Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Mi a legfőbb probléma ma Magyaroszágon! 2012.07.13. 


A pénzügyi oligarchia Orbán Viktor fejét követeli.

A pénzkartell nem akceptálja, hogy Orbán megpróbált minden szabályt betartani és e mellett a jogkövető magatartás mellett egy kis fokú pénzügyi önállóságot kivívni Magyarország számára, hogy az állam képessé váljon új munkahelyeket teremteni és kenyeret adni a lakosság kezébe.

 


 

Trianonra emlékeztünk 

2012. június 4.                                                     

Véleményezés és komment nélkül tesszük közzé. Ítéld meg te!

LAKITELEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2012. június 6., szerda 08:47

Lakitelek polgármesterének nyílt levele a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek
 
Felföldi Zoltán nyílt levele a magyarországi történelmi egyházak vezetőihez


Dr. Erdő Péter, bíboros
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke
1014 Budapest, Uri u. 62.sz.


Dr. Bölcskei Gusztáv, püspök
Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke
Debrecen, Kálvin tér 17.sz.


Dr. Gáncs Péter,
a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke
Budapest, Üllői u. 24. sz.


Főtisztelendő Bíboros Úr!
Főtiszteletű és Főtisztelendő Püspök Urak!

Bevallom, nem vagyok a különböző egyházak liturgiájában járatos, csupán egy római katolikus hitű, magyar ember. Emellett egy település polgármestere. Egy olyan településé – Lakiteleké – amelynek polgárai a tavalyi évben fél árbocra eresztett Országzászlót állítottak, valamint felállították az Emlékezés Harangját. Az Emlékezés Harangja Lakiteleken minden délután fél öt órakor, a trianoni békediktátum aláírásának időpontjában egy perces harangzúgással emlékeztet bennünket Magyarország halálára, és egyben hirdeti a feltámadásba vetett reményünket.

Keresztény magyar emberként mély döbbenettel olvastam Magyarország 3 történelmi egyháza – közöttük az én egyházam – vezetőjének levelét, mely szerint nem zúgnak június 4-én a templomi harangok a megemlékezések részeként. Nem tudtam, hogy templomi harangok – ahogyan az a levélben szerepel – csak „istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak.” Most sem tudom, valóban így van-e ez. Csak azt tudom, hogy nagy veszély idején félreverik a templomi harangokat. És hogy ha kell, ágyút is lehet belőlük önteni. És hogy 1920. június 4-én délelőtt, két órán át zúgtak a harangok a maradék Magyarország teljes területén. És hogy 1940. szeptember 11-én a magyar honvédek a Szent-Mihály templom harangjainak zúgása közepette vonultak be Kolozsvárra. És hogy 1990. június 4-én Székelyudvarhely valamennyi magyar templomában 10 percen át zúgtak a harangok a békediktátum aláírásának időpontjában.

A levelet olvasva csak ültem a számítógép monitorja előtt, fél órával a lakiteleki Trianon megemlékezés előtt. Bevallom, elkapott az indulat. Ugyanazt éreztem, mint amikor 2004. december 5. előtt Gyurcsány Ferenc érvelését hallgattam arról, hogy miért kell nemmel szavazni azon a bizonyos népszavazáson. Önmagában logikus, koherens érvelés. Mégis elfogadhatatlan. Ha másért nem, hát azért, mert a trianoni harangok szólnak/szólnának mindazokért, akik élete – közvetlenül, vagy közvetve – a békediktátum következtében tört derékba. A szülőföldjükről elüldözöttekért. A békediktátum következtében kirobbant második világháború áldozataiért. Az elhurcolt zsidókért. A baltával lefejezett székelyekért. A több tízezer, kiirtott délvidéki magyarért. A szintén több tízezer, elhurcolt és elpusztított kárpátaljai magyar férfiért. A kitelepített felvidéki magyarokért. A történelmi egyházak tagjaiért. És a magyar történelmi egyházak válasza, mintha csak egy áramszolgáltató, vagy egy telefontársaság hivatalos levelét olvasnánk: „Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni”, „válaszunk elfogadását kérve”, etc.

