Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet

A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással.

Örömmel üdvözöljük a szigetországban megszületett politikai akaratot és a tiszteletre méltó döntést!

Továbbra is bízunk benne, hogy az Orbán kormány is elvégzi a szükséges közgazdasági számításokat és Ciprushoz hasonlóan olyan döntést hoz, amely az Alapjövedelem bevezetésével rántja ki a devizahiteleseket a bajból ugyanúgy, ahogy a többi elszegényedett társadalmi réteget is!  

Az Alapjövedelem egyetlen akadálya az irigység kultúrája lehetne, amit évszázadokkal ezelőtt a profitéhes tőke alapozott meg és ideje száműzni a társadalmi normák közül a devianciák sorába miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normái szerint működni.

A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNA!

Az Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09.

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM - Gyik

 

2013.04.30. 23:29

Figyelem, május elsejétől változik a KRESZ!

Ma, azaz 2013. április 30-án jelent meg és holnap, május elsején lép hatályba az a KRESZ-szabályokat módosító kormányrendelet, amely alapján holnap akár már büntethetnek is a rendőrök. Hogy mennyi idő van felkészülni? Egy-két óra, amennyiben valaki rendületlenül böngészi az épp megjelenő Magyar Közlöny online kiadványait - ha pedig erre lusták vagyunk, hát bizony nagy eséllyel a rendőrség illetékeseitől tudhatjuk majd meg, milyen új szabályokat is mulasztottunk el már megint megtanulni.

Aki kíváncsi a KRESZ május elsején hatályba lépő módosítására, az aMagyar Közlöny 71. számából (50704-50705. oldal) tudhatja meg - a magyarorszag.hujogszabálykeresőjében azonban ma este 22 órakor még nem volt megtalálható. Igaz, jobb ha ott nem is keressük, mivel az csak a hatályos jogszabályokat mutatja, tehát talán - ha szerencsénk lesz, éjfél után már olvashatjuk is az új, immáron minden közlekedőre vonatkozó jogszabály. A Nemzeti Jogszabálytárban sincs nyoma egyelőre még az új KRESZ-paragrafusoknak.

A módosítások alapvetően a gyermekek védelmét segítik elő. Így például a 193/2013. (IV. 30). Kormányrendelet konkretizálja a "gyermekszállítás" fogalmát, illetve azt, hogyan haladhatunk el az ilyen táblával megjelölt busz mellett. 

  • gyermekeket szállító autóbusz vagy az iskolabuszelején és hátulján elhelyezett legalább 40x40 cm-es, fényt kibocsátó vagy megvilágított tábla az álló jármű környezetében gyermekek közlekedésére figyelmeztet (160/a. ábra). Ha az úttesten ilyen autóbusz áll, akkor a gyermekek be- és kiszállásának az autóbusz mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjének egyidejű működtetésével jelzett időtartama alatt kikerülni és – amennyiben párhuzamos közlekedésre nem alkalmas az úttest – mellette elhaladni tilos. (1/1975. (II. 5.) KPM-BM rendelet 20.§. (6) bekezdése)

 

  • megállóhelyről kiálló gyermekeket szállító busz vagy iskolabusz ugyanolyan elbírálás alá esik holnaptól, mint például a menetrendszerinti járat, azaz segíteni kell a megállóhelyről való elindulásukat (24.§ (3) bekezdés)

  • a traffipaxos rendőröknek valószínűleg kedvenc helye lesz ezentúl a "gyermekek" tábla környéke, ugyanis holnaptól az ilyen jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtáblán megjelölt távolságon belül – ha a közúti jelzésekből más nem következik – legfeljebb 30 km/óra sebességgel szabad közlekedni. De vajon ezt honnan fogják tudni a külföldiek???

 

  • változnak még a lakó-pihenő övezetbe behajtási, a megállást tiltó szabályok is, illetve néhány új rendelkezés vonatkozik a mozgáskorlátozott személy által vezetett, vagy ilyen személyt szállító járművekre is.

 

  • iskolabusz.jpgA gyermekek védelmének keretében a járdán való megállás szabályai is módosulnak, így ezentúl az iskolabusz, illetve a gyermeket szállító autóbusz akkor is megállhat a járdán, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg, azonban csak akkor, ha
    • a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
    • a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
    • a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.

Kérdés: vajon a gyermekszállító járművek hány százaléka teljesíti az ezer kilós tengelyterhelési követelményt?

 

A szándék nemes, a megvalósítás pedig a már megszokott: a gépjárművezetők többségének esélye sincs megismerni a változásokat a hatályba lépés előtt, azaz jobb esetben más kárán, rosszabb esetben pedig a saját kárukon tanulják meg, milyen új magatartásformákkal meríthetik ki a közlekedési szabálysértések ilyen vagy olyan újabb tényállását.

 

Kérdések:

  • vajon mi volt az oka annak, hogy a KRESZ-t kormányrendelettel kellett ilyen sebtében módosítani, személyesen a miniszterelnök aláírásával? És miért pont akkor, amikor már ilyen közel a tanév vége?
  • vajon miért nem kapnak esélyt a közlekedésben résztvevők arra, hogy megismerjék és magukévá tegyék az új szabályokat valamint felkészüljenek a betartásukra?
  • vajon a rendőrség mikor kapja meg a KRESZ új, hatályos szövegét és mikor kezdenek el a járőrök bírságolni az új szabályok alapján? Lesz figyelmeztetési időszak, vagy már holnap lesben állnak például a "gyermekek" táblák környékén az egyenruhások?
  • és mikor vetik be a traffipaxokat az új sebeségkorlátozós helyeken, a kamerás autókat pedig a gyerekszállító és iskolabuszok megállóiban?
  • vajon hányan érzik majd úgy, hogy a kormány direkt hergeli az autósokat a pénzbeszedés szándékával, pedig akár korrekten is tájékoztathatta volna őket a változásokról, tekintettel a gyermekek védelmére? 

 

Ha tetszett és szívesen olvasnál még több morgást, tematikus tartalomjegyzék itt.


Megjegyzésünk az alábbi cikkhez:
 
El sem tudjuk hinni, hogy az utóbbi napokban egyre több normális törvényjavaslat kerül napvilágra. Lassan már kezdjük azt hinni, hogy ebben az országban szükség van a lakosságra... Minket már nem könnyű beugratni, így egyelőre csak a csodálkozásunknak adunk hangot.
2012.07.17. Kulturális Kreatívok2009 Group
 
2012.07.17. 13:11 | Utolsó módosítás: 2012.07.17. 13:18

Enyhül a KRESZ, betilthatják a lézerblokkolót

Csökkentené a közlekedési bírságok összegeit és betiltaná a lézerblokkolót is az a kormányrendelet-tervezet, amelyet következő ülésén tárgyal a kabinet - a várható változásokról Bíró Márk, a Fidesz-frakció közlekedési szabályok és szankciók átalakításáért felelős politikusa és Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi képviselője számolt be kedden Budapesten.

