak későn jelentkezik. Ez a vízhiány miatt megemelkedett sókoncentráció következménye, így ha szomjasak vagyunk, valójában már rég innunk kellett volna. Az is előfordul, hogy gyakran akkor is eszünk, amikor csak egy pohár vízre lenne szükségünk. A Washingtoni Egyetem felmérése szerint 2 deci víz már maradandóan csökkenti a diétázók 100 százalékának éhségérzetét. Nem beszélve arról, hogy a nappali fáradtság szintén első számú okozója a dehidratáltság!

 

Vízzel a betegségek ellen

A víz az, ami minden folyamatot szabályoz az emberi testben, beleértve az oldott anyagok szállítását is. Ha nem iszunk eleget, a szervezet alapvető funkciói sérülnek, ami számos betegség kialakulásához vezethet. Gondoltad volna, hogy a depresszióért, a magas vérnyomásért és a stresszért is nagy százalékban a dehidratáció a felelős? A vízhiány éppen olyan pszichológiai folyamatok elindítására készteti a testünket, mint amikor a stressz ellen küzdünk. A szervezet a raktárkészletekhez nyúl, így a víztartalékaink is megcsappannak. Ezért a vízhiány stresszhez, ez pedig további vízhiányhoz vezet. A félelem, az aggódás, a tartós érzelmi bizonytalanság és a düh kialakulása mind-mind az agyszövetek ki nem elégített vízigénye miatt bekövetkező vízhiány eredménye.

 

Csapvíz vagy ásványvíz?
Magyarországon a csapvíz jó minőségűnek számít, így biztonsággal fogyaszthatod. Ám egyes vélemények szerint  a magyar csapvíz legnagyobb része Duna-menti, úgynevezett parti szűrésű kutakból származik. Ezeket a folyó mellett fúrják, és ha kiürültek, a Duna vizéből töltődnek újra – csakhogy előbb a föld természetes módon megszűri, megtisztítja a vizet a rengeteg szennyeződéstől. Ezután következik a vegyi tisztítás. Ettől függetlenül az ásványvizek tartalmaznak olyan anyagokat, amelyeket a csapvíz nem. Az ásványvizeket forrásokból nyerjük, bennük szerves és szervetlen ásványok is vannak. A természetes ásványvizek közül a mindennapi fogyasztásra válassz az alacsony nátriumtartalmú és magas magnéziumtartalmú, enyhén lúgos vizeket.
 
Gyógyvizek: csak mértékkel!
A gyógyvizek azok az ásványvizek, amelyeknek a szervezetre előnyös, gyógyító hatását igazolták, és ezt az egészségügyi hatóság elismerte. A gyógyvizek nem ivásra valók, fogyasztásuk csak határozott céllal történhet, pl. gyomor, bél és epehólyag betegségekben szenvedők esetében. Fürdővízként azonban rengeteg előnye van a gyógyvíznek, a gyógyító hatása mellett a szépségápolásnak is eszköze lehet. Szerencsére Magyarországon kifejezetten sok gyógyforrás található, így talán neked sem kell messzire menned a legközelebbi gyógyfürdőig!

 Ezt is olvasd el - Fluor és az egészség

 

Kép

Mézkalauz - így használd a konyhában

A 16 ezer éves csemege: 12+2 mézfajta
 
Forrás: Nők Lapja Cafe,  Myreille,  2010.11.03.
 
 

A méz fajtája attól függ, hogy a kaptárban lakó méhek hányféle növényről gyűjtik össze a virágport. Ha egyféle virágról kerül a nektár a kaptárba, akkor fajtamézet pergethet ki a méhész, ha többféle virágról, akkor vegyes virágmézet.

A méhészek a kaptárakat a virágzó növények közelébe telepítik. Ezzel is arra ösztönözik a méheket, hogy egyfajta virágról gyűjtsék a nektárt.

Kép 

 

 

1. Vegyes virágméz
Virágok nektárjából készül, azonban a fajtamézekkel ellentétben nem lehet megmondani, hogy pontosan mely virágokéból. Előállításának két módja van: a gyűjtési időszakban a méhek számára többfajta virág is elérhető és ezeket egy kaptárba gyűjtik, vagy a töltés során a méhészek házasítják a mézeket. A vegyes virágmézben sokféle illat és aroma megtalálható, de egyik sem domináns. Színe barnásan aranyló, könnyen kristályosodik. Különlegesebb fajtája a tavaszi virágméz, amelyet a méhek az akác virágzásáig gyűjtenek.

Így használd a konyhában: Mivel a virágméz nem túl drága és nem is a legnemesebb mézfajta, ezért elsősorban sütéshez és főzéshez ajánljuk, de önmagában való fogyasztásra is alkalmas. Mézes-mustáros, mézes-csilis pácok remek alapja, illetve mézeskalácsba és mézes zserbóba is jól használható.