Bár a válasz nem nekem szólt, de római katolikus magyarként engem is érintett. És csak azért ragadtam tollat, hogy a legmélyebb tisztelet mellett hangot adjak annak, hogy számomra, mint érintett számára, ez a válasz nem elfogadható. 


A magyar feltámadásba vetett reménnyel és a legmélyebb tisztelettel üdvözli Önöket:


Felföldi Zoltán
Lakitelek polgármestere  

Lakitelek, 2012. június 4.

 
1 csatolt dokumentum Felföldi Zoltán levele
 
 
 

Ezt is olvasd el - EZ VEZETETT TRIANONHOZ

 

 

Észak- vagy Dél-Európához tartozunk?

 

   A mai Európában az igazán nagy és fontos gazdasági-politikai választóvonal már nem kelet és nyugat között, hanem észak és dél között húzódik – állítja Anne Applebaum történész, Pulitzer-díjas írónő.

A szovjet haláltáborokat és Kelet-Közép-Európát kutató történész szerint furcsa és teljesen logikátlan, hogy a kommunista párt dokumentumait Magyarországon mind a mai napig egyfajta zárt, „privát archívumban” őrzik, és nem teszik a nemzeti archívum részévé.

Fogas Krisztina
2010. december 22. 15:41
 

Anne Applebaum neve összekapcsolódott a szovjet koncentrációs táborok kutatásával. Az egyesült államokbeli történész, újságíró Pulitzer-díjas műve, a Gulág egyike az első, történelmi jelentőségű megrázó munkáknak, amelyeket a szovjet haláltáborokról írtak.

Az írónő budapesti látogatásának apropója, hogy az idén ő vehette át a Terror Háza Múzeum által alapított Petőfi Sándor- díjat, amelyet évente adományoznak a közép-európai népek szabadságáért tett erőfeszítések elismeréseként.

Applebaum egy kávé mellett könnyed, barátnői hangvételben mesél szívszorító témákról, és nem titkolja, hogy őszintén meglepődött, hogy ő kapta a kitüntetést. Az épület biztonsági embereit látva nevetve jegyzi meg, hogy a magyar Terror Háza folyosóin mind a mai napig rendőrök álldogálnak.

 
 

Kép

Úgy tűnik, hogy a volt kommunista államok hasonló problémákkal küzdenek. Magyarország mennyire volt sikeres a Trianon-trauma feldolgozásában?

Ebben a régióban nagyon sokan vannak hasonló helyzetben. A határok megváltoztak a háború után és sokan kívül rekedtek, Lengyelországgal is ez történt. Magyarország helyében minél hamarabb túltenném magamat a trianoni sérelmeken, vannak sokkal fontosabb dolgok, amelyek miatt aggódni lehet. Tudomásul kell venni, hogy ezek a modern Európa határai, amelyekkel együtt kell élni, persze lehet segíteni valahogy a határon túl élő kisebbségeket.

De a Trianon-ügy utóhatásai mind a mai napig feszültséget szülnek, akár utcai tüntetések formájában. Legutóbb például az, hogy a román delegáció a Nemzeti Színházban akarta ünnepelni Erdély elcsatolását.

Nem hallottam erről az ügyről, de az egyetlen mód az ilyen történelemből fakadó komplex ügy kezelésére a két ország közötti folyamatos és nyitott párbeszéd. Ennek része kell, hogy legyen, hogy román delegációk érkeznek Magyarországra és magyarok Romániába, hogy erről beszéljenek. Nincs egyszerű megoldás. Egyetlen közép-európai példát ismerek, ahol sikerült két országnak túltennie magát a történelmi sérelmeiken, ez pedig Ukrajna és Lengyelország esete. A második világháború végén borzasztó összecsapás volt a lengyel és az ukrán partizánok között, több falvat felégettek. Hosszú időbe telt ennek feldolgozása, az ukrán függetlenségtől számított 20 évig, de kitartóan dolgoztak rajta.

