Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ŐSI MAGYAR GYÜMÖLCSFAJTÁK

Jön a közösségi társadalom, ahol a legfőbb érték az erkölcsi erő, ami benned van!

 

Innen letölthető - Egely György: Ingyen Energia Mega Könyv


 

Ősi magyar gyümölcsfajták, amelyeket tilos forgalmazni 
2011. december 02. péntek valosag.net 

A hétvégén voltam Kovács Gyulánál, aki régi magyar gyümölcsfajtákkal foglalkozik. Ebben a riportfilmben az 5. perctől látható. 
1. rész 
www.youtube.com/watch?v=TOrfBx09PjQ 
2. rész 
www.youtube.com/watch?v=YQTq2d6Adsg&NR=1 

Van 500 különféle magyar gyümölcsfajtája (batul, ropogós cseresznye, páris, véralma stb stb stb), amit vadalanyon szaporítva könnyen szállítható formában önköltségi áron értékesít. A csemeték cserépben vannak, bármikor el lehet őket ültetni. 

Sajnos, mint minden, ami a kis magyar emberek érdekét szolgálja az TILOS. Így ezen gyümölcsfajtákat sem lehet faiskolában megvásárolni, bolti forgalmazásuk törvénybe ütköző, idegen érdekeket sért, mivel ezen fajták évszázadok (ezredek?) során hozzászoktak a Kárpát-medence klímájához így nagyon ellenállóak, szívósak, műtrágyát, permetszert nem igényelnek, könnyen tárolhatóak. 

Aki szeretné biztosítani családja és saját maga jó minőségű gyümölcsellátást vagy csak dacból a TILTÁS ellenére "csak azért is" magyar virtusból akar ilyen fákat beszerezni annak ajánlom, hogy vegye fel a kapcsolatot Kovács Úrral. 

Elmondása szerint nehéz időkben, a török és habsburg korban a göcseji embert ezen gyümölcsfák mentették meg, még a múlt század elején is rengetegen voltak akik egész évben csak gyümölccsel táplálkoztak. Nehéz idők úgy érzem most is vannak, csak gyümölcsfa nincs, gondolkodjunk előre. 

Az elérhetősége: 
Kovács Gyula 
Pórszombat Petőfi u 1/a. 
06-30-2351063
 

Átgázolunk a múlt értékein : Ősi magyar gyümölcsfajták, amelyeket tilos forgalmazni. 

Göcsej egyik néhány száz fős településén, Pórszombaton él Kovács Gyula erdész, aki a helyi hagyományok megőrzéséért tevékenykedik. Ennek ékes bizonyítéka több száz darabból álló gyűjteménye, amelyet a tájegység jellegzetes, mára szinte kihalt, elfeledett gyümölcsfáiból állított össze kitartó munkával. Ugyancsak a hagyományok megőrzését és felelevenítését szolgálja a Medesi-kör, az a "nem hivatalos" hagyományőrző szerveződés is, mely különböző rendezvényekkel, programokkal segíti elő célul kitűzött feladatát. Idén Kovács Gyula ezen tevékenységét a megyei közgyűlés a "Zala megye kistelepüléseiért és hagyományaiért" díjjal ismerte el. Ennek apropóján beszélgettünk a pórszombati erdésszel. 

A kezdetekhez visszanyúlva először, elkanyarodva a gyümölcsfáktól, Pórszombat múltjába és a Medesi-kör létrejöttébe tekinthetünk be. Ez a lokálpatrióta baráti társaság céljának tűzte ki a település történetének, történelmének megismerését, néprajzi, építészeti emlékeinek, gasztronómiai hagyományainak megőrzését. Ennek érdekében olyan irodalmi esteket, előadásokat, kultúrprogramot szerveznek, ami lehetőséget biztosít a régi idők egy-egy jellegzetességének bemutatására hozzáértő szakemberek által. Ilyen például a Gasztronómia a hadak útján sorozat, mely keretén belül többek között felelevenítették a kenyér és a bor évezredekre visszanyúló történetét, vagy egy erdélyi fejedelem gombás lakomáját. Legutóbb pedig egy igen sikeres főzőversenyen a helyi specialitások felhasználásával szinte az egész falu apraja-nagyja kereste a medesi borokhoz legjobban illő ételeket. 