 

Ha nem veszélyes, kevesebbet kell fizetni (Népszabadság/Kocsis Zoltán)

Bíró Márk és Kovács Kázmér az autóklub vezetéstechnikai pályája mellett tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendelet-tervezetben szétválasztották a közlekedő társadalomra veszélyes, illetve arra veszélytelen szabálysértéseket, és ez utóbbiak esetében alacsonyabb bírságokat állapítottak meg.

Így a várakozási és megállási tilalom megszegéséért eddig kiszabott fix összegű, 30 ezer forintos bírság, egy senkit nem veszélytető tiltott parkolás esetén 10 ezer forintra fog mérséklődni, viszont ha valaki zebrán áll meg, annak már 25 ezer forintot kell fizetnie, míg az egyik legsúlyosabb büntetést, 50 ezer forintos bírságot kap az, aki mozgássérülteknek fenntartott helyen parkol - hangzott el.

Bíró Márk közölte azt is: betiltják a lézerblokkolót, de a radardetektort nem.

A fideszes képviselő a változások között említette azt is, hogy a vasúti átjárón való tiltott áthajtás esetében az eddigi 300 ezer forintos bírságot 60 ezer forintra mérsékelik, és azt is meghatározzák, hogy ez a szabálysértés csak ott büntethető, ahol valóban jár vasút.

Hozzátette: emellett nem lesz büntethető az egészségügyi doboz hiánya, csak akkor, ha szükség lenne rá, de nincs. Így a rendőr csak azért nem állíthatná meg az autóst, hogy kifejezetten az egészségügyi dobozt vagy a láthatósági mellényt ellenőrizze - tette hozzá.

Kovács Kázmér a változások közül azt emelte ki, hogy az eddigiektől eltérően nem lesz büntethető az, aki saját garázsa előtt parkol. Emellett - folytatta - bíróság előtt vitathatja felelősségét az, aki "végszükségszerű ok" miatt parkol szabálytalanul, mert például egy vajúdó kismamát visz kórházba.

Az autóklub jogi képviselője azt is elmondta: a kerékpárosok tekintetében a véralkoholszinttől függően differenciálják a bírságolást, és a jövőben a 0,5 és 0,8 ezrelék közötti véralkoholszint csak akkor lesz büntethető, ha a kerékpáros veszélyhelyzetet teremt, vagy ha főúton közlekedik. Jelenleg ugyanis az is több tízezer forintos bírságot kaphat, aki egyik tanyáról a másikra egy földúton közlekedik egy-két pohár sör után - jegyezte meg.

Bíró Márk szerint csütörtökön kerül kormány elé rendelet-tervezet, a változások augusztus 1-én, illetve szeptember 1-én léphetnek hatályba.

Kovács Kázmér emlékeztetett arra, hogy kormányrendelet-tervezet előzménye az a jogszabályváltozás volt, amelynek alapján a közigazgatási bírság helyett a jövőben szabálysértésnek minősül a várakozási és megállási tilalom megszegése.

A kormányrendelettel kapcsolatban utalt arra, hogy ősszel egyes részletszabályokat tovább finomíthatnak, szóba kerülhet egyes bírságösszegek csökkentése, arányosítása, esetleg súlyosbítása.

Bíró Márk emlékeztetett arra, hogy májusban munkacsoportot hoztak létre a Fidesz szakpolitikusai, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők a KRESZ módosítása és a közlekedési szabálysértésekért járó büntetések "életszerűvé szabása" érdekében. A fideszes képviselő szerint azóta már 300 észrevétel érkezett kreszmodositas@gmail.com e-mail címre, ahová továbbra is várják a KRESZ-szel kapcsolatos észrevételeket, építő jellegű javaslatokat.

 

 


 Ha autót vezetsz, a bor témáját inkább így élvezd!

Bihari Puhl Levente festőművész. Látogasd meg, tárt karokkal vár téged is.

 

 Mi a legfőbb probléma ma Magyaroszágon! 2012.07.13. 


A pénzügyi oligarchia Orbán Viktor fejét követeli.

A pénzkartell nem akceptálja, hogy Orbán megpróbált minden szabályt betartani és e mellett a jogkövető magatartás mellett egy kis fokú pénzügyi önállóságot kivívni Magyarország számára, hogy az állam képessé váljon új munkahelyeket teremteni és kenyeret adni a lakosság kezébe.

Az állampolgárok nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik ma Magyarországon:


Megoldás lenne, ha kormányszinten fel lehetne világosítani a széles néptömegeket, de ez a jelen helyzetben nem a kormány lehetősége!

  • A hivatalos sajtó Magyarországon a pénzkartell igényeit szolgálja ki, a tulajdonosi elvárások rabszolgája.
  • Orbán gazdasági szabadságharcát a belső destruktív erők akadályozták meg, ezért kellett Magyarországnak az IMF-et visszahívni.


Az állampolgárok tudatossága és felelősségvállalása az egyetlen, amely megálljt parancsolhat a pénzügyi kartellnek!
 

 

 


Bontják az M0-ást

Forrás: vezess.hu 2012.06.20.

 

Az M0 útgyűrű déli szektorának jelenleg üzemelő M7-M6 autópályák közötti 7 km hosszú szakaszán a burkolat jelenleg annyira rossz minőségű, hogy forgalombiztonsági és utazáskényelmi szempontból szükséges az új szakasz átadása előtt a meglévő félpálya aszfaltburkolatának teljes cseréje - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt..  


 
Szerencsére mostanra elkészült az M0 új, második pályájának ugyanitt párhuzamosan futó szakasza, amellyel a jövőben 2x3 sávosra bővül az út. A forgalmat ezen a szakaszon teljes egészében az új betonburkolatú pályarészre helyezik át, amíg a régi szakaszt felújítják. Az új szakaszon is irányonként két forgalmi sávon lehet haladni, melyeket terelőfal választ el egymástól. 

A forgalomterelés kiépítése - a terelőfal áthelyezésének időigénye miatt, melyet éjszakánként végeznek - kb. egy hét alatt történik meg. A munkálatok kedden este kezdődtek. 

Az új szakasz forgalomba helyezésével egy időben megkezdődik a régi pálya szerkezetének megerősítése. A kivitelező ezalatt elvégzi a meglévő aszfaltburkolat marását, javítását, 7 cm kötőréteget és erre 4 cm kopóréteget épít. 

A munkák alatt az Annahegyi pihenőhelyet mindkét oldalon lezárják, és továbbra sem lehet felhajtani a 7. sz. főúti csomópontban az M1 autópálya felé. Az M7 autópálya csomópontjában a csomóponti ág zárása megszűnik.

A pályaszerkezet megerősítési munkái egy hónapig tartanak, így várhatóan július végén, augusztus elején mindkét irányban három forgalmi sávon közlekedhetnek a járművek az M0 autóút ezen szakaszán.

Az M0 déli szektora, - az M7 és M5 autópálya közötti szakasz - Magyarország legforgalmasabb tranzitútja. Bővítése kiemelten fontos projekt, összességében 50 milliárd forintot meghaladó beruházás.

 


 


 

Nem töröltük ki a cikket, álljon itt mementónak, mert már az ötlet is árulás!

Szerencsére megjött a honatyáink esze és nem szavazták meg!

