Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Európai Polgári Kezdeményezések - EPK - Add a véleményed!

A víz és szennyvízhálózat emberi jog! Ehhez kell az EGYETÉRTŐ aláírásod SOS!

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

FELTÉTEL NÉLKÜLI ALAPJÖVEDELEM 2013 - GYIK 

 

Mi a legfőbb probléma ma Magyaroszágon! 2012.10.13. 


 


Kukába nyúlni tilos és veszélyes!
Baleset- és fertőzésveszélyes, sérti az állampolgárok levéltitokhoz való jogát – többek közt ezek miatt lesz tilos kukázni a főváros 8. kerületében. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja.

 

A hír:
Tilos lesz kukázni a főváros VIII. kerületében 2011. január 1-jétől. A polgármester előterjesztése szerint a szeméttárolók tartalmának kiszórása köztisztasági és közegészségügyi szempontból is kifogásolható, ezért döntöttek a tilalom bevezetése mellett. Aki megszegi a rendeletet, 50 ezer forint pénzbírságra számíthat.
A városrész vezetője úgy véli: a szemét közterületre szórása nemcsak köztisztasági, hanem közegészségügyi szempontból is kifogásolható. Az előterjesztés szerint a tilalom az elkövető személyek védelmét is szolgálja, hiszen az ismeretlen eredetű szemétbe nyúlás baleset- és fertőzésveszélyes. Emellett sérülhet az állampolgárok magán- és levéltitokhoz való joga is – teszi hozzá.

Különvélemény Karafiáth Orsolyától
karafiáth kv Nagyot fogok nézni, mikor az első kirótt bírságot valóban ki is fizetik! Gondoljuk csak át – ha már a döntéshozók láthatóan nem tették meg –, hogy kik is alkothatják a híres nyócker guberálóinak tömegét…

Talán elegáns hölgyek, akik színházba menet bele-belekukkantanak a kukákba? Öltönyös úriemberek, akik esti korzózásuk közben valami egzotikumra vágynak? Helyes úrifiúk, matrózblúzos egyetemisták, akik szeretnék valamivel megfűszerezni az életüket?

Nos, helyes a tipp: nem egészen. Könyékig a szemétbe merülni – ez nem az a tevékenység, amit bárki remek hobbinak tartana. Nem is ezért teszik, akik teszik. Nyilván nem választás kérdése a dolog.

El lehet képzelni, milyen nyomorúságos állapotban lehet az, akinek ezzel kell foglalkoznia. Ráadásul egy nem kimondottan elegáns kerületről beszélünk, bár jó részét már kicsinosították az utóbbi években (hihetetlen látványos a rekonstrukció mind a mai napig), azért a régi jó beidegződéseket és az összes régi lakót nem varázsolhatták el egyik napról a másikra.

Aki szegény, az a legszegényebb. És az utóbbi években egyre többen gyarapítják a legszegényebbek csapatát. Bő tizenegy éve én is laktam egy évig a Mária utcában, tudom, miről beszélek.

Ott is mindennapos volt, hogy reggel (illetve délben), magamhoz térve cigiért caplattam le a sarki boltba, és bizony csövik túrták a konténereket. Láttam, ahogy örülnek például egy szalámivégnek vagy egy lehasznált, koszlott pulóvernek. (Az egyik több mint három hónapig viselte – az én levedlett göncöm volt egyébként –, sőt lehet, hogy tovább is, csak közben szem elől tévesztettem.)

Igen gyakran a még ehető dolgokat (száraz kenyér, éppen lejárt joghurt, még hordható szoknya-ing-kabát) a szemetek mellé tettük, jól láthatóan, hogy ne kelljen már megalázóan feltúrni az egész halmot ezeknek az embereknek, ha lehet, eggyel kevesebb megalázó dologban legyen részük aznap… (Ezt a példát egyébként sokan követik.)