2. Akácméz
Az egyik legismertebb és legkedveltebb mézfajta. A népi gyógyászat régóta használja torokfájás, megfázás, köhögés enyhítésére, pici gyerekeknek is ebből a fajtából adjunk. Enyhe fertőtlenítő hatása is ismert. Világos színű, nem túl karakteres ízű, azonban érezhető rajta az akácvirág illata. Lassan kristályosodik, sokáig megőrzi folyékony állagát. Hungarikumnak számít.

Így használd a konyhában:  Sütéshez és főzéshez is használhatod, de túlzott hőkezelés hatására veszít értékes anyagaiból. Célszerűbb joghurtos, túrós krémek édesítésére használni vagy gyümölcssalátában, müzliben. A vajas-mézes kenyér akácmézzel a legfinomabb.

Melyiket mire használjuk?

Sütéshez:
vegyes virágméz, napraforgóméz, akácméz

Sütéshez NE: hársméz, gesztenyeméz, selyemfűméz, édesharmatméz, fenyőméz, levendulaméz, narancsvirágméz

Jolly Joker - univerzális fogyasztásra: akácméz

Teába: hársméz, gesztenyeméz

Ínyenceknek: levendulaméz, gesztenyeméz, selyemfűméz, somkóróméz

3. Repceméz
Az óriás, sárga repcetáblák a méheket sem hagyják hidegen, azonban a repceméz íze nem igazán kellemes, visszaköszön benne a virág karakteres illata. Folyékonyan nagyon világos színű és napok alatt bekristályosodik. Alacsony savassága miatt az érzékeny gyomrot is kíméli.

Így használd a konyhában:  Apró kristályszerkezete miatt krémméz előállításához használják, és szinte a teljes termelést a sütőipar használja fel. Sajátos íze miatt önmagában ritkán fogyasztják, és általában más, ízletesebb mézekkel házasítják, hogy fogyaszthatóbb legyen.


4. Napraforgóméz

A legmagasabb savassággal rendelkező mézfajta – savtúltengésben szenvedők ne fogyasszák! A gyorsan kristályosodó méz fajtamézként ritkán kerül forgalomba, azonban a vegyes virágmézek gyakori összetevője. Minden mézédessége ellenére kesernyés-savanykás ízű méz.

Így használd a konyhában:  Jól színezi az ételt, amibe belekerül, ezért a mézeskalács-készítők előszeretettel használják, de színezőanyag-tartalma miatt az élelmiszeripar is kedveli. Elsősorban sütéshez-főzéshez ajánlott.


5. Hársméz

A hárstea mellett a hársméz a téli, megfázásos betegségek kezelésének egyik régi, természetes módja. Alkalmas hörghurut és lázas betegségek enyhítésére, sőt álmatlanságra is gyógyír. A hársméz színe sárgás, illata erősen hársfavirág-illatú, lassan kristályosodik. Gyakran használják kozmetikai célokra, pakolások alapanyagaként.

Így használd a konyhában: Ízében fellelhető egy kis kesernyés íz, ami hő hatására felerősödik, ezért sütésre-főzésre nem szokták használni. Teába (főleg hársfateába) viszont kitűnő.
Tipp: Várd meg, amíg a tea kihűl, és csak akkor keverd bele a mézet, különben a méz veszít értékéből.


6. Gesztenyeméz

Egészen sötét színű méz, a borostyánsárgától kezdve a sötétbarna többféle árnyalatában előfordul. Lassan kristályosodik, a legkülönlegesebb mézek egyike. Fogyasztása kedvezően hathat a vérszegénység kezelésére, levertség és kimerültség ellen is hatásos.

Így használd a konyhában: Íze jellegzetes, némi kesernyés utóízzel, éppen emiatt ételbe nem célszerű tenni, azonban önmagában fogyasztható.




7. Selyemfűméz
(vagy selyemkóróméz)
A nyár derekán vadon élő növényről gyűjtik a méhek a nektárt. Világos színű, de kicsit opálos méz. Gyümölcstartalma magas, virágportartalma viszont elenyésző, így a virágporra érzékenyek is megpróbálhatják fogyasztását. Finom, de erős illatú méz, amelyben a vanília íze is fellelhető. Kár hevíteni, mert elveszti különlegességét. Hungarikumnak számít.

Így használd a konyhában: Kiváló desszertméz, leginkább nyers ételek mellé passzol.

 

 

Mit csináljunk a kristályos mézzel?

A kristályos mézet 40 °C-os vízfürdőben olvaszthatod ki – ennél magasabb hőmérséklet már kárt tehet a mézben.
 