500 Ft is lehet a dugódíj

Forrás: vezess.hu 2012.06.14.

Bizonyosan nem Budapest városhatára lesz a behajtási díj zónahatára - mondta Tarlós István csütörtökön, miután több kerületi polgármesterrel is egyeztetett a témában. 

A Hungária körút lehet a határ
 
A városvezető úgy vélte: ha a városhatártól számítanák a zónát, az azt jelentené, hogy 2013 közepétől mindenkinek fizetni kellene, "aki beteszi a lábát Budapestre", a vidékről látogatóba érkező családtagoktól kezdve az Országgyűlésbe érkező parlamenti képviselőkig. Hozzátette: a városhatárokon "pont semmilyen" tömegközlekedési eszközre nem lehet átszállni.

 A városvezető tájékoztatása szerint két behajtási zónahatárt vizsgálnak: az egyik a Hungária körútra vonatkozik, a másik egy ehhez képest szűkebb pesti városmagra, a budai oldalon a jelenlegi elképzelések szerint a Margit körút vonala lenne a határ.

A fizetendő díjjal kapcsolatban Tarlós István jelezte: személyes álláspontja, hogy a zónában lakók ne fizessenek, mindenki más viszont viszonylag magasabb összeget, 4-500 forintot fizethetne. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem ebben, hanem a kedvezményekben, a kedvezményezettek megállapításában lesz nehéz megegyezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A főpolgármester azt is hangsúlyozta: szeretné világossá tenni, hogy az úgynevezett dugódíjat mindenképpen be kell vezetnie a fővárosnak, ugyanis elődje, a szabad demokrata Demszky Gábor a négyes metró uniós támogatásának feltételeként vállalta azt.

Erre reagálva Horváth Csaba az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője elmondta, hogy az Európai Unió a négyes metró támogatási szerződésében nem jelölte meg a díj összegét, így a főváros azt akár egy forintban is megállapíthatná.

A politikus szerint a dugódíjnak a forgalmat kellene szabályoznia, de a városvezetés adóként tekint rá, amellyel a "azt a 200 milliárd forintos forráskivonást próbálja pótolni, amelyet az Orbán-kormány a négyéves ciklusában végrehajt Budapesten".  A szocialista frakcióvezető szerint lelassult a felkészülés, elmaradtak az előfeltételként megszabott beruházások, így 2013-ban megfelelő szakmai alapon nem lehet bevezetni a rendszert. Álláspontja szerint a dugódíj bevezetése ellenére "ugyanaz a rozsdás busz" jár majd, a szolgáltatás színvonala nem változik.


 

 


 

2012.06.07. 20:45 | Utolsó módosítás: 2012.06.07. 20:52
  
Három óránként is büntethetik az autósokat
Új, az autósokat igen érzékenyen érintő változásokat vezetne be a fejlesztési tárca. Az út mellől száműznék a hirdetőtáblákat, elvitetnék az autóúton lerobbant járműveket (az esetleges károkért nem a hatóságok felelnének) és lehetővé tennék, hogy akár három óránként is büntessenek a parkolási cégek.
 

Eltűnnek a hirdetőtáblák? (NOL/Domaniczky Tivadar)
Kapcsolódó cikkek
Németh Lászlóné ott folytatja, ahol elődje, Fellegi Tamás abbahagyta. Legalábbis ami a közutak területén elhelyezett reklámtáblákat illeti. A fejlesztési tárca (NFM) miniszter asszonya minden olyan táblát leszereltetne a közutak mentén, melyek elterelhetik az autósok, motorosok figyelmét - írja a pénteki Népszabadság.
A lap emlékeztet, a táblák leszerelését már 2010-ben eldöntötték, mégis minden maradt a régiben – az autópályákon, a főutakon autózók sokfelé találkozhatnak „táblaerdőkkel”.

Semmi sem garantálhatja, hogy a balesetekért részben felelősnek ki­kiáltott reklámok eltűnnek, ha a parlamentben az NFM javaslatai szabad jelzést kapnak. Úgy különösen nem, hogy a szaktárca a nagy igyekezet közepette a kiskapukat megint nyitva hagyta. A táblák általános tiltása ugyanis lakott területen belül nem vonatkozik a „közút úttesten kívüli burkolatlan területére”. Vagyis ennek alapján, ahol nincs aszfalt, beton, térkő, állhatnak a táblák, loboghatnak a transzparensek.
Az autósok figyelmének elterelése ellen határozottan fellépő szakminisztérium az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kezdeményezésére sajátos módon megregulázta a parkolási társaságokat is. Törvénymódosító javaslata szerint a parkolási díjak megfizetését elmulasztó járművekre a jövőben „ugyanazon a várakozási területen belül egy naptári napon belül pótdíj csak egyszer szabható ki”.
Büntetés három óránként?
Ahogy azonban mindig, itt is van kivétel. Méghozzá az, hogy a naponta egyszeri pótdíjazás nem vonatkozik azokra a parkolási területekre, amelyeken a „várakozás csak meghatározott időtartamig engedélyezett”.
Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fővárosban a parkolás időtartamát akár három órában maximáló parkolási társaságok alighanem röhöghetnek a markukba: az NFM törvényjavaslata helyett akár arról is kiállíthatott volna egy papírt, hogy az ilyen területeken az autósok háromóránként bírságolhatók.
Elvihetnék a járművet
A fejlesztési tárca továbbá rendelkezik arról is, mi történjen azokkal a gépkocsikkal, amelyek lakott területen kívül, autópályán, autóúton robbannak le, és tilos helyen, akár a leálló- vagy új keletű nevén a vészsávban vesztegelve veszélyezteti a forgalmat.
A honatyák elé kerülő javaslat szerint az ilyen, magára hagyott járműveket a közút kezelője a rendőrség értesítése után elszállíttathatja. Erről, illetve a jármű tárolásának helyéről azonban az üzemben tartót, a tulajdonost is tájékoztatnia kell.

Az NFM-ben ráadásul úgy vélik: a „jármű elszállítása során a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett károkért a közút kezelőjét nem terheli kártalanítási kötelezettség”. Vagyis ha netán a szállítás során leszakítanak ezt-azt egy autóról, az nem a közútkezelő gondja. De ennél is érdekesebb, hogy ha a gyorsforgalmi úton igénybe vett szolgáltatásokért egyébként díjat fizető gépkocsi tulajdonosa az elszállítás költségét 180 napon belül nem téríti meg, a „közútkezelő jogosult a járművet értékesíteni, vagy más módon hasznosítani”.
A Népszabadság pénteki számából kiderül: a külföldi rendszámokkal már nem hadakozik tovább a tárca.
 

 


 

2900 km út épül Magyarországon

Kulcsszavak: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., útépítés, autópálya

A következő két uniós költségvetési ciklusban, 2027-ig 2900 kilométer út épül, 3 ezer milliárd forintból Magyarországon - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium  infrastruktúráért felelős államtitkára az M0 autópálya déli szektorának bővítésén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Természetesen nem csupa új útról van szó, hanem várhatóak fejlesztések és bővítések is. 