Olyan dolgokra gondolok, mint lengyel templomok, temetők Ukrajnában, vagy egy vegyes történelmi bizottság létrehozatala, akik megpróbálkoztak egy közös történelemkönyv kidolgozásával. Folyamatosan és sok oldalról dolgoztak a kapcsolatokon, ami persze még mindig nem tökéletes, de ha összehasonlítom mondjuk a lengyel-orosz kapcsolatokkal, ahol soha nem volt hasonló dialógus, akkor nagyon jó eredményeket értek el. A párbeszéd nem egy könnyű vagy hatékony módja a történelmi sérelmek orvoslásának, de nem hiszem, hogy létezik más módszer.

Az ügynökmúlt a másik „örökzöld”. Mennyire tartja nyitottnak a magyar nemzeti archívumot a szomszédos országok archívumaihoz képest?

Dolgoztam a magyar archívumban, a német és a lengyel archívumban is. A magyar titkosrendőrségi archívum hatékony, jól működik. Nagyon könnyen tudtam dolgozni, amikor a negyvenes évekről gyűjtöttem adatokat. A német Stasi archívummal össze se lehet hasonlítani, ott óriási a szervezetlenség. Részben azért, mert Kelet-Németország utolsó napjaiban az archívumban tűz ütött ki, és az ott dolgozók elmenekültek. Egy hatalmas tömeg papír maradt, amelyek között csak az archívum munkatársainak segítségével lehet bármit megtalálni.

Nincs név-vagy tárgymutató, nem lehet számítógépen sem keresni az adatok között. Történelmi kutatóként ilyen téren pozitívak voltak a magyar archívummal kapcsolatos tapasztalataim, bár nem tudom, hogy mennyire hatékony a rendszer, ha valaki saját magáról vagy rokonairól szeretne információhoz jutni mondjuk a 70-es, 80-as évekből. A kommunista párt archívuma viszont egyáltalán nem működik jól. Furcsának találom, hogy egyfajta „privát archívumként” tartják, és nincs államosítva. Ezek a Magyar Kommunista Párt dokumentumait tartalmazzák, nem értem, miért nem részei a nemzeti archívumnak. Általánosságban véve azért ma már a régió minden archívuma valamennyire nyitott és lehet keresni benne.

Húsz évvel a rendszerváltás után milyennek látja Magyarország pozícióját Európában?

Ez attól függ, hogy mihez hasonlítjuk. A mai Európában az igazán nagy és fontos gazdasági-politikai választóvonal nem kelet és nyugat között, hanem észak és dél között húzódik. Magyarország számára az a kérdés, hogy „Észak-Európához” vagy Dél-Európához” tartozik-e. Egyre gyorsabban kezd eltűnni az a beidegződés, mely szerint a kelet különleges helyzetben van, mert szegény és elmaradott. A magyar gazdaság jelenleg jobb formában van, mint a görög gazdaság, de lehet, hogy az olasz gazdaságnál is. Tehát a kelet-nyugat diskurzus kezd megváltozni és ahogyan Közép-Európa egyre erősebbé válik, - és azt hiszem ez az a pillanat, amikor a közép-európai kormányok kezdenek összefogni -, úgy lehet egyre jobban hallani a hangjukat és lesz egyre nagyobb befolyásuk. A jelenlegi magyar kormány ezt jobban csinálja, mint az előző.

Ezek szerint nincs is értelme már többé kelet-nyugat ellentétről beszélni?

Vannak különbségek, például a posztkommunista örökség, ami speciális problémákat szült a két térség között, de Dél-Európának szintén markáns problémái vannak. Ott a túl nagy állam és a korrupt bürokrácia jelent gondot. De akár Spanyolország, Belgium esetében is beszélhetünk hasonló dolgokról. Azt látni kell, hogy Magyarország problémái egyáltalán nem speciálisak, nagyobb, összeurópai problémákról van szó.  
Anne Applebaum fotó: Gáti András (Képgaléria!)

 

Amerikaiként hogyan kezdett el érdeklődni a kommunizmus, Közép-, illetve Kelet-Európa történelme iránt?