 

 

8. Édesharmatméz
Más néven mézharmatméz vagy erdei méz, ami nem a virágok nektárjából készül, hanem a növények levelein található mézharmatot gyűjtik össze a méhek. Virágportartalma igen alacsony, sötét színű, enyhe illatú, erőteljes ízű méz. Leggyakrabban tűlevelű erdőkben gyűjtetik a méhészek, de a tölgy és a fűz is igen különleges mézet ad.

Így használd a konyhában:
Ásványianyag-tartalma magas, éppen ezért kizárólag önmagában, hőkezelés nélkül szokás fogyasztani.


9. Fenyőméz
Az édesharmatméz egyik fajtája, amelyeket nem virágról, hanem fenyőfák zsenge rügyeinek édes nedvéből és a leveleken található édes harmatból gyűjtenek össze a méhecskék. A fenyőméz sötét színű, igen kellemes illatú és ízű méz. Valamennyi méz közül a legnagyobb ásványianyag-tartalommal rendelkezik. Érdekesség, hogy a jegenyefenyő-erdőkben gyűjtött méznek dióra emlékeztető az íze.

Így használd a konyhában: Desszertméz, sütéshez kár elhasználni. Langyos tejjel elkeverve igazi téli különlegesség.


10. Levendulaméz

Elsősorban Franciaországban ismert mézfajta. Csak olyan területeken termelhető levendula-fajtaméz, ahol nagyméretű levendulamezők találhatók. Magyarországon ritkább, de azért előfordul ez a különleges ízű méz. A levendula jól ismert illata mellett a vanília és a fahéj íze is kiérezhető.

Így használd a konyhában: Mivel ritka mézfajta és ára is borsos, főzéshez nem javasoljuk, fogyasztása elsősorban önmagában nagy élmény: kend vajas-mézes kenyérre, vagy keverd müzlibe, túrókrémbe. Egyszerű, ám igen finom desszert, ha friss gyümölcsöt csorgatunk le vele.
  Kép

Kép

Levendulaméz
 
Manukaméz


11. Manukaméz
Új-Zéland megműveletlen területein nő az őshonos, apró termetű fa, a manuka, melynek virágzata a manukaméz forrása. A manukaméz érdekessége és értéke abban rejlik, hogy az összetevői között szereplő metilglioxál antibakteriális hatású természetes összevető. Egészen sötét és sűrű méz. Gyógyászati célra nemcsak belsőleg, de külsőleg is használható. A manukaméz jótékony hatással lehet emésztőrendszeri panaszokra, sebkezelésre, a szervezet téli védelmére, szájápolásra és általános közérzet javításra.

Így használd a konyhában: Említett gyógyhatású tulajdonságai miatt elsősorban önmagában érdemes fogyasztani.


  Kép 12. Narancsvirágméz

A mediterrán országok jellegzetes és közkedvelt mézfajtája. Világosbarna színű, nem túl karakteres mézfajta, amelyben visszaköszönnek a citrusfélék virágának illatai. Fejfájás ellen is érdemes bevetni, illetve hatékonyan oldja a szorongást. Nálunk nem készíthető, így egzotikus méznek számít.

Így használd a konyhában: Tovább erősíthető különleges íze, ha grapefruit- és narancsfilét csorgatunk le vele, majd egy napig hűtőben állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek. Az így készült gyümölcssaláta nem csak finom, de igazi vitaminbomba is. Sütésre-főzésre sehol sem használják.
 

 +2 tipp


  Kép    13. Lépes méz
Nem fajtaméz, mégis külön említést érdemel. A fedett és mézzel teli sejteket tartalmazó lépdarabokat nevezzük lépes méznek. A lépdarabokat gyakran üvegbe teszik és nyakon öntik már kipergetett mézzel. Lépes méz leggyakrabban akácmézből kapható, de bármelyik önmagában fogyasztott, kedvelt méz „asztalra kerülhet” ebben a formában.

Így használd a konyhában: A mézfogyasztás legrégebbi formája, édes, különleges csemege több évezrede. Fogyasztása nem egyszerű, és nem is túl gusztusos – tedd a fűtőtest közelébe a lépes mézet, a kaptármeleg (kb. 30–35 °C) viaszt ugyanis könnyen össze tudod gyúrni a nyelveddel, és simán megszabadulhatsz tőle, akár egy szilvamagtól. Túlmelegíteni sem szabad, mert akkor szétolvad a viasz. A legjobb, ha pont annyit vágsz le belőle, amennyit azonnal el is fogyasztasz.


14. Krémméz
A krémméz tulajdonképpen megszilárdult méz, adalékokat nem tartalmaz. Bármilyen mézből készülhet, de leggyakrabban virág- és akácmézből kerül az üzletek polcaira. Előnye, hogy a folyékony, nehezen adagolható mézhez képest könnyen kenhető és csepegés nélkül fogyasztható. A krémméz hűtést igényel, mert nagy melegben megolvadhat, és ismét folyékonnyá válhat.