A 2920 kilométerből nagyságrendileg 500 kilométer autópálya, 1000 kilométer autóút, 400 kilométer kiemelt főút és 1000 kilométer főút építése vagy bővítése tervezett. Az első ciklusban, 2020-ig évi 160 milliárd, azt követően pedig évi 210 milliárd forint lesz a felhasználás üteme - tette hozzá az államtitkár.

A 2017-ig tartó első ütemben többek között az M4-es szerepel, amely a fővárosból Szolnok, majd Berettyóújfalun át tart a határhoz. Egy részei már kész vannak, most teljessé fejlesztik. Ugyanígy az első között készülhet az M8, amely talán legfontosabb autópálya-fejlesztés, miután megszünteti a jelenlegi centralizációt. Az M8 a többi autópályával ellentétben nem kapcsolódik az M0-hoz, a fővároshoz, keresztben fut az országban. A Siófok, Dunaújváros, Kecskemét, Szolnok vonal mentén épül autóútként , egyes szakaszokon autópályává fejlesztve.

A szintén kiemelt jelentőségű M0 teljes körré zárása 2107 utánra a második ütemben várható. Az M0 fejlesztése azonban folyamatos lenne, 2024-re például az M6 és az 51. sz főút között 2x4 sávossá bővítenék.

Az M0 déli szektorának alépítménye eredetileg egy fél autópályára készült, erre helyeztek kétszer két sávot - leállósáv nélkül - és balesetekkor ezért dugul be a forgalom azon. Most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - mint beruházó - megépítteti a másik fél pályát is, így a déli szektor kétszer három sávos autópálya lesz, mindkét oldalon leállósávval - mondta a tájékoztatón Loppert Dániel, a NIF kommunikációs osztályvezetője.

A bővítés három ütemre oszlik. Az M1 és M6 autópályák közti szakasz az idén novemberre készül el. A túlsó végén az M5 és az 51-es számú főút közötti új pálya jövő év közepére készül el. Ekkortól a meglévő M0 két ideiglenes végpontja között nem az M5 autópálya lesz az összekötő szakasz.

Végül a középső szakasz - az M6 és az 51-es főút között - csak két év múlva, 2013 nyarára készül el. Ennek oka, hogy a Duna soroksári és hárosi (fő) ágára is hidat kell építeni.




Forrás: MTI


 

 

Vitára közreadjuk rovatunk

        téma - a közlekedés

 

Senki nem törődik a parkoló autóssal 2011-01-07

Kulcsszavak: ombudsman, parkolás

Kép

Nincs olyan szervezet, amely kivizsgálná a parkolási társaságok fizetési felszólításaival kapcsolatos panaszokat. Jogszabály sem létezik, amely az ilyen panaszok kivizsgálásának rendjét meghatározná. Van viszont megemelt pótdíj, mert a levélben benyújtott panasz feldolgozásának idejét is beleszámítják a fizetés késedelmébe.

Szabó Máté, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa ezt is kifogásolta legutóbbi vizsgálata nyomán és felhívta a figyelmet arra is, hogy aki a parkolásért pénzt szed, az gondoskodjon az automaták megfelelő működéséről is.

Az ügy onnan indult, hogy egy panaszos kérelme megjárta már a parkolási társaságot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, Budapest Főváros Önkormányzatát, Budapest I. kerület Önkormányzatát, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, és mindegyik elutasította kérelmét, vagy áttette a szerinte hatáskörrel rendelkező szervhez. De végül senki nem foglalkozott vele.

Ez után fordult az autós az állampolgári jogok biztosához, aki megállapította, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem szabályozta a parkolási társaságok fizetési felszólításaival szemben emelt panasz előterjesztésének módját, és ezzel sérült a jogbiztonság.

Nincs szabályozva, melyik szerv és mennyi időn belül kell döntsön, pedig a parkolási társaságok az önkormányzatok által átadott feladatokat látnak el, és fontos lenne a garanciális elemek beépítése a működésükbe. Szabó Máté ombudsman ezért felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy kezdeményezze a keret- és részletszabályok kidolgozását.

Más panaszok vizsgálata során kiderült, hogy amennyiben az autósok levelükben vitatták a parkolási társaság követelését és arra elutasító választ kaptak, automatikusan a magasabb összegű pótdíj megfizetését követelték tőlük. Az ombudsman szerint szemben áll a jogbiztonsággal, hogy a fizetési felszólításokkal szemben előterjesztett panaszok halasztó hatályát nem rögzítették egyértelműen.

Az ombudsman kifejtette, hogy a parkolási társaságoknak gondoskodniuk kell a parkolójegy automaták megfelelő működéséről, a várakozóhelyek tisztaságáról és minden másról, ami ahhoz szükséges, hogy az autós a pénzéért élhessen a parkolás szolgáltatásával.

Ehhez viszont tisztázni kell egyebek között azt is, kinek kell eltakarítania a havat a fizető parkolóhelyekről - mert ma ez sincs egyértelműen szabályozva.

Alapvető követelmény, hogy az automaták a forgalomban lévő pénzérméket kezelni tudják, és ne forduljon elő, hogy több azonos értékű - legtöbbször százforintos - érméből az automata egyet sem vagy csak egyet fogad el.  

Az országgyűlési biztos szerint az ügyfélbarát működés része kellene hogy legyen az is, hogy az automatáknál bankjegyekkel is lehessen fizetni, mert a fizető parkolás díjának lerovásához ma nemegyszer igen sok pénzérmére van szükség.

A díj mobiltelefonos kiegyenlítésekor a szolgáltatók ne számoljanak fel indokolatlanul magas költségeket, illetve a kártyás parkolás is problémamentes legyen, hiszen ezekkel lehetne fel- és kiváltani a pénzérmével történő fizetést - hívta fel a figyelmet Szabó Máté.

Az állampolgári jogok biztosa kezdeményezte a főpolgármesternél, hogy kérjen rendszeres tájékoztatást a fővárosi parkolási társaságok vezetőitől a parkolójegy automaták ellenőrzéséről, annak eredményéről.

Az ombudsman szerint szükséges lenne, hogy a fővárosi parkolási társaságok ügyfélszolgálati irodái legalább heti egy napon hosszított (legalább 18 óráig tartó) nyitva tartással működjenek. A fővárosi kerülethatárokon pedig a parkolási társaságok fogadják el egymás parkolójegyeit, megteremtve az ügyfélcentrikus és egységes fővárosi gyakorlat alapjait.

 

 

 ________________________________________________________________________

 

29 pont a közúti közlekedés szabályozására

A Vezess.hu 29 pontja az új kormánynak

Kulcsszavak: Nemzeti Közlekedési Hatóság, közlekedésbiztonság, KRESZ, közlekedésfejlesztés

 

Itt az idő, van már közlekedésért (is) felelős minisztériumunk, bár ember legyen a talpán, aki a még ugyancsak rendezés alatt álló minisztériumi portálon eltalál a közlekedésért ténylegesen felelős szervekig, személyekig. (Itt érdemes lehet próbálkozni.)

No mindegy, addig is, amíg eldől, egészen pontosan kinek az édesanyja csukoljék egy-egy kinnfelejtett 30-as tábla miatt, mi a magunk részéről elkezdjük megreformálni a közúti közlekedést.