Más a helyzet a durva népséggel, ilyen a mi környékünkön (pedig ez a kifinomult Buda egyik csendes, fás-kertes része) is akad. Múltkor valaki becsönget, hogy táviratot hozott nekem. Beengedtem a kertbe persze. Ám percekig senki nem jött beljebb. Kinézek, és látom, hogy egy néni a szemétben sertepertél. Ezzel nem is lenne baj, de a kaput a bűzlő halomból kiragadott macskaalmos zacskómmal (imént vittem ki) támasztja ki, ami felrepedt, és az undorító darabkák a kövezetre ömlöttek. Majd a hölgy, anélkül hogy rendbe hozta volna a dolgot, mindent otthagyva elgyalogolt.

Ekkor én dühös lettem, mehettem takarítani, pedig a kirakott szelektált dolgok miatt úgy éreztem, egy minimális kis korrektséget megérdemelnék. Szóval azt is megértem, hogy miért vagyunk dühösek a kukázókra, és aláhúzom másodszor is, hogy a dühöt jogosnak tartom.

A nyolcadik kerületben sokan laknak egy házban, sok szemetes van, feldúlva, szétszórva igencsak viszolygást keltő lehet egy-egy reggeli szembesülés. (Azt pedig, hogy a sitt-túrók a leveleinkre, iratainkra lennének kíváncsiak, egyszerűen nevetségesnek tartom. Nem érdekli őket, hogy mi tegnap este hány levelet fogalmaztunk meg lángoló szavakkal a szeretőnknek, az pedig pláne nem, hogy ölel és csókol minket régen nem látott bácsikánk.

Élni akarnak: enni és öltözködni, vagy esetleg kincsekre bukkanni, amit aztán értékesíthetnek – gondolok itt kiszuperált cd-lejátszókra, régi erre-arra, amit mi olyan könnyedén hajítunk oda az enyészetnek. Sokan ebből is élnek: az osztrákoknál, németeknél kukáznak, és ami ott náluk már abszolút kidobandó, nálunk még sok esetben használható lehet.) Tudom, ábránd azt remélni, hogy kialakul egy normális kukázókultúra. De az is ábránd, hogy egy hajléktalantól, munkanélkülitől ötvenezer forintot bevasaljanak…

 

Különvélemény a témához - Kulturális Kreativok Csoport2009

Tudjuk, hogy a Bécsben fenntartott hajléktalan szállás és ellátás a mi társadalmunkban manapság még elképzelhetetlen. Ahogy egy olyan bolt is elképzelhetetlen, ahol a havi 220000 Forint alatti keresetből élők 1 Euróért megvásárolhatnak bármit, amire csak szükségük lehet.

Viszont azt is elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a jobbítás halvány szándéka nélkül, csupán tiltással, szankciókkal, a legkiszolgáltatottabbak további porba tiprásával bármilyen tarthatatlannak tűnő állapot megváltoztatható.

A józan belátás, a jobbító szándék, a tényleges megoldások feltérképezése teljesen bizonyos, hogy nem pénzkérdés!

 

 

Ajánlott weboldalak
 
 
50 km-es diéta - a földi örömök helyes igénybevétele
Multiellenes, klímavédő, takarékos, és jót tesz az egészségnek is – ez az 50 km-es diéta lényege, amelynek elszánt képviselői vállalják, hogy egy hónapon keresztül csak 50 km-en belül előállított élelmiszereket fogyasztanak. Winkler Nóra különvéleménye.
A hír: 50 km-es diéta
Az 50 km-es diéta egy klímavédő, életmód-változtató program, melynek résztvevői vállalják, hogy egy hónapig csupán 50 km-en belül előállított élelmiszereket fogyasztanak. A kenyerüket vagy maguk sütik, vagy 50 km-en belüli sütödében. Minél közelebbről érkezik az élelmiszer, annál kevesebb tartósítószerre van szükség annak frissen tartásához. A másik fontos érv, hogy támogatnunk kell a hazai termelőket, hogy a külföldi országoknak profitot termelő üzletláncok mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszeráraival szemben talpon tudjanak maradni, és az asztalunkra tenni például a sokkal ízletesebb magyar paradicsomot vagy a saját nemesítésű magyar szőlőfürtjeinket. A szupermarket tabu, s ugyanígy a nagy viszonteladók standja is a piacokon.
„Se multiellenes, se szélsőségesen nacionalista nem vagyok, de ha van választásom, a magyar zöldséget veszem meg, és jobban szeretek kendős nénikkel diskurálni a dérről, mint neoncsövek alatt válogatni óriáspultokról.”