Először az 1980-as években jöttem Európába, Varsóból tudósítottam újságíróként, de ebben az időszakban jártam először Budapesten is. Ezek alatt az utazások alatt rengeteg olyan emberrel találkoztam, akik megjárták a koncentrációs táborokat. Azon gondolkodtam, hogy vajon miért nincs még a témának egy összefoglaló, hiteles története. A szovjet archívumok a kilencvenes években kezdtek megnyílni és készen álltam arra, hogy kutatni kezdjek.

Úgy tűnik, hogy a náci koncentrációs táborokról jóval szélesebb és részletesebb irodalom érhető el, míg a gulágot mintha csak az utóbbi időben kezdték volna felfedezni. Minek tulajdonítja ezt?

A szovjet archívumok megnyitása után, de különösen az elmúlt 5 évben rendkívül sok akadémiai munka és új írás született a gulágról. Az én könyvem egyike volt az elsőknek, de mostanában már egyre több jelenik meg. Ugyanakkor ezzel együtt sem vált még a téma a közkultúra szerves részévé. De elkészült például egy jövő januárban bemutatandó gigantikus mozifilm, amelynek témája a szovjet koncentrációs táborból való szökés. Ez lesz az első hollywoodi gulágfilm. Az az érzésem, hogy a korszakról alkotott eddigi elképzelésünk kezd megváltozni az által, hogy rengeteg olyan információ elérhető, ami eddig rejtve volt.

Ha valóban ennyi dokumentum vár még feldolgozásra, tartogathat akár meglepetéseket is a kutató számára a gulág?

Nagyon sok tábor létezik, amelyről még senki sem írt és számtalan történet, amelyet még nem mondtak el. Körülbelül van egy vázlatunk arról, hogy mi és mikor történt, főleg annak köszönhetően, hogy a legfontosabb archív dokumentumok mára már elérhetőek, még a mikrofilmek is. Az 1990-es években a Hoover Intézet, amely a Stanford Egyetem része, Moszkvában lemásolta az úgynevezett Gulág archívumot, a táborok rendszerének dokumentációját, bennük olyan részletekkel, mint a táborparancsnokok levelezése a moszkvai vezetéssel.

A könyvében a szovjet és a náci totalitárius terrorapparátussal kapcsolatban egy helyen úgy fogalmaz, hogy „egy nagyon mély szinten a két rendszer összefügg egymással”. Hogyan értsük ezt?

Ugyanabban az időben hozták őket létre, ugyanarra a mintára. Egyik sem jöhetett volna létre a száz év alatt lezajló technológiai változások nélkül, olyan egyszerű dolgokra gondolok itt, mint a poloska vagy a tömegmédia. Ezenkívül alapvetően mindkét totalitárius rendszerre az első világháború teremtett precedenst részben az által, hogy tömegmészárlást valósított meg, és ezt kevésbé sokkolónak állította be a korábbi generációkhoz képest. A két diktatórikus rendszernek azonosak a gyökerei, de nem feltétlenül következnek egymásból vagy származnak egymásból. Annyi bizonyos, hogy tudtak egymásról és kölcsönösen tisztában voltak vele, hogy mi folyik a másik munka- és haláltáboraiban.

A mai modern Oroszországnak sikerült megfelelően visszatekinteni és feldolgozni a Gulág történelmi emlékét?

Az 1990-es évek a borzalmas káosz évei voltak Oroszország számára a gazdasági összeomlás minden emlékével. A történelmi visszatekintést és az erről szóló diskurzust aztán ezzel a negatív érzéssel, az összeomlás emlékével asszociálták. Az utóbbi években az orosz kormány ráadásul újra átpolitizálta a történelemről szóló közbeszédet. Nem arról van szó, hogy illegális a gulágról beszélni, de megnehezítette az erről való beszélgetést és nem része a népkultúrának.

Az amerikai választások alatt Obamát támogatta. Meg van elégedve az elnök eddigi teljesítményével?