Összeszedtünk 29 pontot, mert most már ez a menő a 6 meg a 12 helyett. Viszont nem gondoljuk, hogy a bölcsek köve itt volna nálunk a szerkesztőségben valamelyik szekrényben elhányva a sajtócédék és prospektusok alatt, tehát javaslatainkat, felvetéseinket megszavaztatjuk az emberekkel. Azaz veletek, kedves Nyájas Olvasók.

Olvassatok, szavazzatok, aztán a listát az általatok is helyesnek gondolt ötletekre szűkítve elküldjük Fellegi Tamás miniszter úrnak. Hátha tud vele kezdeni valamit.

Íme:

Legyen EGY hibabejelentő szám, ne kelljen közútkezelő, rendőrség, NKH, minisztérium között bolyongani

Kép

1, Kérünk EGY telefonszámot és EGY mailcímet, panaszkodásra!

Elegünk van abból, hogy nekünk kelljen kinyomozni, milyen számot kell hívni, milyen címre kell írni, ha kinnfelejtett táblát látunk, felfúvódott döglött kutyát találunk az út mellett, felfigyelünk egy kifosztott kocsira vagy egy életveszélyes kátyút szeretnénk bejelenteni. (Mind életből vett példa, mind annyi telefonnal, oda-vissza kapcsolgatással végződött, hogy inkább feladtuk.)

Közútkezelő? Rendőrség? Önkormányzat? NKH? Vasút? Minisztérium? Nem érdekel, kinek a kompetenciája - ahogy gyilkosságtól lopáson át csendháborításig be lehet jelenteni mindent a 107-en, legyen egykapus bejelentési rendszer (egy telefonszám, egy mélcím) a közlekedési gondokra is. És, non plus ultra, legyen egy netes felület, ahol Google Maps mintára térképen láthatók ezek a pontok, követhetők, mi történt az egyes bejelentésekkel. Erre nem sajnálnánk egy kis pénzt az adónkból. Vagy a befizetett büntikből.

2, Országúton legyen 100 km/h az alapértelmezett megengedett legnagyobb sebesség, mint Ausztriában és Németországban. A közvélekedés ellenére saját tapasztalataink alapján főbb közútjaink nagyobb része nincs rosszabb állapotban, mint nyugati szomszédunknál és az ő északnyugati szomszédjánál.

Kép

 

A közvélekedés ellenére saját tapasztalataink alapján főbb közútjaink nagyobb része nincs rosszabb állapotban, mint nyugati szomszédunknál és az ő északnyugati szomszédjánál.
Amelyik mégis, azt még mindig le lehet korlátozni táblával - ahogy le is szokták most is. Gyors közvélemény-kutatás a szerkesztőségben: négy ember, 110, 110, 100-110, 100-110. Ennyivel megyünk már most is. És még élünk. Legyen ez a legális, ne csak a bírságok értékével zárkózzunk felfele ahhoz az Európához, hanem azzal is, hogy a jogszabályok lehetőleg igazodjanak a való élethez.
A 100 nemcsak gyorsabb, sokszor kényelmesebb és még talán takarékosabb is
Számos új dízelautó sebességváltóját úgy tervezték, hogy 100 felett érzi magát jól, ez alatt gyakorlatilag nem is kapcsolható a legmagasabb fokozat. A dízelek adott munkapontjából fakadó optimális fogyasztás ezeknél épp 100 körül van, 90-nél pár decivel képesebbek szomjasabbak lenni. Persze ellenpélda is biztos akad.

3, 3 dobás-szabály a sofőrökre is!
A három erőszakos bűncselekmény után az alapértelmezésnél súlyosabban, jó eséllyel letöltendő börire ítélt bűnözők kezelésének mintájára a közlekedésben is lehetne ilyesmi. (Tudálékoskodás ON: a third strike, azaz harmadik ütés nevű amerikai baseball-kifejezésből hibásan, de hatásosan fordították magyarra a három csapás szabályt.)

Azaz három extrém szabálysértés után (durva gyorshajtás, súlyos baleset okozása, Stohl András-féle dolgok) talán mindenki jobban járna, ha a biztonságos közlekedésre nyilvánvalóan alkalmatlan pilóta jogsiját örökre, de legalább 5-10 évre bevonná a hatóság.
3-4 bent ülővel személyautók is használhassák a buszsávot!

Kép
4, Carpool lane-t a túlzsúfolt ingázóutakra! Hasznos lenne, ha az állam amerikai mintára megteremtené végre magyar földön is a carpool lane vagy high occupancy vehicle lane (magyarul legyen telekocsi-sáv) intézményét.

Vagyis, ha nem is festenénk fel külön extra sávokat, de amelyik kocsiban hárman vagy többen ülnek, mehessen a buszsávban, leállósávban, egyéb fenntartott helyeken csúcsforgalom idején, ha külön táblával ezt engedik. Talán nem kell magyaráznunk, milyen áldásos hatása lenne egy ilyen intézkedésnek a forgalom alakulására és a levegőszennyezésre.

5, Hibridautók, elektromos járművek is mehessenek a fenntartott sávokban. Ide tartozik a következő pont is, aztán beszélünk a dolog hátteréről.
Ingyen sztrádamatricát és parkolást a kevésbé környezetszennyező autóknak!

Kép
6, Hibridekre, elektromos járművekre országos ingyen parkolás, ingyen sztrádamatrica. Emlékeznek még a Renault tévéreklámjára az elektromos autókról? És észrevették, hogy se a boltokban, se a magyar magazinok autótesztjei között nem szerepel ilyen?

Nos, a gyártó időközben törölte, bizonytalan időre felfüggesztette elektromos programjának teljes magyar vonatkozását. Ennek oka, hogy a Renault-nak egyelőre fogalma sincs arról, hogy a magyar kormánynak milyen ötletei vannak a zéró emissziós járművek vásárlásának ösztönzésére.

Míg Európa számos országában autónként akár ötezer eurós állami támogatással, utcai töltőrendszerek kiépítésével ösztönzik az egyelőre drága, lassú, de legalább rövid hatótávú villanyautók, villanyrobogók vásárlását, nálunk a hibrid és elektromos autók egységes regadóján kívül semmi ilyen konkrétum nincs. Pedig hasznos volna, számos szempontból; mindazonáltal úgy gondoljuk, ebben az eleve meglehetősen drága, tehát csak tehetősek számára elérhető kategóriában talán nagyobb ösztönzést jelent pár ezer eurónál is egy kis kiváltság a zsúfolt nagyvárosi kínlódásban, mint az adókedvezmény.

7, A hibridautóknál töröljék el 150 g/km CO2-emisszió felett a regadó-kedvezményt. Jelenleg egy hibrid Lexus LS-re, BMW 7-es, Mercedes 400-as S hibridre, vagyis harmincmilliós luxusautókra az állam darabonként több millió forintos adókedvezményt ad (a hibridautók regadója egyformán 190 ezer forint, akár 1300, akár 4800 köbcentis és négymillió vagy akár negyvenmillió a listaára). Ezzel az a képtelen helyzet állt elő, hogy egy öt liter fogyasztású pici városi autóra környezetvédelmi indokok miatt több adót szed be az állam, mint egy 14-15 literes fogyasztású luxushibridre. Nemá'!