 

Kép Különvélemény Winkler Nórától
A múlt héten végre semmi dolgom nem volt szombaton, és leszámítva, hogy a péntek este belenyúlt a hajnalba, jó volt korán felkelni, és elsétálni a piacra. Az ősz eleve gyönyörű, nemcsak a fák, levelek, bokrok és bogyók színei miatt, de ilyenkor a piac is egyik legszebb arcát mutatja. Két óra után roskadásig tömött kosarakkal indultunk haza, és a cuccok nagy részét termelőktől vettük. Ez még akkor is megnyugtat, ha először veszek valakitől; hajlandó vagyok látatlanban elhinni, hogy a ribizlilekvárban valóban saját ribizli van, hogy a spenótot ők vágták le hajnalban a kertjükben, és a szőlő is sajátjuk.
Se multiellenes, se szélsőségesen nacionalista nem vagyok, de ha van választásom, a magyar zöldséget veszem meg, és ahogy szombaton is történt, jobban szeretek kendős nénikkel diskurálni a dérről, mint neoncsövek alatt válogatni óriáspultokról.

Ugyanennek a hétnek a keddjén viszont azt mesélte egy ismerősöm, hogy az egyik nagy áruházláncnál dolgozó barátja a saját szemével látta, ahogy egy kamionnyi külföldi húst félúton átcímkéztek magyar termékké, hogy a polcokra már így kerüljön ki. Persze nem voltam ott, nem én láttam a saját szememmel, csak hallottam, de amúgy simán elképzelhetőnek tartom, hogy ilyen előfordulhat. Nehéz eldönteni, hogy kinek hihetsz, ki az, akiről nem feltételezed, hogy puszta haszonszerzésből nem mond igazat egy olyan dologról, amit te megeszel.
Miközben tudjuk: az vagy, amit megeszel, tehát jogod van tudni, mit viszel be a testedbe.
Rokonaim például élelmiszer-beszerzéseikre saját bizalmi hálót alakítottak ki: húst csak Margit néninél vesznek, tojásért Laci bácsihoz, gyümölcsökért pedig a piacon csakis Juditkához állnak sorba. Van saját mézes kontakt, a nyári baracklekvárszezonban pedig egy ismerős és kipróbált forráshoz iratkoztunk fel, mindannyian az igényelt mennyiségekkel.
Ráadásul ez utóbbi nemcsak ízre volt jó, de környezetbarát megoldás is, mert a barackrakomány egyrészt nem utazott sokat, másrészt feleslegesen semmi sem történt a gyümölcsökkel, hisz kilóra annyi jött, amennyire szükség volt, harmadrészt csomagolni sem kellett 40 dekánként, mert egyben vittük el, ki-ki a saját óriásmennyiségét.
Ilyesmi akciókat bárki meg tud szervezni. Télre kolbászt mi a baráti társaság egyik forrásától veszünk. Feliratkozunk a nagy listára, majd egyszer csak begördül az autó Pestre, és mindenki letekeri róla saját kolbászmétereit.
Ezek a beszerzések kifejezetten bizalmi alapúak és – már csak emiatt is – piacbarátok. Ha ugyanis nem lenne jó az áru, nem lenne több rendelés. Látod, ki a termelője, nem beazonosíthatatlan felirat egy ismertetőcímkén, hanem hús-vér lény, aki megbecsüli, hogy számíthat növekvő kis társaságunkra, mikor a bevételeit kalkulálja.
A szegény krumpli, amely útra kél, hogy jó messze megtisztítsák, csomagolják, felcímkézzék, hogy aztán kicsinosodva visszazötykölődjön oda, ahonnan indult, és végre megvegyék, rémesen abszurdan hangzik. 
Az 50 km-es diéta viszont jól hangzik, és ha csak annyit elér, mint a maratonfutók híre egy átlagember életében, nevezetesen, hogy 42 km-t már nem hiszi, hogy lefut, de hetente kétszer hármat igen, már elindultunk jó irányba.
 