Részben azért támogattam Obamát, mert nem voltam megelégedve azzal, amit a republikánusok a választási kampányuk során nyújtottak. Viszont soha nem tartottam Obamát messiásnak, nem vártam tőle, hogy mindent megváltoztat és jobbra fordít, éppen ezért nem is csalódtam. Olyan elnök, amilyenre számítottam, külpolitikájában pedig nem sokban különbözik Bushtól, inkább a stílusa, a hozzáállása más. A döntések, amelyeket Irakkal vagy Afganisztánnal kapcsolatban hozott, valószínűleg megegyeznek azzal, amelyeket Bush hozott volna ebben a szituációban. De ez igaz a gazdasági döntésekre is, talán az egészségügyi reform kivételével.

Jelenleg min dolgozik?

Egy könyvet írok a világháború utáni Lengyelországról, Magyarországról és Kelet-Németországról, az 1944-től az 50-es évek elejéig tartó periódusról. Ez a Sztálinizmus időszaka Közép-Európában, ezért is kutakodom a magyar archívumokban. 2009-ben nagyon sok időt töltöttem Budapesten, havi rendszerességgel utaztam. Várhatóan 2011-ben jelenik meg a könyv.

Anne Applebaum

(1964, történész, újságíró, Egyesült Államok) A Yale Egyetemen, a London School of Ecnomicson és az oxfordi St. Anthony’s College-ben tanult történelmet, irodalmat, nemzetközi kapcsolatokat. A The Economics munkatársaként részese és egyben tudósítója is volt a rendszerváltoztatásnak. Műveiben a közép- és kelet-európai kommunista rezsimek történetét dolgozza fel. 2002 óta a Washington Post vezető munkatársa. Első könyve, a „Between East and West” 1996-ban Adolph Bentinck-díjat nyert. „A Gulág története” című könyvéért 2004-ben Pulitzer-díjjal tüntették ki.


 

 

Európai Polgári Kezdeményezések - EPK - Add a véleményed!

A víz és szennyvízhálózat emberi jog! Ehhez kell az EGYETÉRTŐ aláírásod SOS!

Cipruson bejelentették, hogy a szigetország 2014 júniusában tervezi bevezetni a garantált Alapjövedelmet

A hír azt bizonyítja, hogy valamennyi Eu tagállam hatáskörébe tartozik a döntés a Feltétel Nélküli Alapjövedelm bevezetéséről. Mindössze politikai szándék és akarat kérdése az adott tagállam részéről.

Ez a fajta megoldás a polgári demokrácia igazi győzelmét és a társadalmi kiegyezés alapját hozhatná el Magyarországnak is. Valamennyi politikai szereplőnek kormánypárti és ellenzéki oldalon az FNA elképzelés mentén sikerülhetne egészséges párbeszédet lebonyolítani és legalább ebben az egyetlen kérdésben együttműködni egymással.

Örömmel üdvözöljük a szigetországban megszületett politikai akaratot és a tiszteletre méltó döntést!

Továbbra is bízunk benne, hogy az Orbán kormány is elvégzi a szükséges közgazdasági számításokat és Ciprushoz hasonlóan olyan döntést hoz, amely az Alapjövedelem bevezetésével rántja ki a devizahiteleseket a bajból ugyanúgy, ahogy a többi elszegényedett társadalmi réteget is!  

Az Alapjövedelem egyetlen akadálya az irigység kultúrája lehetne, amit évszázadokkal ezelőtt a profitéhes tőke alapozott meg és ideje száműzni a társadalmi normák közül a devianciák sorába miután bebizonyosodott, hogy a mai kapitalizmus már nem képes a polgári demokrácia normái szerint működni.

A mai működésképelen rendszer alternatívája, a forradalom nélküli társadalmi változás útja az FNA!

Az Alapjövedelem bevezetése az Eu tagállamok hatásköre! Mindössze politikai akarat kérdése és csupán a jelenleg is rendelkezésre álló állami pénzeszközök gazdaságélénkítő átcsoportosítását kívánja meg! 2013.08.09. 