A Toyota Prius, az etalon-hibrid, a műfaj legprofibb autója katalógus szerint 89-92 g/km mennyiségű CO2-t pöfög ki, a gyakorlatban 5-5,5 literes fogyasztásból elvan. Ezzel a legtakarékosabb nem-hibrid kiskocsik emisszióját tudja, miközben egy meglehetősen tágas, dinamikus, komfortos családi autó. Ez a kocsi és kategóriatársai tényleg megérdemlik az adókedvezményt, de egy 10, sőt könnyedén 15 liter felett fogyasztó bálna-Merci, BMW X6 vagy LS Lexus nem sokban segíti elő az olajtartalékok megóvását és a levegő tisztulását, akármennyi villanymotort is építenek bele a mérnökök.
Zöld kéréseink is akadnak bőségesen

Kép
8, Zéró emissziós, CNG-s, hidrogénes taxik viteldíjára 0% áfát. Logikus gondolatnak tűnik a nagyvárosokban legtöbbet mozgó járművek állományának átalakítása, eltolása a zéró emisszió felé. Ehhez lehetne eszköz, ha jelentős adóelőny, mondjuk áfamentesség próbálná kiegyenlíteni a tiszta, de itthon egyelőre nagyon problémás alternatív hajtások elterjedésének anyagi hátrányait. Ki tudja, talán 20-25%-os viteldíj-kedvezményre már lehetne alapozni egy elektromos taxitársaság létrehozását...

Na de elég lesz a zöldségből, nézzünk más témákat, mondjuk kétkerekűeket.

9, A motorosok álló, lassan haladó sorok mellett max. 50 km/h-ig mehessenek a leállósávban is. A reggeli dugókban a hatályos KRESZ szerint a motorosoknak az araszoló sorok között van lehetőségük kihasználni mozgékonyságukat. Az autópályák városi szakaszain is. De miért, amikor ott a leállósáv? A motoros nem tartja fel az ott közlekedő mentőket, rendőröket (hisz egy pillanat alatt le tud húzódni előlük a kocsik közé), viszont ha nem túl gyorsan, mondjuk 50-ig itt mehet, sokkal nagyobb biztonságban van, mint a kocsisorok között.

10, A biciklis se mehessen szemben az egyirányú utcában. Szeretnénk, ha kivennék a KRESZ-ből azt a nemrég belekerült hülyeséget, hogy biciklis mehessen egyirányú úton szemben, ha ezt kiegészítő tábla megengedi. Ez a szabály szerintünk többet árt, mint használ, és főleg épp a bicikliseket hozza sok helyen életveszélybe. OK, a KRESZ szerint immár nem ők a hibásak, ha valaki, aki nem számít a tilos irányból érkező forgalomra, maga alá gyűri őket, de ez szerintünk őket sem vigasztalja túlságosan. Ennyi erővel megengedhetnénk a bicikliseknek a bekötött szemmel való bringázást is...
Ne legyenek értelmetlen közúti ellenőrzések!

Kép
11, Temessük el a rutinellenőrzést. Bizonyos, úgynevezett jogállamokban a rendőr csak akkor állíthat meg ellenőrzésre egy járművet, ha erre van valamilyen oka.

Ezekben a szörnyű, sötét középkort idézően primitív államokban (például Nagy-Britannia) a rendőrnek nincs lehetősége többedmagával félnapokat eltölteni iratok nézegetésével teljesen szabályosan vezetett, jogszerűen birtokolt járművek esetén, miközben a véletlenszerűen leállított, talán épp sürgős dolgában akadályozott állampolgár mellett sorra húznak el a fél fényszórós, koromfelhőt okádó, fóliázott szélvédős, bekötetlen sofőrű, szlovák rendszámos kocsik.

Véletlenszerűen ne legyen joga ártatlan autósokat buzerálni a rendőrnek. Ha már az összes gyorshajtót, be nem kötött övűt, lejárt műszakijút megfogták, utána esetleg. Addig viszont csináljanak olyat, aminek értelme van. És nem fogadjuk el, hogy de néha rutinellenőrzésen bűnözőket fognak, azokat foghatnak a tilosban parkoló autók tulajai között is.
Elég volt a pénzbehajtó traffipaxozásból

Kép

12, Traffipaxozni ad-hoc ne lehessen. A fenti pont mintájára azt is szeretnénk, ha a rendőrség kezéből kicsavarnánk a kinnfelejtett táblák, búzatáblába nyúló városvégek környékén végzett pénzbehajtó jellegű sebességmérés fegyverét.

Javaslatunk szerint alkalmi sebességmérés csak olyan helyen legyen lehetséges, ahol bizonyítottan történt már ABSZOLÚT GYORSHAJTÁS MIATT baleset. Ahol pedig még nem történt, csak történHET, oda tegyenek fix traffit szundikáló rendőrök helyett. Előjelző táblával, persze, hiszen ugye a sebességmérés elvi célja nem pénz gyűjtése az államkasszának, hanem a balesetveszély mérséklése.

13, A KGFB bónusz-málusza ne rendszámra/tulajdonosra járjon, hanem személyre. A kötelező gépjármű-felelősség biztosítás intézménye elég ingoványos terület, túl mélyen nem is kívánunk belegázolni. Annak megítélésére például nem mernénk vállalkozni, hogy nem lenne-e jobb a biztosítási díjat a benzinárba építeni, mint a szocializmusban volt annak idején (így logikus módon többet fizet, aki többet autózik, mint aki csak halottak napján és karácsonykor veszi elő a családi járgányt).

Viszont a rendszer legcsúnyább csorbáját talán jó volna kiköszörülni. Jelenleg, ha hetente kétszer töröm össze az egyik kocsimat, a másikra akkor is lehet B10-es a bónuszom. Vagy: ha nem én, hanem a haverom töri össze a kocsimat, az én bónuszom csökken, az ő kocsijáé pedig nem. Tehát: javasoljuk a bónusz-málusz rendszert jogsihoz kötni valamilyen módon. Hiszen nem a kocsi okoz baleseteket, hanem a sofőr.

Kép

 

A kötelező biztosítás a vezetőre legyen érvényes, mert ő okozza a balesetet!
14, A KGFB ne vonatkozzon az abszolút gyorshajtás okozta balesetekre. Van egy olyan szakmai legenda, hogy Németországban a sebességkorlátozás nélküli sztrádákon 130 felett autózók által okozott baleseteket nem téríti a biztosító - hát ennyire szabad ott a száguldás. Ez adta az ötletet.
Ha durva gyorshajtás a baleseti ok, a vétkestől hajtsa be a kárt a biztosító

Kép
Mivel Magyarországon állítólag a gyorshajtás a vezető baleseti ok, mi lenne, ha azzal motiválnánk a gyorshajtás elkerülésére a sofőröket, hogy ezt a szabálysértést kivesszük a felelősség-biztosítás intézménye alól?