2002-ben állítottuk fel a hatalmas medesi fakeresztet, amely a török korban a térségben elpusztult 67 magyar falunak, köztük Medesnek állít emléket. Régóta foglalkoztatott ez a kor, sok elbeszélést hallottam a régiektől. Szíjj Pista bácsival, aki sajnos már nincs közöttünk, határoztuk el, hogy emléket állítunk azoknak, akik a nagy szorongattatások idején meghaltak, rabságba estek, vagy elbujdostak - mesél a kezdetekről a pórszombati erdész. - A kereszt felállítása sok ember munkájának, tehetségének, jóakaratának gyümölcse, eredménye. Ez a példátlan összefogás élményt jelentett a falu közösségének és engem is magával ragadott. A gondviselés azóta is sok-sok jóakaratú emberrel hozott össze, tudósok, művészek, vagy éppen fizikai munkát végző emberek "építik" a Medesi Kört. 

 

 


Kovács Gyula részéről az ősi hagyományok ápolása nem merül ki ennyiben. A természettől elszakadva, a boltok polcairól levett gyümölcsöket fogyasztva nem is gondolnánk, hogy térségünk, Göcsej, Hetés és az Őrség milyen "gyümölcsös" kincseket rejt. Ma már szinte ismeretlennek tűnik a berkenye, a naspolyával talán többen találkoztunk, ám vannak még, egykor bő termést hozó alma, körte, szilva fajták, melyek mára eltűntek a gyümölcsösökből és csak szüleink, nagyszüleink emlékeznek rájuk. Ennek a negatív folyamatnak szeretné Kovács Gyula elejét venni és megmenteni a kihalóban lévő fajtákat a jövő számára. 

A nyolcvanas évek elején a göcseji tanyák többsége még lakott volt. Ekkor még gondozták, becsben tartották a gyümölcsfákat. Itt voltam erdész, ezeken a tanyákon olyan fajtákat találtam, amik máshonnan már eltűntek. Valószínű, hogy korábban máshol is léteztek ezek, de kivágták őket és újat telepítettek a helyükre, vagy elhagyták a területet, és a gazda nélkül maradt gyümölcsösök kipusztultak - tárta fel az okokat Kovács Gyula. 

Őseink a fajták szelektálásánál először a termésbiztonságot tekintették a legfontosabb választási szempontnak. Éhínség vagy háború idején, ha a termés elpusztult, az állatokat elhajtotta az ellenség, a gyümölcs még akkor is biztos táplálékot nyújtott. Később bizonyos célra szelektáltak. A lekvárnak, ecetnek, aszalásra, gyümölcslének, pálinkának mind- mind megvoltak a saját gyümölcsfajtái. 

Egykor minden községnek megvoltak az egyedi, régi fajtái, és megvannak most is, csak fogyóban. Ezeket kell összegyűjteni. Génbankot lehetne létrehozni a régi gyümölcsfafajtákból és így fennmaradnának, a települések pedig továbbvihetnék őseik hagyományait - fűzte hozzá. - Korábban a gyümölcsfákat megbecsülték. A múlt század fordulóján Göcsejben még gyümölcsfa számlálást tartottak. Sajnos felgyorsult világunkban kíméletlenül gázolunk át a múlt értékein. Régi gyümölcsfajtáink pusztulása, pusztítása jó példa erre. Még megbecsülni sem lehet, hogy hány fajta pusztult ki az elmúlt évtizedekben, de ezen már nem tudunk segíteni. A meglévők megóvása viszont a mi felelősségünk. Próbálok a gyűjtés során mindent megtudni ezekről, mint a felhasználásuk módját, hozzájuk kapcsolódó hagyományokat - magyarázza a szakember, aki gyűjteményében, a Medes - hegyi birtokon eddig több mint fél ezer fajtát különített el, fajtákon belül pedig több változatot. 