Így használd a konyhában:
A reggeli elengedhetetlen kiegészítője: könnyen kenhető, nem csepeg – vajas kenyérre vele!

méz.lap.hu»

Címkék: méz
 

Kép

 

10 elavult táplálkozási mítosz - eloszlatjuk őket

Vágó Boglárka fn.hu 2010.10.25.

 

Kép Tévhit: A hozzáadott cukor káros

Tény: A cukor nem azonos az üres kalória fogalmával. Gondolj csak bele, a cukor az egyik legalapvetőbb alapanyag egy konyhában, alig van olyan étel, amibe ne kerülne bele, különösen tekintettel az édességekre. S bár a cukrot évek óta kötelességszerűen utáljuk, a természetes ízesítőket, mint pl. a mézet pedig szeretjük, tudni kell, hogy voltaképpen ezek is finomított cukorból állnak, melyek kalóriatartalma megegyezik a hagyományos cukoréval. Persze a cukorral sem szabad túlzásba esni!  A legjobb, ha a napi kalória-beviteled 10%-át teszi ki cukor, tehát 2000 kalória esetén 200 származzon cukorból.

Kép Tévhit: A tojás emeli a koleszterinszintet

Tény: A tojás valójában nem befolyásolja különösebben a koleszterinszintet. Bár évekig tartotta magát az a nézet, hogy a tojás az egyik fő oka a megugrott koleszterinszintnek, az utóbbi években azért kiderült, hogy ez közel sincs így. A magas koleszterinszint elsősorban a telített és- transzzsíroknak köszönhető, ám egy tojásban relatíve kevés telített zsír található: egy darabban körülbelül 1,5 gramm. A tojás teljes mellőzése azért is kerülendő, mert a szervezet számára 13 nélkülözhetetlen vitamint tartalmaz.

Kép Tévhit: Minden telített zsírsav emeli a vér koleszterinszintjét

Tény: Csakhogy még nagyobb legyen a zűrzavar a fejekben: legújabb kutatások szerint nem minden telített zsírsav befolyásolja a koleszterinszintet. De hidd el, számos előnye van annak, hogy nem minden telített zsírt tartalmazó élelmiszernek kell tiltólistára kerülnie. Itt van mindjárt a kakaó, bizonyos tejtermékek, szárnyashúsok, illetve a pálma- és kókuszolaj, melyek nem emelik a szervezetedben a rossz koleszterin, az LDL szintjét, ellenben a jó koleszterinre, a HDL-re pozitívan hat. Tehát egy kis csoki miatt nem kell, hogy többé bűntudatod legyen!

  

Tévhit: Az egyetlen szívbarát alkohol a vörösbor

Tény: A sör, bor, likőrök ugyanazokkal az egészségügyi hatásokkal bírnak. A vörösbormítosz abból adódik, hogy megállapították, a nedű értékes antioxidánsokat tartalmaz. Később viszont kiderült, hogy az antioxidáns nem az egyetlen jó tulajdonsága az alkoholnak. Ugyanis az alkohol megemeli a jótékony koleszterint a vérben, így ellenállóbbá tesz a szívelégtelenségek és stroke ellen.  Az alkoholfogyasztásnál is természetesen a mértékletesség elve érvényesül. Nagy mennyiség esetén ne várjuk a pozitív hatásokat.

Tévhit: A hozzáadott só elvesz az étel értékéből

Tény: A főzővízhez hozzáadott só még táplálóbbá teszi a zöldségeket, mivel megakadályozza, hogy a főzés során a zöldségek veszítsenek tápértékükből. A só felgyorsítja a főzési folyamatot, így a túlfőzés veszélye sokkal kevésbé áll fenn, így a zöldségek is megőrzik vitamintartalmukat. Egy pohár vízhez egy teáskanálnyi sót ajánlatos hozzáadni.

Tévhit: A sült ételek mindig zsírosak

Tény: Nem feltétlenül kell zsírosnak lennie a sült ételeknek, csak a készítés során figyeld az olaj hőmérsékletét! A legtöbb ételnek 375 fok az optimális sütési hőmérséklete. Az ennél alacsonyabb hőmérséklet növeli az olaj felszívódását, de ugyanez a helyzet akkor, ha például zöldségeket kezdünk el sütni az optimálisnál hidegebb olajban. A kisült ételről minenképp itasd le a fölösleges olajat. Sültek alatt természetesen nem a gyorsétkezdékben fellelhető rántott húsokra gondolunk, hanem arra, amit otthon készítesz, ugyanis csak arról tudhatod biztosan, hogy miből is áll. Bánj mérsékelten a panírral, és használj telített zsírsavakban szegény olajat!