Mondjuk úgy, hogy az egyértelműen jelentős abszolút gyorshajtásból (megengedett+30%) következő balesetekből eredő károkat bár kifizetné a károsultnak a biztosító, de a kárt legyen köteles később megtéríteni a károkozó a biztosítónak.

Egy ilyen szabályozás talán többet érne, mint bármilyen traffipax.

 

Mi az az abszolút gyorshajtás?

A rendőrség statisztikáiban - úgy véljük, legalábbis, mert nyíltan ezt még sosem sikerült beismertetnünk velük - úgy tud a gyorshajtás lenni a vezető baleseti ok, hogy a relatív gyorshajtást is annak tekintik. Hogy mi a különbség?

 

Abszolút gyorshajtás: 50 helyett 70 a városban

Relatív gyorshajtás: 50 helyett akár 20 a városban, ha akkora a köd, hogy csak 10-nél venném észre az úton fekvő részeget idejében.

 

15, Piros lámpánál lehessen jobbra bekanyarodni, ha ezzel senkit nem zavarunk. A tejjel-mézzel folyó Amerikában több helyen is így van, márpedig ha a figyelmeztető matrica nélkül macskákat mikróban szárító nemzet képes egy ilyen szabállyal együtt élve közlekedni folyamatos életveszély nélkül, talán nekünk is menne.


De jobbat mondunk: Németországban is ismert ez az intézmény. Ott a forgalmi lámpára erősített zöld nyíl jelzi, ha a jobbra kis ívben kanyarodás pirosban sem tilos. Mi is szeretnénk ilyet!
Legyen kamera és fekete doboz minden rendőrautóban, rögzítsék ők a kirívó eseteket!

Kép
16, Minden rendőrautóba fekete dobozt! Folyamatos üzemű kamerát kérünk legalább a közlekedési járőrautókba. Részint a rendőrök védelmére (utólag ne találhassa ki a megállított szabálysértő, hogy nem is úgy volt, és ezt 10 barátja látta a járdásról), részint épp a nemritkán kissé túl szabadelvűen autózó rendőrök kordában tartására.

17, Felejtsék el a sárga (fekete, kék) matricás kocsik kitiltását a belvárosból! A főváros levegőjének tisztaságáért hozott hülye rendeletet vagy vonják vissza, vagy akkor már utánam az özönvíz-alapon csinálják meg rendesen. Budapest belterületén gyakorlatilag nem, vagy csak alig közlekedik sárga (fekete, kék) matricás, öreg, Euro 2 előtti autó. (Nem reprezentatív felmérésünk szerint száz autóból talán ha egy ilyen kocsi mozog a Nagykörúton belül.)

Ez a rendelet csupán két réteg felhergelésére alkalmas, nem a levegő kitisztítására. Egyrészt a magunkfajta hobbiból öregautózó autóbuzik, másrészt azok a csórók, akik nem tudnak, nem akarnak új autót venni arra az évi pár ezer kilométerre, amire futja a benzinpénzből.

Korlátozni akarnak? Láthatóan kevesebb autót? Kevesebb füstöt? Húzzák meg a határt akkor rendesen. Mondjuk az Euro 4-nél. Vagy állítsák félre azonnal a koromokádó kék buszokat, utasostól. Szívjon akkor rendesen a nép szegényebbik fele, ne csak az a pár peches sárga matricás!
Fizetős helyen a következőt ne lehessen lehúzni, ha tart még a befizetett díj!

Kép

18, A parkolási fizetések átdolgozása: ne az autót kelljen megváltani, hanem a helyet.

Svájcban láttunk ilyet. A parkolóhelyek meg vannak számozva, az automatával a számra fizetünk. Ha esetleg más áll be a helyre, látja, hogy oda már fizettek díjat valameddig - addig a hely meg van váltva, nem kell ráfizetni.

Ha nem is mindenütt, de a zsúfolt, kevés parkolóhellyel bíró belvárosi területeken - fővárosban és vidéken egyaránt - szimpatikusabb, áramvonalasabb megoldás ez, mint lófrálni a cetlivel. Az autó-automata-autó útvonal egyik felét megspórolja az autós, egyszerűbb ráfejelni a díjra, ha nem sikerült időben végeznünk és az ellenőr dolga is egyszerűbb. Látja a kis gépén, hogy melyik helyre van fizetve díj, nem kell röntgenszemmel vizslatni a szélvédő mögé mondjuk fejjel lefelé lerakott cetlit.

19, Lopóautókat vissza a csatába! A villamossínen megállók, körúton vészvillogóval parkolók és mozgássérült helyen állók autóját igenis szállítsa el jó messzire a külvárosba a hatóság, ahol hosszas papírmunka után vehesse vissza a tulajdonos. Felejtsük el, hogy sima pénzbüntetésekkel akarják rávenni az X5 és Q7 tulajokat, behajthatatlan sárga csekkekkel a külföldi rendszámú kocsival tilosban megállókat, hogy megjavuljanak.

20, Az állam ne tehessen közlekedési szabályozási kedvezményeket saját magának. Kormot okádó BKV-buszok saját ellenőrzésű műszaki vizsgálatának megszüntetése, megkülönböztető jelzés nélkül tilos helyen álló rendőrautók effajta jogosultságának visszavonása, meg még ami ide tartozik.

21, A mozgássérült kártyák kiadásának sokkal szigorúbb ellenőrzése. Ismerünk emígy-amúgy szerzett mozgássérült kártyával parkolgató embereket. Azt szeretnénk, ha nem ismernénk ilyeneket.

Ne legyen több megúszós hírről szóló hír

Kép
22, Kamerázzák be a legveszélyesebb gyalogátkelőket. Pár éve nagy hájp volt a zebrákon elgázolt unokák-nagymamák körüli hírverés. Akkor felrebbent egy álhír, hogy hamarosan 30-ra kell majd lassítani a zebrák előtt. Aztán egy megalapozott hír, hogy a rendőrség majd fokozottan ellenőrzi a zebrák környékét. Aztán annyi.

Mi meg szeretnénk, ha pár kamera rögzítené az autósok magatartását a legdurvább helyeken (pl. Bp., Budaörsi út, a Petőfi laktanya előtt), aztán mehetnének a figyelmeztetések, büntetések a gyalogokat figyelembe nem vevőknek. Ha a sárga lámpán átgurulókat jogtalanul sikerült le-lehúzni pár tízezerre szépen csendben felszerelt kamerákkal, talán ez is menne...

23, A közlekedési bírságok bevételeit 100%-ban a közlekedésbiztonságra fordítsák. Bár nyíltan sosem vallja be senki, egyértelmű, hogy a rendőrség érdekelt a minél több közlekedési bírság kirovásában, beszedésében. Márpedig egy ilyen érdekeltségi viszony csak oda vezethet, hogy a közlekedés biztonságának védelme helyett jó kis lesből mérésekkel próbálja felnyomni a bevételeket a rendőrség. Mi lenne, ha ezt az egész rendszert megszüntetnénk, a traffizások, szabálysértési bírságok pedig mennének a közlekedés biztonságát szolgáló beruházásokra? (Iskolai KRESZ-oktatás, veszélyes csomópontok rendezése, urambocsá' kátyúzás, ilyesmi.)