Magyarországon a jelenlegi törvényi szabályozás sajnos - Európában egyedülálló módon - ezeknek az értékeknek pusztítását segíti, és gátolja megőrzésüket. Hazánkban nincsen lehetőség arra, hogy a termelő a saját gyümölcséből gyümölcslét készítsen eladásra, mert nem felel meg az uniós kritériumoknak, így tönkremegy, míg máshol, például a Szlovéniában ezt megtehetik a gazdák. Őrzik és védik a fáikat, mert hasznosítják, míg mi magyarok ettől a lehetőségtől meg vagyunk fosztva. Holott ezáltal ösztönözni lehetne a falusi embereket a környezetükben lévő öreg fák megtartására. Amíg ez nem változik, pusztulni fognak a fák és a hagyományok is. 

A göcseji, az őrségi és a hetési lokálpatrióta közösségeknek felajánlottam, hogy akik településükön, vagy éppen a szőlőhegyen összegyűjtik a régi fajták oltóvesszőit, én készítek ezekről oltványokat és nekik ajándékozom, ha cserébe ők ezekről a régi fajtákról mindent lejegyeznek és vállalják, hogy közterületen elültetik és gondozzák őket. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, hiszen idén tucatnyi közösség hozta el régi fajtáit - beszélt lelkesen az eredményekről és az összefogásról. 

Ennek a kitartó fajta-megőrző munkának az eredményeként olyan gyümölcsfafajtákat sikerült megmenteni, mint például az aszalókörte, aminek nevéből is következtethetünk felhasználására. A kemény, íztelen gyümölcsöt eleink nem frissen fogyasztották, hanem megaszalták, ez lett hasznosításának módja. De olyan körtét is talált már a pórszombati erdész, ami mínusz 10 fokon is eláll télen, majd áprilisra megpuhult. A házi berkenye - Göcsej jellegzetes gyümölcse - a 18. században meghatározó volt a népi gyógyászatban, ám mára alig van két tucat fája. Ezeket szintén oltással próbálja a szakember tovább szaporítani. 

 

 


A gyűjtemény elsősorban a Göcsej, Őrség és Hetés régi fajtáinak megmentésére irányult, ám mára kilépett a tájegység határai mögül. Érkeztek fajták az ország több pontjáról, a Felvidékről és Erdélyből is. Medes-hegyen a Kárpát-medence ősi fajtáinak gyűjteményét szeretnék létrehozni. A vállalkozáshoz szükséges terület biztosításához a helyi önkormányzat is felajánlotta segítségét. 

Nemrég a Felvidékről érkeztek oltóvesszők, de kaptam Erdélyből, a Bolyai Farkas sírján álló almafáról is. Az énlakai-gyűjteményt kiegészítve kezdtem elkészíteni Tündérország (Erdély) gyümölcsöskertjét. Cseréljük is más gyűjtőkkel az oltványokat, így van esélyük a fennmaradásra, de sajnos kevesen vagyunk - tette hozzá Kovács Gyula, aki befejezésül arról is beszélt, hogy mekkora meglepetésként érte a megyei elismerés. 

Azok az eredmények, sikerek, amikben az elmúlt időben részünk volt, sok jóakaratú ember munkájának eredménye. Segítségüket ezúton is szeretném megköszönni. Természetesen nem tudnám ezt a munkát feleségem és három fiam támogatása nélkül csinálni. A Medesi Kör sikereinek kulcsa az ő áldozatvállalásuk - mondta, majd további terveiről elárulta: az egykori, a török által Medes faluval együtt elpusztított további 67, több száz éve még lakott falvak neveinek felkutatásába fogott bele, melyeknek kopjafával állítanának emléket a medesi temetőben. 