 

 Tévhit: Minél több rostot eszel, annál egészségesebb leszel

Tény: Nem minden rost egyformán hasznos. Az élelmiszergyártók speciális rostokat használnak ahhoz, hogy az étel megőrizze tartósságát, de egyben előnyös tulajdonságait is. A zsírokról már tudjuk, hogy köztük is léteznek jók és rosszak, de a kutatók rámutattak arra is, hogy a rostokon belül is számos fajta létezik. A különböző rostok különféle funkciókat látnak el. A tudósok azonban szkeptikusok a téren, hogy a hozzáadott rostot tartalmazó ételek ugyanolyan hasznosak-e, mint a természetes rostokban gazdag gabonák, zöldségek, gyümölcsök.

 

Tévhit: Az olívaolajjal történő főzés elpusztítja a kaja értékes tulajdonságait

Tény: Nyugodtan főzhetsz extra szűz olívaolajjal anélkül, hogy az étel veszítene tápértékéből, ráadásul értékes telítetlen zsírokat is tartalmaz. Tanulmányok azt is bizonyítják, hogy például a zöldségek sütés, főzés során megőrzik összetevőiket, míg az olaj el nem éri a forráspontját, ami olívaolaj esetén igen magas, 405 fok.  Fontos az is, hogy az olajat hogyan tárolod. Egy kibontatlan üvegű olaj fénytől védve, szobahőmérsékleten kb. 2 évig őrzi meg értékes összetevőit, de a sima bolti olajat érdemes fél éven belül elhasználnod.

 

 

Kép

 

 

 

Találtunk egy érdekes cikket.
Közzétesszük, mert előfordulhat, hogy van benne igazság.
Igaz, vagy nem igaz, nem tudjuk. Érdemes kipróbálni…


A HAGYMA


1919-ben, amikor az influenzajárvány megölt 40 millió embert
(valószínű az USA-ban), volt egy orvos, aki sok farmert meglátogatott,
hogy megpróbáljon segíteni a járvány elterjedésében. Egyszer egy
családhoz érkezett, és csodálkozott, hogy mindenki egészséges.

Kép A feleség közölte, hogy egy edényben hámozatlan
hagymát tartanak a szobában. Az orvos nem akarta elhinni, és kérte, hogy vizsgálhassa meg a hagymát mikroszkóppal. A hagymában megtalálta az influenza vírust. Szemmel láthatóan a hagyma bevonzotta a mikrobát, így tartva a családot egészségesen.

A cikk írója hallott egy történetet a fodrászától.
 
Volt egy év, amikor az alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak.
A következő évben több edényben hagymát helyezett el különböző helyre a fodrász
helyiségben. Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai
közül.

Egy másik eset: Egy illetőnek tüdőgyulladása volt. A hagyma mindkét
végét levágta, majd az egyik végét felszúrta egy villára. A villa
nyelét beleállította egy vázába és a beteg paciens mellé helyezte az
éjszakára. Reggelre a hagyma fekete lett a mikrobáktól. A cikk írója
is kipróbálta ilyen esetben a hagymát, és utána jobban érezte magát.
 

TANULSÁG:

Kép A megmaradt szeletelt nyers hagyma MÉRGEZŐ!

Vagy süssük le azonnal, vagy dobjuk ki! Semmiképpen se fogyasszuk el!

A szendvicsbe rakott nyers hagyma is veszélyessé válik másnapra.
Fogyasszuk el a hagymás szendvicset még aznap.

A fenti cikk szerint a megmaradt hagyma bevonzza a mikrobákat már egy
éjszaka alatt is, és másnap elkészítve nagyon mérgező lehet a mikrobák
toxinjai miatt: gyomorrontást, epegyulladást és ételmérgezést okoz!
(Nem okozhat, hanem bizonyosan okoz!)

A majonézes hagymás krumpli és a hagymás krumpli saláta is azonnal,
az elkészítését követő 24 órán belül elfogyasztandó!!
 
 

 

Kép A három legjobb étel, öregedés ellen

Három étel más táplálékokhoz képest messze a legjobbnak bizonyult az öregedés elleni harcban.
 
A Harvard Egyetem tudósai szerint e csodaszerek vissza is fordíthatják az idő előtt beindult káros folyamatokat. A kutatók a kérdéses ételeket széleskörűen tanulmányozva - korábbi vizsgálatok eredményeit is figyelembe véve - bizonyították, hogy valóban működhet a fiatalító hatás.
 