Ha a polgári kormány nem lépi meg az FNA bevezetését, a szélsőséges politikai erők profitálhatnak: Friss látlelet a szegénységről!A drasztikus elszegényedés megindulása a 2008-as pénzügyi és gazdasági válsághoz köthető. A válságnak négy periódusa volt eddig Magyarországon. 2008. második felében tört ki a pénzpiaci válság, amely a megtakarítással rendelkezőket érintette. 2008−2009-ben visszaesett a foglalkoztatás, nőtt a munkanélküliség. Ezzel párhuzamosan a devizahitelek problémája is élesen megjelent. 2009−2011-ben az állami kiadásokat erőteljesen csökkentették, miközben nőttek a lakossági elvonások. Az egykulcsos SZJA bevezetése hátrányosan érintette az alacsony keresetűeket. 2011−2012-ben egyértelműen szűkítették a szociális és egészségügyi kiadásokat. A háztartások közel 81 százalékának nincs annyi tartaléka, hogy egy váratlan, nagyobb kiadást – 100 000 Ft nagyságban – ki tudjon fizetni. A fűtés hiánya 20 százalékról 27 százalékra nőtt az elmúlt két év alatt.

A válság elmúlt öt évében azok a negatív tendenciák erősödtek fel még jobban, amelyek a társadalom alsóbb rétegeit érintik hátrányosan. A szegénységnek nem csak a mértéke, hanem mélysége is hatalmas ütemben nőtt. Különösen jelentős volt a szegénységi kockázat növekedése a gyermekek és a fiatalok, az alacsony iskolázottságú és a roma háztartásfővel élők körében, valamint azok között, akik olyan háztartásban élnek, ahol a háztartásfő munkanélküli vagy inaktív.

A parlamenti pártok lemondtak a leszakadó rétegek felzárkóztatásáról, hiszen egyik pártnál sem jelent meg átfogó program a leszakadás további megakadályozására. Ha a folyamatokat nem tudja megfékezni az elit, akkor a szélsőséges politikai erők komolyan profitálhatnak ebből. 

 forrás: Totyik Tamás

Ebből finanszírozzuk az FNA bevezetését!

 


 

Kép

 

Következő hasábokon egy, a Kulturáliskreativok  szerkesztőségébe eljuttatott írást teszünk közzé.

Anélkül, hogy a petíció létezését valóságosnak ítélnénk, arra mindenképpen bizonyítéknak tekintjük, hogy a múlt nagy sérelmei a későbbi generációk igazságérzetét is felborzolja.

Kép

 
 

 
 

 

Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész

ENSZ Háborús Törvényszéke New York
Hága
 
Tárgy:
 
Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára   

Excellenciád!  

Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. január hó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet. Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.

Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit.

Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi  

petíciót 

 

terjesztem elő:  

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát. A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését.  

A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.
 
Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.  

 

Indoklás: 

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül a Magyar Királyságot büntették meg.
A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság 
területe 325.411km2 volt,
lakosainak száma 20.886.000 fő. 
A Békeszerződés következményeként
az ország területe 92.863 km2-re, míg
lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.  

A Nürnbergi Nemzetközi Bíróság 1946. október hó 2-án a II. világháború  kirobbantásáért és a világháborúban elkövetett jogsértésekért Németország akkori vezetőit felelősségre vonta és megbüntette, azonban a Német Nép felelősségét nem állapította meg. A Nemzetközi Bíróság a Német Népet mentesítette az egyébként törvénysértő kollektív felelősségre vonás alól.  

Általánosan elfogadott tény, hogy egy nép vagy nemzet a vezetők bűneiért és törvénysértéseiért nem felel. Ugyanakkor az I. világháborúban való részvétel miatt Magyarország esetében nem az ország vezetőit, hanem a Magyar Népet büntették meg, ezeken túlmenően Magyarországot hatalmas összegű kártérítés megfizetésére is kötelezték.  

Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő.

A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:
- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)
- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)
- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)
- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)
- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)
- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)
- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)
Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)
Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)
Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:
Oroszország részére 200 millió USD,
Jugoszláviának 50 millió USD,
Csehszlovákiának 50 millió USD.  

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet sor.

A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült: Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia - szerződésszegést követtek el.

Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több,  mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum).

A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több,  mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatt felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több,  mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálásadatai is.  