Korosa Tita 

Kérdéseiket, véleményüket megírhatják a zalaweb@gmail.comAz email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre, amelyekre Kovács Gyula személyesen válaszol. 

Forrás: http://ajobbik.network.hu/blog/a-jobbik-hirei/osi-magyar-gyumolcsfajtak-amelyeket-tilos-forgalmazni 

 

 

A királyaink még tudták, mit kell csinálni az árvízzel

Forrás: utajovobe.eu 

b_200_200_16777215_00___images_watermarks_csatorna_arpad_kor.jpgAz áradó folyókkal öntözték az országot az Árpád-korban. A jól szervezett vízgazdálkodással az ország a talajjavító hatású folyami hordalékot is hasznosítani tudta, erre utalnak a Rábaközben valaha létezett sűrű csatornahálózat nyomai. Az ezeréves tudás most jól jöhet a klímaváltozás ellen.

A növényzet és a talaj még őrzi a hétszáz évvel ezelőtt pusztulásnak indult csatornahálózat nyomait a Rábaközben, amelyet két évtizede kutat Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. Hogyan jött létre a kora középkori vízhasznosítási rendszer?

"Régészeti és természettudományos vizsgálatokkal, köztük C14-szénizotópos kormeghatározással annyit sikerült igazolni, hogy a 10. és 13. század között a Rábaközben és a Hanság vidékén öntözéses rét- és legelőgazdálkodás folyt, és ehhez kapcsolódva állattenyésztés, tógazdálkodás és haltenyésztés zajlott" - mondta az [origo]-nak Takács Károly. "Az eddig azonosított Árpád-kori csatornák teljes hosszúsága meghaladja az ezer kilométert. Ennél azonban jóval több, becslésem szerint több tízezer kilométernyi mesterséges vízvezető meder vár még felkutatásra."

A szakember a Rábaköz számos pontján végzett régészeti kutatást, amelyek alapján rekonstruálhatóvá vált az egykori csatornák szerkezete, működése és a hajdani vízgazdálkodás rendszere. A kora középkori csatornahálózat tízszer, hússzor, de akár harmincszor sűrűbb volt a jelenleg létező árok- és csatornarendszernél. A csatornák mérete, mélysége a domborzati viszonyoktól és a funkciótól függött.

Fejlett vízmérnöki tudás

A Rábaköznek mintegy harmadát, felét teszik ki az alacsonyabb fekvésű mélyterületek (nagyságuk 30-40 ezer hektárra tehető), amelyek a 18-19. században árterületek, mocsarak voltak. Elsősorban ezeket a területeket, valamint a Hanság medencéjét hálózta be a hajdani csatornarendszer.

A mai időkben a Rábán évente átlagosan egymilliárd köbméternyi víz folyik le, amelynek jelentős része áradások idején jelenik meg. Nem tudjuk pontosan, hogy a középkorban mennyi volt a folyó vízhozama, de az tény, hogy ezer évvel ezelőtt a Rába vizét - elsősorban az áradások víztöbbletét - mesterséges csatornahálózatban vezették szét a Rábaköz mélyterületein.

A feltárt maradványok azt mutatják, hogy sok helyen alakítottak ki sekély halastavakat, halastórendszereket. A térségben közel száz ilyen Árpád-kori halastó helyét lehet azonosítani, amelyek közül többet egykorú oklevelek is említenek. (Innen eredhet a Rábaköz keleti részének Tóköz elnevezése.) Így válik érthetővé, hogy a korabeli források miért említik úgy Magyarországot, mint Európa édesvízi halakban leggazdagabb országát.

A leletek azt mutatják, hogy árasztással öntözték a legelőket, kaszálókat. Feltételezhető, hogy a szántóterületek egy részét is öntözték. Az emelkedő vizet összetett szerkezetű, kettes vagy hármas szelvényű csatornák és a fából ácsolt vízkormányzó-szerkezetek szállították, majd a megfelelő helyen a fazsilipek felemelésével kiárasztották. A rendszerrel jól körülhatárolt területeken lehetett tartani a vizet, de a víztelenítésre, lecsapolásra is alkalmas volt.