 
VÖRÖSBOR
 
Az egyik legjobb fiatalító szernek tűnik a vörösbor, legalábbis a harvardi tudósok szerint. Ám ez nem azt jelenti, hogy a vörösboros üveg gyakori társaságát élvezve visszaforgathatjuk az idő kerekét.
Valójában a vörösbor egyetlen fő alkotóeleme teszi jóval fiatalabbá és élénkké az embert, ez pedig nem más, mint a resveratrol. A Harvard Egyetem által vezetett kísérletben - amelyről a Táplálkozás és Anyagcsere szakfolyóirat 2006-os 3. számában olvashatunk - azt találták, hogy a resveratrol képes meghosszabbítani a várható élettartamot minden élő szervezet esetében, legyen az penészgomba, féreg vagy muslica.
A csodaszer, úgy tűnik, hasonlóan dolgozik, mint a drasztikus kalóriacsökkentés. A kalóriák drámai mérséklése pedig meghosszabbítja az életet. A piacon természetesen számtalan resveratrol étrendkiegészítő található, de a tudósok azt ajánlják, hogy körültekintően válasszunk, mert csak a jó minőség garantálja a sikert.
 
 
ÉTCSOKOLÁDÉ
 
Hasonló csodaszernek kiáltják ki a kutatók az étcsokoládét is. Ez nem jelenti azt, hogy egész nap csokoládét kellene enni. A kedvelt édesség valódi előnyét az antioxidánsok jelentik, amelyek az aktív összetevőkben találhatók.
 
A tanulmány a csokoládéról és összetevőiről szóló, 1996 és 2005 között publikált 136 tudományos cikket vizsgált át. A mostani elemzés azt találta, hogy napi 50 gramm étcsokoládé 10,5 százalékkal csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Ráadásul az étcsoki evéssel 19 százalékkal csökkenthetjük az esélyét annak, hogy szívbetegségben halunk meg. Az étcsokoládé antioxidánsokat is tartalmaz, amelyeket világszerte az öregedésért felelőssé tett szabadgyökök ádáz ellenségeként tartanak számon. Ha antioxidánsokat eszünk, fiatalabbaknak nézünk ki, és annak is érezzük magunkat. És semmi sem tartalmazza ezt az anyagot magasabb koncentrációban, mint a tiszta kakaókivonat.
 
 
 
ZÖLD TEA
 
Szintén hatásos fegyver lehet az öregedés ellen a zöld tea. A nőkkel foglalkozó folyóirat, a Harvard Women's Health Watch októberi száma szerint a zöld tea hatásának titka a nagy mennyiségű flavonoidban keresendő. A zöld tea kiváló forrása a katekineknek. A kémcsövekben a katekinek sokkal erőteljesebbnek bizonyultak abban, hogy megállítsák a sejtek oxidatív sérülését, mint a C és E vitaminok, és úgy tűnik, hogy további gyógyító hatásaik is vannak.
 
A tanulmányok azt találták, hogy kapcsolat van a zöldtea-fogyasztás és bizonyos rákfajták - bőr-, mell-, tüdő-, bél-, gége-, hólyag- - kockázatának csökkenése között.
 
A zöld és fekete teát fogyasztók további előnyökre is számíthatnak: rendszeres teázással például a szívbetegségek kialakulása is csökken.
 
A zöld, fekete és oolong teák antioxidánsai segítenek megállítani az LDL, a rossz koleszterin, és növelik a HDL, a jó koleszterin szintjét, valamint javítják az érrendszer működését. Egy kínai tanulmány szerint, amelyet nemrég publikált a belgyógyászati szaklap, az Archives of Internal Medicine, 46-65 százalékkal kevesebb a magasvérnyomás kockázata az e teákat rendszeresen fogyasztók körében.
 
Toronto.2010. febr. 25. A fenti cikket Horváth Mónika küldte. Köszönjük. 
  
Gyógynövények ABC sorrendben
 

 

Kép 

Luxus kórház nyílt a felső tízezernek a Lánchídnál

 

Egy Roosevelt téri irodaház ötödik emeletén nyílt meg szerda délelőtt a főváros első magánkórháza.

A Dr. Rose Magánkórházban egy szülés 590 ezerbe, egy mandula eltávolítása 480 ezerbe kerül.

A főváros szívében, egy V. kerületi irodaház tetején nyílt meg Budapest első exluzív magánkórháza. A Dr. Rose Magánkórház 600 millió forintos beruházással épült fel, tulajdonosa két magánszemély. A befektetők 10-15 éven belüli megtérülést várnak, és 2010 végére – az előző évihez képest – 30 százalékos árbevétel növekedéssel számolnak.

Kép

A kórház recepciója csinos lányokkal
 
A kórház belsőépítészetileg is az ötcsillagos koncepciót követi. Ennek megtervezéséhez egy neves belsőépítészt kértek fel. Az enteriőr sokkal inkább az elegáns hotelek atmoszféráját idézi, semmint a szokásos rendelőintézeti, illetve kórházi környezetet. Minden szobához kényelmes fürdőszoba tartozik, továbbá alapfelszereltség a légkondicionálás, az LCD TV, a minibár, a széf, a WiFi.

