Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versírók ma, a ma emberéhez

2009.12.01

 


 
 
Zágon István:
 Az anya meg a szülő
 
Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz.
Olyan különbség van köztük, mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.
A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére, hogy lényegesen könnyebb adót fizetni, mint meghalni: több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót. Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is.
 
A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
 
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
 
Az anya, meg a szülő egy ember.
De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.
 
 Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya. Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya. Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.
 
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő.
Általában aki képes arra, hogy saját gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.
 
Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
 
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
 
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
 
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő. De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.
 
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka.
 
És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább, hogy a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle.
 
De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre.
 
Annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel.
 
A szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel.
 
Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
 
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában, egyenesen nagymamának
 
 
Tovább - Bihari Puhl Levente festőművész blogja 


 
 

 
 

Még több vers...

 

Még több vers...

 

Még több vers...

 

Még több vers...

  

Még több vers...

 

 

További verseim...

Gere Irén: A hajléktalan

Bemocskolta őt az aluljárók szennye -
tudja, sosem jut fel a mennybe!
- hónapok óta nincsen kabátja,
már régen elhagyta minden barátja.
Arcul csapja a kirakatok fénye -
sejti: neki már nincs sok reménye!
Az asszony, a gyerekek, a munka -
mind a másé már, ezt is tudja!
Az utolsó féldecit még kikéri -
már nem fázik! - Ez a Karácsony
is az utcán éri!

Forrás: Poet.hu - versek
 
 Kép
 
Gere Irén: ...átsuhant egy fény...

Egy dallam csendült az éjben.
- valami megérintett! -
Valami, amit nem is vártam,
valami, amit nem is kértem.
Csak átsuhant egy fény a szobámon
és visszahozta eltűnt ifjúságom.
Csak egy távoli hang volt, nem több,
de átmelegítette a lelkem, aztán
órákig még, csak erre a hangra figyeltem.
***
Valami elkezdődött!
Valami dörömbölt egyre,
- utat keresve a szívembe!
Valami átszivárgott az éji homályon,
hogy feloldja némaságom...

Forrás: Poet.hu - versek

 

Gere Irén: Lépkedek feléd...           Kép

Lépkedek feléd
a januári ködben
- jótékony lepel -
elfed, átölel...
nem láthatod a
félelmet arcomon,
a kezem sem,
ahogy ökölbe szorul,
csak lépkedek feléd
félve, szótlanul...
egy marék hó
olvad ki tenyeremből,
közénk telepszik
a némaság,
orvul a lelkembe
fészkeli magát
a kérdés:
lépjek-e tovább?
aztán újabb lépés,
sután, tétován -
a januári ködben
botladozva előre
- nem látlak, de
tudom: elindultál
te is, bizonytalanul,
engem keresve a
labirintus-éjben!
én itt, te ott...,
sötét ösvényeken
fázva félünk...
lesz-e út, amin
egyszer, majd
egymáshoz elérünk?


Forrás: Poet.hu - versek _
 
 
Gere Irén: Egymásra várunk

Egymásra várunk:
két makacs kamasz -
közben elszökik tőlünk
az utolsó tavasz, és
elszökik a végső nyár,
mert a Holnap
tudja mit akar,
és nem vár rám,
és nem rád vár,
míg a büszkeség, a dac
vezérli életünk -
mennyi minden volna,
`mi járhatna nekünk,
de míg fontosabb
a játszma, mint a tét,
képünkbe röhög
e röpke lét!

Forrás: Poet.hu - versek
 
 
 
 

 

Kép

 

 

 

A mappában található képek előnézete Ökoklikk hétvége Galgahévíz