24, Lehessen B-s jogsival 125 köbcentiig motort vezetni!
Ez sem spanyolviasz, Németországban, Franciaországban például - úgy hallottuk - ez működik. Jó is, hogy működik, mert egy ötvenes, nem tuningolt, 45-50-nél gyorsabban menni nem tudó robogó sokkal-sokkal veszélyesebb a forgalomban, mint az előre is menekülni tudó erősebb 125-ös géposztály.

25, Robogók regisztrációja. Akár úgy, hogy csak a mostantól eladott vagy magánimportban behozott járművekre, és visszamenőleg nem, de kezdődjék meg végre a robogók rendszám nélküliségének felszámolása! Ennek több területen is volna jelentősége; nem lehetne lopás után egy kamu adásvételivel azonnal újra forgalomba állítani a robogókat. Egy-egy veszélyesen közlekedő robogós nem maradhatna anonim, legalább rendszám alapján meg lehetne keresni egy felvétel vagy tanúk emlékezete alapján.

26, Ne pocsékoljon a rendőrség állományi emberórákat a traffipax őrzésére. Rosszul vagyok attól, hogy két rendőr alszik(!) a Focusban, ami az M3-ason áll szemben a forgalommal és van benne egy Fáma lézer. Annak a két rendőrnek én nem akarom fizetni a bérét az adómból; tegyenek le helyettük fix kamerát betonlábbal, a rendőrök pedig menjenek bűnözőt fogni vagy forgalmat irányítani, az tényleg szolgálat és védés.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

 
Lesz-e olcsóbb az autópálya-matrica? Továbbra is beszállunk-e mindannyian a vasutasok külföldi nyaralásába? És a völgyhíd, homoki buckaalagút után kapunk-e végre függőhidat, hosszában a Dunán?
·                                 960-ikra sikerült a KRESZ-vizs
·                                 Ötvenezer, ha átmegyek a sárgá

27, A ködzárófény monnyon le! Apróság: a KRESZ pillanatnyilag nem tiltja a ködzáró használatát, be is kapcsolja az összes birka az első őszi napon, aki csak annyit tud erről a dologról, hogy egy gomb a műszerfalon vagy egy gyűrű a bajuszkapcsolón, amitől majd jobban látják.

Pedig nagyon zavaró, szemerkélő esőben még vakítóbb fényfolttá változik a ködzáró fénye, és sok kocsinál lerontja a felvillanó féklámpa észlelhetőségét. Jó lenne, ha visszajönne a korábbi szabály, ami csak 30 km/h alatti sebességre kényszerítő ködben engedte használni ezt az istenverését.

28, Maximális teljesítmény friss jogsisoknak. A motoroknál már bevezették a teljesítmény-korlátot friss jogsisokra. Kocsikra miért nincs ilyen? Legyen: aki 17 évesen megszerzi a jogsit, ne vihesse azonnal buliba a kis barátait egy 645i-vel, akkor se, ha apunak pont van egy a garázsban. Mondjuk 150 lóerőben tudnám elképzelni a limitet az első, gyakorló évre - vagy 20 év alatt.

Sőt, jobbat mondok: ne is teljesítmény legyen, hanem tömeg/teljesítmény arány. 10 kg/LE határ 100 lóerőt jelent egy egytonnás kocsira; ez nagyjából egy ezerötös Suzuki Swift. Elég az egy friss jogsihoz!

29, Valóban autómentes autómentes nap. A végére egy jó kis önkorlátozás. 1998 óta minden szeptember 22-én le kellene tennünk a kocsit; erről szól az Európai Autómentes Nap intézménye. Autós magazin ide vagy oda, úgy gondoljuk, volna értelme, ha ez a nap valóban autómentes lenne, akár kötelezően is. Nem árt az, ha néha-néha mindenki kiszáll a kocsijából, és ráébred, hogy létezik tömegközlekedés, kerékpár, robogó, taxi, meg az esetek túlnyomó részében két láb is az ember alatt.

Persze lenne egy csomó felmentés: a kék, a sárga villogós autók, teherautók, mozgássérültek járművei, taxik ne álljanak le, de érdekes legalább eljátszani a gondolattal, hogy Magyarország némi világhírre tehetne szert egy huszáros, diktatórikus, népnyúzó, de valójában mindenki érdekét szolgáló egynapos járműtilalommal.

------------------------------------------------------------------------


Hát ennyi. Hogy melyik pontunk milyen törvény, rendelet, szolgálati szabályzat módosítását igényelné, abba nem mentünk bele. 

 

 

 

 

 

Kép

 

2010.08.04. 07:00
Szöveg: vezess.hu
 
Ingyenes autópályával a dugó ellen

Kulcsszavak: M31, M3

Kép

 

Ingyenessé tennék az M3-as autópálya fővároshoz közeli szakaszát a térségben lévő települések vezetői. Ezzel szeretnék csökkenteni az ott áthaladó forgalmat.

 

 tovább - Az Új Széchenyi Terv, röviden

  

 

Csökken a transit forgalom

Kép

Az M3-as autópálya M31-es és M0-s közötti szakaszának díjmentessé tételét kéri Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztertől a gödöllői kistérség 12 polgármestere - olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott dokumentumban.

 A levél szerint a gödöllői kistérség települései örömmel vették az M31-es autópálya múlt heti átadását, de úgy látják: mivel az M3-as autópálya Gödöllő és főváros közötti szakasza része a Budapest körüli autópálya-gyűrűnek, az M3-ast a két város között ingyenessé kellene tenni. Ehhez kérik a nemzeti fejlesztési miniszter segítségét.
 

Sok időt spórolhatnak, sok stresszt elkerülhetnek, akik az ország keleti feléből sztrádán érkezve az M3-M31-M0-M7 vagy M1 útvonalat választják a főváros átszelése helyett. De hány kilométert buknak?

 

·                                 Csúszott a 25 milliárdos autóp

·                                 Júniustól használható az M31-e

 

A polgármesterek az M5-ös példájára (ott Gyáltól ingyenes), illetve egy olyan korábbi kormányhatározatra hivatkoznak, amely szerint az M3-as autópálya M31-es és M0-s közötti szakaszát díjmentesen használhatják majd az autósok.

A településvezetők emlékeztetik a minisztert, hogy az átkötő szakasz - vagyis a most átadott M31-es - feladata az M0-s autópálya Budapestet érintő részének tehermentesítése.

Kérésük indoklásaként hozzáteszik: az M0-s északi szakasza megépítésének engedélyezési feltétele volt, hogy a Budapest körüli autópálya-gyűrű részeként épüljön egy úgynevezett távolabbi átkötő autópálya az M3-as és az M0-s között.

A levelet Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a kistérség elnöke, Benkovics Gyula, Pécel polgármestere (elnökhelyettes), Vécsey László, Szada polgármestere (elnökhelyettes), Hatvani Miklós, Isaszeg polgármestere (titkár), valamint Csömör, Dány, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Valkó, Vácszentlászló és Zsámbok polgármesterei írták alá.

 
 
 
 
 
 

 

 

A mappában található képek előnézete Gigants