Kép

A kórház várója
 
Az intézmény 2000 négyzetméteren, 50 alkalmazottal várja a klienseket. A kórháznak nincs állandó orvosgárdája, szerződéses munkavállalókkal fog dolgozni. Az orvosok az adott terület legkíválóbb szakembereiből kerülnek ki.

Kép

Ilyen egy kórházi szoba a magánkórházban
 
A Roosevelt téri létesítmény a szülészeten kívül hat rendelővel, 1-1 röntgen-, ultrahang és mammográfia szobával, 15 férőhellyel és három professzionálisan felszerelt műtővel működik. Járóbeteg-ellátást összesen 28, a teljes gyógyászati palettát lefedő szakterületen végeznek, amelyek közül is nagy hangsúlyt fektetnek a különböző szűrővizsgálatokra, életmódprogramokra és a gyermekgyógyászati szakágakra.

Kép

Kismama ágy a szülészeten
 
A kórházban jelentős szerepet kap a MamaRose fantázianévre keresztelt szülészet, amely a családtervezéstől, a szülésen át, a gyermekgondozásig teljes körű szolgáltatást nyújt. Ez a részleg egy hagyományos és egy alternatív szülészeti szobából, továbbá egy különleges felszereltséggel rendelkező exkluzív szülészeti apartmanból áll. A kórházban két betegre jut egy nővér.

Kép

Egy kórházi fürdőszoba
 
A kórházi részleg a következő műtéti szakterületeket fedi le: érsebészet, sebészet, nőgyógyászat, fül-orr-gégészet, ortopédia, plasztikai sebészet és urológia. Kiemelt területként kezelik a nőgyógyászatot, az ortopédiát és a sebészetet, ahol a különböző műtéteket olyan hazai szakspecialisták végzik, akik az adott műtétfajtában a legelismertebbek.

Kép

Kórházi folyosó
 
A kórház ellátásait várhatóan elsősorban a fővárosban és környékén élő közép- és felsővezetők, valamint családtagjaik veszik majd igénybe. A tulajdonosok nyilván számítanak a külföldi kliensekre is, hiszen a magánkórház díjai a nyugat-európai árszínvonal alatt mozognak.
Egy londoni magánklinikán 6 ezer fontot, azaz több mint 2 millió forintot kérnek egy szülésért. A császármetszés ára Angliában 8 ezer font, azaz körülbelül 2 millió 700 ezer forint, a budapesti magánkórházban pedig 880 ezer forintot kell fizetni.
A Telki magánórházban ennél olcsóbban - 490 ezerért - lehet szülni. A Róbert Károly Magánklinikán pedig 250 ezer forintot kérnek egy szülésért, ám ebben nincs benne a hotelszolgáltatás.

Kép

Ilyen egy műtő a Dr. Rose-nál
 
 
 
 

Kapcsolódó anyagok:

 

 

 

 Számold a kalóriákat az Ételkalkulátor segítségével! KLIKK IDE!

 

 

 

 

 

Így működik a gyomor
 
 
Emésztőnedv termelés 24 órán át

Az étel puszta elképzelése is megindíthatja az emésztést, de általában az ínycsiklandó falatok látványa, illata és megízlelése adja az idegrendszeri és hormonális szabályozás alatt álló gyomornak az első jelet az emésztőnedvek fokozott termelésére. Így mire a falatok megérkeznek a gyomorba, ott már minden készen áll az emésztésre.

Kicsit tudományosabbra véve a dolgot, három szakaszra lehet elkülöníteni a gyomornedv elválasztását. Az első szakaszban meglátjuk, megszagoljuk és megízleljük az ételt. Mivel mindez a fejünkben és a fejünkben található érzéksejtek segítségével történik, kefalikus fázisnak hívják. A második szakaszban a lenyelt falat már közvetlenül érintkezésbe kerül a gyomor nyálkahártyájával, ezért nevezik gasztrikus fázisnak. 

Kép A táplálék gyomorba kerülésével a gyomoralap tágulása és a megkezdődött emésztés további gyomornedv-termelésre serkentő jelet ad. Az antrum nyálkahártyájában a sósavelválasztást szabályozó gasztrin nevű hormon termelődik, ami a véráramba jutva közvetetten hat a gyomor savelválasztó sejtjeire, ami jó példa az emésztés hormonális szabályozására. A termelődő gyomornedv mennyisége legfőképp a táplálék mennyiségétől és minőségétől függ; a fűszerek jó része, az alkohol vagy a koffein serkentik a gyomorsavtermelést, ami ugyanakkor nem független a lelki és környezeti hatásoktól sem.