A csatornamedreket kézi szerszámokkal meghatározott méretűre és alakúra formálták. A medrek oldalain egy vagy több vízszintes padkát (afféle lépcsőfokot) is kialakítottak. Ezekre állhattak rá a csatornák tisztítása, karbantartása közben. Az üledékvizsgálatok során jól kimutathatóak voltak az iszapkotrások nyomai: a 10. századtól hat-hét tisztítási és feltöltődési periódust lehetett kimutatni.

A 13. század középső harmadában hagytak fel a csatornák gondozásával, és a középkor végére az Árpád-kori halastavak túlnyomó része eltűnt. A források szerint országos jelenség volt a halgazdaság hanyatlása: a korabeli vámnaplók azt mutatják, hogy az ország halexportáló országból halimportáló lett.

A kutatások szerint az Árpád-korban az ország más részein, elsősorban az Alföld területén is a rábaközihez hasonló vízügyi-vízgazdálkodási rendszerek léteztek. "Sürgető feladat volna az Árpád-kor vízépítési emlékeinek országos szintű felkutatása és a hajdani, meglepően fejlett vízgazdálkodás rekonstrukciója" - mondja a kutató.

 

A fasorok és parcellahatárok jelzik a csatornák nyomát (Fehértó, Bika-rét dűlő és környéke, 2009) Forrás: Takács Károly
A fasorok és parcellahatárok jelzik a csatornák nyomát (Fehértó, Bika-rét dűlő és környéke, 2009) Forrás: Takács Károly

Szivattyúzás oda-vissza

 

Miért fontos ma mindez? Az utóbbi száz év hidrológiai statisztikáiból az derül ki, hogy évente mintegy 118-130 milliárd köbméter víz folyik át Magyarországon. A 19. századi folyószabályozások óta az a cél, hogy ezt a hatalmas vízmennyiséget hasznosítani tudja az ország. A vízmérnökök és politikusok törekvései azonban rendre kudarcba fulladtak, magyarázza Takács Károly. "A számos tényező közül talán az a legfontosabb, hogy nem sikerült megoldani azt, hogy hasznosítsuk a folyóinkon levonuló nagyvizeket. Az öntözési kapacitásokat a nyári kisvizekre méretezték, ezáltal alig használjuk ki a roppant költséggel kiépített öntöző infrastruktúrát, ami az üzemeltetését rendkívül drágává teszi."

Gazdaságtalanná teszi az öntözőrendszereket az is, hogy csapadékosabb években a növénykultúrák többsége alig vagy egyáltalán nem igényel mesterséges vízpótlást. Emiatt előfordul, hogy az öntözőművek több éven keresztül kihasználatlanul hevernek.

A csatornákat és egyéb műtárgyakat azonban akkor is karban kell tartani, ami olyan további - nem megtérülő - terhet rak a gazdálkodók (vagy az állam) vállára, amely megkérdőjelezi az egész rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát. A költségeket tetézi a szivattyús vízemelés, ami drága és többnyire környezetszennyező.

"Teljesen abszurd és irracionális az, amit ma a felszíni vízkészleteinkkel művelünk - mondja Takács Károly. - Most tavasszal is hatalmas víztömegek folytak át az országon, és óriási költséggel szivattyúztuk át a belvizet a töltések közötti folyókba, hogy minél gyorsabban folyjanak le a Dunán. Majd újra jön a nyári aszály, amikor az alacsony vízállású folyókból elkezdjük azt a kevés kis vizet - ugyancsak tetemes ráfordítással - visszaszivattyúzni, hogy öntözhessük kiszáradt földjeinket. Az Árpád-kori vízgazdálkodás tanulmányozása kulcsot ad a kezünkbe ahhoz, hogy ebből az ördögi körből végre kiléphessünk."