 
Biopiaci mustra – mennyibe kerül az egészség? Katt ide, ha érdekel! 

 

 

Soma Mamagésa:
Kép Tanuljunk nemet!
  • Nők Lapja Cafe
  • Soma
  • 2010. 08. 12.
        Csak annyit adjunk, amennyi még nem vesz el tőlünk! – így szól Soma e heti üzenete. Más szóval: tanuljunk nemet mondani, mivel ez a felnőttség egyik fokmérője...
 
       Ebben a folyamatos változásban az egyik legnagyobb dolog megtalálni az egyensúlyt, az arany közepet. Bármelyik végletbe is megy el az ember, azt mindig a másik véglet követi. Mondok rá egy egyszerű példát: évszázadokon át elfojtották a szexualitást, még beszélni is tabu volt róla, úgyhogy természetes, hogy mindez a pornóbiznisz berobbanását hozta magával. (Az interneten pontosan látható, milyen keletje van a szex-témának képben, szövegben egyaránt.)

Persze bizonyos szempontból semmi baj a végletekkel, hisz egy tanulási, fejlődési folyamat részei. De ha benne ragad az ember, annak ára van, mivel minden véglet valamiféle távolodás önmagunktól.

Ilyen az is, amikor többet adunk, mint ami optimális. Amikor már olyan sokat adunk, hogy azzal saját magunktól veszünk el. De vajon miért tesszük mégis? Nem hisszük, hogy az elég, elég? Nincs elég önbizalmunk? Kompenzálunk? Vagy csak nem tudunk nemet mondani? (Ami a felnőttlét egyik velejárója, egyben fokmérője.)

Kép Éberen kérj, és megadatik! – Olvasd el Soma Mamagésa előző heti üzenetét!

Emlékszem, amikor elindítottam a két éven át tartó „Ébresztő” klubjaimat, az első előadásom három órán át tartott. Fergetegesnek éreztem, az akkori visszajelzések is ezt igazolták. Mégis, a következő alkalomra feleannyi ember jött el. Túl sok voltam, túl sok volt az infó, már-már befogadhatatlan, feldolgozhatatlan.
Túl sokat adtam egyszerre. (Komoly feladat számomra a mértékletesség, dolgozom rajta…)

Az adás-kapás egyensúlya a kapcsolatokban is meghatározó. Ha valaki rendszeresen többet ad, mint amit a másik viszonozni tud (nem pénzről beszélek, bár adott esetben az is lehet), az előbb-utóbb a kapcsolat felbomlásához vezet. Az egyik fél azt fogja érezni, hogy nem kap eleget, a másik pedig azt, hogy nem érzi magát egyenrangúnak, hisz ő nem tud annyit adni.

Viszont vannak olyan kapcsolatok, amelyek bizonyos szempontból eleve nem egyenrangúak. Azért írom, hogy „bizonyos szempontból”, mert lelki szinten, az egész részeként én abban hiszek, hogy mindenki egyenrangú, de a társadalmi szerepekben, a felelősség felvállalásában már másról van szó. Ha egy beteg elmegy egy orvoshoz, ott nincs egyenrangúság, az orvos vállal felelősséget a betegért, és nem fordítva.
Gyógyítóként megtapasztaltam, hogy akár bele is betegedhet az ember, ha olyan sokat ad, hogy azzal már magától vesz el. (Kiváló lehetőség a mértékletesség tanulására…)

A gyógyítókhoz fordulók nagy többsége pedig olyan, mint a gyerekek: annyit vesznek el az embertől, amennyit csak bírnak… (Ehhez hasonlatosak a multi-cégek is az alkalmazottaikkal…)

Meg kell éreznie az embernek, hogy mikor kell nemet mondania, és visszavonnia magát, különben belebetegszik, vagy kiég. Akkor hát: éljen az éberség!

  Címkék: Soma, kapcsolatok

 
 Ki akar a kórok házában szülni?
  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 05. 25.
Kép Rendőrségi nyomozás indult egy, a csecsemő életét veszélyeztető otthon szülés ügyében. A hírrel kapcsolatban Soma Mamagésa fogalmazta meg különvéleményét.
 