A petícióban foglaltak értékelése során figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be:

- A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.
- Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.
- Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt.
A változások miatt a Szerződés a jogi formájában sem tartható fenn.  
A fentieken túlmenően a következőkre kívánok még rámutatni.

 

A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között - az alábbi veszteségek érték:

Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:
- hadihajó  60.000 kg színarany
- hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg
- hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg
- hadikikötői felszerelések 10.000 kg
- 801 db hajó  80.000 kg
- Fiume kikötő  felépítésének értéke 21.300 kg
- Fiume kikötő  ingó és ingatlan értéke 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg
- tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg
- összesen 974.085 kg színarany-érték.
(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)  
További veszteségek:
- az ország  összes arany-, ezüst- és sóbányája,
- a szénbányák 80 %-a,
- az erdők 90 %-a,
- vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,
- a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,
- Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,
- az összes tengeri és folyami hajók.  

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.  

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni  időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:

David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: „a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.” A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól.

Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét. Lord Newton szerint „a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett.”
Robert Cecil angol delegátus szerint „a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy „időről időre határrevíziót eszközöljön.”

Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: „Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe.”

Az angol diplomata „Peacemaking” című könyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: „az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná.”

Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.

A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: „Én csak egy vagyok azok a milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását.”

Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: „nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”

A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és  Berthelot  voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az Antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el.

Maga Clemenceau miniszterelnök nyilatkozta, hogy „a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik”, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország - Ausztria-Magyarország ellen.

Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi. 

A magyar delegáció a kényszerítő  körülmények hatása alatt írta alá  a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.  

A közelmúlt - de a Békeszerződés következményeivel szorosan összefüggő  - jellemző példája a 169/1997-1991/18 számú törvény, melyet a román illetékes szervek fogadtak el. Ez rendelkezik a törvénytelenül elvett, elkobzott ingatlanok eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatásáról. E törvény nemzetközi visszhangja pozitív.

Ugyanakkor tény, hogy a törvény ellenére a Romániában kisebbségben élő magyar anyanyelvű lakosság - akiknek mintegy 70-75 %-a a törvény hatály alá tartozna - semmiféle korábban elkobzott vagyonát vissza nem kapta. Hasonlóan a törvény hatálya nem terjedt ki a római katolikus egyházra sem.  

 

Záradék: 

A petícióból kitűnik, hogy a Trianoni szerződés elfogadásakor Magyarországot az I. világháborúban való részvételéért büntették meg. A Párizsi Békeszerződés aláírásakor viszont Magyarországot a II. világháborúban való részvétele miatt marasztalták el. Mindkét szerződés kollektív büntetésről rendelkezett, ami a nemzetközi jog alapján elfogadhatatlan.  

Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.  

Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg.  

A büntetőjogi felelősség kérdése is vizsgálatot igényel. A tény feltáráshoz kíván segítséget nyújtani az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS, amikor egy nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza, és ehhez a maga részéről minden segítséget megad. A vizsgálóbizottság felállítását 25-30 fő részvételével javaslom, amelyekből 10 szakértőt az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS delegálna.  

E személyek az elcsatolt területeken használatos nyelvet beszélik. A bizottság tagjai a petícióban foglaltakat a helyszíni vizsgálatok keretében konkrétan igazolják. Az 1956-os Magyar Forradalom idején az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem volt lehetősége támogatni a magyar nemzet szabadságharcát. A körülmények megváltoztak. Az ENSZ-nek most lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye az akkori közömbösségét.  

Tisztelettel: Prof. Ludwig von Lang főtitkár

 

 

 No komment!

Ha nem is igaz a petíció, a levélben foglaltak igazságalapjának utána lehet nézni. Ha csak a fele megfelel a valóságnak, egész generációk előtt eltitkolták, mert amikor például a mi generációnk volt gyermekkorú az 50-es, 60-as, 70-es években, még a lakások falain belül is csak suttogva mertek beszélni a családok Trianonról. Az iskolákból pedig egyenesen kirúgták azt a tanárt, aki csak érintte a témát a gyerekek előtt.

 

 

A mappában található képek előnézete magyarságtudat