Ezer évvel ezelőtt a folyók víztöbbletét a tógazdaságokba, rétekre, legelőkre vezették. Így ki tudták használni a tavaszi nagyvizeket, valamint az év többi részében rendszertelenül megjelenő áradásokat is. A vízkivezetésekkel csökkenteni tudták az árvizek szintjét. További előny, hogy a vizet gravitációs módon (vízemelés alkalmazása nélkül) juttatták a célterületekre.

A gyepeknek tetemes a vízigényük, és hazánkban az évek 80 százalékában öntözést igényelne - ezt a mai kerttulajdonosok is tudják. Az öntözött legelő volt hajdan az állattenyésztés alapja, valamint biztosította, hogy folyamatosan működjenek az öntöző- és vízpótló rendszerek, azaz nem voltak üresjáratú évek.

 

Így nézhettek ki az Árpád-kori csatornák (Forrás: Takács Károly)
Így nézhettek ki az Árpád-kori csatornák (Forrás: Takács Károly)

Klímaszabályozás és műtrágyakiváltás

 

Feléleszthető-e az eltűnt tudás? Takács Károly szerint nem lehetetlen a hajdani csatornarendszerek újjáépítése. Amennyiben az egyébként is időszakosan belvízzel borított mélyterületeket átadnák az árasztásos gyepeknek, akvakultúrának, hatalmas mennyiségű vizet tarthatnánk vissza. A vizes területek ráadásul javítanák a magasabb fekvésű szántók mikroklímáját. 

Az öntözéses kultúra a legintenzívebb területhasznosítási forma, amelynek hatalmas a tápanyagigénye. Ezer évvel ezelőtt a trágyázást, a tápanyag-utánpótlást is elárasztással végezték. A vízkivezető szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a csatornákban vezetett lebegő hordalékból minél több jusson ki az elárasztott területekre. A tápanyagokban gazdag hordalékkal tartották fenn a földek folyamatos termőképességét.

"Számításaim szerint, ha évente meg tudnánk fogni tízmilliárd köbméter áradó vizet, akkor abból a mezőgazdaság 5-10 millió tonna hordalékot hasznosíthatna. Összehasonlításképpen: a magyar mezőgazdaság jelenleg évente körülbelül egymillió tonna műtrágyát használ fel, ennek értéke egyébként nagyjából százmilliárd forint. Az áradó vizek és a hordalék széles körű hasznosítása révén külső energiaráfordítás nélkül vagy minimális ráfordítással is produktív mezőgazdasági termelést folytathatnánk az ország jelentős területein, több lábra állna a mezőgazdaság. És ami legalább ilyen fontos, ez fenntartható ökológiai gazdálkodás lenne" - összegzi Takács Károly.

Most alig öntözünk

Az öntözésre fordítható felszíni vízkészleteknek mindössze 0,2-0,6 százalékát használja fel a mezőgazdaság. Meteorológiai adatok szerint az évek mintegy fele száraz vagy aszályos, vagyis nem hull elegendő csapadék a termesztett növények számára.

Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az derül ki, hogy 2003 és 2011 között éves átlagban 96 769 hektár volt az öntözött területek nagysága. Az Agrárgazdálkodási Kutató Intézet szerint 2011-ben Magyarország termőterületeinek csupán 1,2 százalékán végeztek vízpótló öntözést. Nyugat- és Dél-Európa hozzánk hasonló csapadékviszonyokkal rendelkező régióiban viszont ez az arány elérheti az akár 50-80 százalékot is. Ráadásul az öntözővíz kitermelését főleg talaj-, illetve rétegvízbe fúrt kutakból végezzük, és évszázadokba, évezredekbe telik, amíg a mélyben pótlódik a vízkincs.

Forrás: http://www.origo.hu/idojaras/20130528-ontozes-mezogazdasag-arpad-kori-csatornarendszer-halasto-legelo-ret-kozepkor.html