Végül az intesztinális fázisban a gyomortartalom fokozatosan ürül, a patkóbélbe (duodenum) továbbítódik. A táplálék ilyenkor már csupán visszahat a gyomorra, melynek nyomán a mirigyek emésztés idején bőséges nedvtermelése alábbhagy.

A gyomornedvtermelés mennyisége tehát a táplálkozás és emésztés függvényében változik. Naponta összesen mintegy 1,5-3 liter képződik. A szerv éjszaka sem tétlen; nyugalmi állapotban is végez perisztaltikus mozgást, és - még ha lassabban is - ilyenkor is képződik gyomornedv. Így mindig elegendő emésztőnedv áll rendelkezésre, ha táplálék érkezik. A gyomornedv folyamatosan távozik is a gyomorból, az öblítés folyamatos. A termelődő gyomornedv legfontosabb alkotói tehát a víz, különböző fehérjék, köztük az emésztést végző enzimek; a pepszin és rokonai, a gyomornyálkahártyát védő lúgos kémhatású nyálka, valamint az enzimműködéshez szükséges a sósav (HCL).

Hogyan képződik bennünk sósav?

 

 

Kép Tévhit: A csirke bőrét az elkészítés előtt mindig el kell távolítani

Tény: Lássuk be, a száraz csirkemellnél nincs unalmasabb étel a világon, ellenben a szépen megbarnult, illatos pipihús látványától egyből összefut a nyál a szánkban. Ha csak a zsíroktól való félelmed  tart vissza attól, hogy meghagyd a csirkén a bőrt, megnyugodhatsz. Egy kábé 300 grammos, bőrös csirkemell összesen 2,5 gramm telített zsírt tartalmaz, és pusztán 50 kalóriával többet, mint a bőrtelen változat.

 

A fedősejtek sósavtermelése külön figyelmet érdemel, hiszen rendkívül összetett biokémiai folyamatról van szó. Az igen nagy koncentrációban jelenlévő sósav 0,9-1,5 közötti pH-értéket hoz létre a gyomor belsejében. Ez a sósavat elválasztó sejtekre különösen nehéz feladatot ró, hiszen pont abba az irányba, a gyomor üregének belseje felé kell további ionokat szállítani, ahol már amúgy is nagy koncentrációban van belőlük. A feladatot a sejtek ionpumpák segítségével, jelen esetben protonpumpákkal oldják meg.
Tudta-e?
A gyomornak a kórokozók elleni harcban is szánt szerepet a természet, hiszen erősen savas nedvét és emésztőenzimeit nem minden kórokozó állja, legtöbbjük elpusztul.
Ezt valóban úgy kell elképzelni, mintha a sejtek membránjában parányi pumpák működnének. Csakhogy itt nem kicsi motorokról van szó, hanem a sejtmembránba ágyazott apró csatornákról, melyeket összetett, a csatornákat térszerkezetük megváltozásával nyitó és záró fehérjemolekulák szegélyeznek. A protonpumpák tehát a sósavhoz szükséges hidrogéniont (protont) szivattyúznak a sejtből a gyomor üregébe.

A protonpumpák akkor lépnek működésbe, ha az étel által kiváltott ingerhatásra az idegrendszer hírvivő molekula formájában erre felszólító jelet küld. A központi idegrendszer felől érkező utasítást más események is alátámasztják. Például, kitágul a gyomor, és a falában ülő receptorok a táplálékból származó vegyi anyagokra lesznek figyelmesek. A sósavképződésre a gyomor kiürülése és vékonybélbe jutása, valamint az érzékelt igen alacsony pH-érték is visszahat. Ha nincs szükség sósavra, sokkal kevesebb termelődik.
Némi visszafolyás még nem kóros reflux

A gyomorszáj megfelelő záró működése mellett is előfordulhat olykor, hogy ha a gyomorban kicsivel nagyobb a nyomás, mint a nyelőcsőben, akkor felül némi sósav folyik a gyomorszáj fölé, ami marja a nyelőcső nyálkahártyáját. Ez a kellemetlenség természetesnek tekinthető, és a szervezet megfelelően tudja is orvosolni. Fokozott nyáltermeléssel és nyelőcső-perisztaltikával viszonylag hamar megszüntethető a kellemetlen, maró érzés.

Igazi problémát csak akkor jelent, ha gyakran és tartósan jelentkezik visszafolyás, ami maradandó károsodást okoz a gyomorszáj és a nyelőcső alsó harmadának nyálkahártyáján.

Szerző:
Forrás:
Megjelent:
Máriáss Márta
2010. szeptember 28.
 
 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Ökoklikk hétvége Galgahévíz