A hír így szólt: Rendőrség nyomoz az újabb otthonszülési ügyben
Múlt hétfőn az éjszakai órákban a mentőszolgálat munkatársait egy otthon szülés során bekövetkezett komplikációhoz riasztották egy fővárosi lakáshoz. A mentősök a helyszínen egy oxigénhiányos állapotban lévő újszülöttet láttak el, majd életveszélyes állapotban egy gyermekklinikára szállították.
A BRFK szerint a mentőszolgálat munkatársai azért kértek rendőri segítséget, mert a helyszínen tapasztaltak alapján ezt szükségesnek tartották, tekintettel arra, hogy az otthon szülés során fellépő komplikációk eredményeként egy újszülöttet életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, és az édesanya is kórházi ellátásra szorult volna a mentősök megítélése szerint.
 

Soma Mamagésa különvéleménye

A hírből sok fontos részlet nem derül ki. Az viszont igen, hogy az anya nagyon eltökélten nem akart kórházban szülni. Annyira eldönthette, hogy nem ott szüli meg a gyermekét, hogy feltehetően emiatt fogta fel olyan nehezen a tényt, amit a mentőorvos állított, hogy a pici oxigénhiányos állapotban van, és kórházba kell szállítani.

Nem tudjuk azt, hogy valóban volt-e szakképzett dúla az anyával. Segítő szakember nélkül, teljesen egyedül szülni: felelőtlenség. Kell egy kívülálló, ahogy régen is volt bába, szülésznő. (Szükséghelyzetek persze mindig voltak, amikor a nő adott esetben egyedül szült.) Megértem a mentőst, hogy rendőrt hívott, ha egyedül nem volt képes meggyőzni az anyát. Megértem a rendőrséget is, hogy egy élet bármilyen veszélyeztetése során vizsgálatot kell indítani, hisz sok olyan beteg lelkű anyáról is hallottunk már, akik azért szülték titokban otthon a gyermeküket, hogy aztán eltüntessék. Ezeknek utána kell járni. (Én ezután nem börtönbe, hanem a lélek gyógyítására ítélném.) És megértem azokat az anyákat is, akik nem akarnak a kórok házában szülni, akik iszonyodnak az egész beteg szemléletű hospitalizált eljárástól. Félre ne értsék, a hospitalizált szülés nem azt jelenti, hogy kórházban szülés, hanem a hagyományos kórházi szemlélettel szülés.

Ez a következőt jelenti: Vajúdás a kijelölt szobában, majd felfekvés az ágyra (ezt is a férfiak találták ki, próbálják ki a fekve kakálást!), ha úgy ítélik meg, gyorsító, gátmetszés (Magyarországon 100 nőből 98-at metszenek, ha kell, ha nem, míg a gátelőkészített nőknél 200-ból csak 1-nél van szükség metszésre, de a kismamagondozás erről nem tájékoztat), köldökzsinór-elvágás, a baba megvizsgálása (Apgar-értékek), a csap alatt megmosdatva (az interneten több ilyen felvétel van), majd el az anyától, be a fakkba, ahonnan a kiskocsin 3 óránként tolják ki szopni, függetlenül attól, hogy 2 kiló 40 deka vagy 4 kiló 80, és mikor éhes. (Az ösztönszükséglet első erőszaka.) Óriási szakirodalma van, hogy a megszületés és az utána jövő rövid időszak az egész életutunkat, egyéniségünket meghatározza. Szerencsére egyre több kórház van, ahol már háborítatlanul, méltósággal szülhet a nő, ahol változott az eddigi szemlélet. Hogy ott volt-e a közelben ilyen, az sem derül ki.

Az azonban biztos, hogy egy orvos által oxigénhiányosnak tartott gyermeket – akármilyen legyen is az ellátás – kórházba kell szállítani. 

 

A hét korábbi különvéleménye:
Karafiáth Orsolya - Ha az élet autópálya lenne...
 
 



 

A mappában található képek előnézete te látod a fától az erdőt?