Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Így szépülnek meg a magyarországi kastélyok

2012.08.22

NO BRAVO!

Orbán Viktor nem szavazott 2013.06.21.

Földtörvény szavazás 2013.06.21.

Ángyán József rendszerváltásra vár 2012.11.09.

Földtörvény előzmény - Gazdák harca

 

 

 

Így szépülnek meg a magyarországi kastélyok

Forrás: Origo MTI 2012.08.21.

 

Több mint 10 milliárd forintból újulnak meg hazai kastélyok a kiemelt turisztikai beruházások keretében. Az érintett települések az idegenforgalom látványos fellendülésére számíthatnak a felújításoknak köszönhetően. Összeállításunkból kiderül, hogy a következő két évben mely kastélyok szépülnek meg, illetve válnak hosszú évtizedek után ismét látogathatóvá, és mutatunk látványterveket is a legtöbb támogatást elnyert Grassalkovich-kastélyban otthonra találó Vadászati Múzeumról.

A hatvani Grassalkovich-kastély (3,1 milliárd forint)

"Ez a 250 éves kastély közel harminc éve ápolatlanul és gazdátlanul állt a város közepén,  ezért az volt a célunk, hogy találjunk neki egy funkciót, amivel fenntarthatóvá válhatna. A magyar vadászatnak van egy pozitív gondolata, ráadásul Hatvan több szállal kötődik a vadászathoz" - mondta az [origo] érdeklődésére Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere. "Például 1882-ben hatszáz vadász létrehozott itt egy egyesületet, amelyet olyan híres vadászok is támogattak, mint Kittenberger Kálmán, Fekete István vagy Széchenyi Zsigmond. Innen jött az ötlet a Vadászati Múzeum kialakítására."

Forrás: MTI/Mohai Balázs
A Grassalkovich-kastély kívül-belül megújul

A polgármester kérdésünkre elmondta, a múzeummal szeretnék megmutatni a családoknak, hogy mit is jelent a vadászat, és miért fontos az erdőgazdálkodás és természet szempontjából. "Ez egy óriási lehetőség a magyar vadászatnak, mert egy Európában is egyedülálló múzeum fog létrejönni, amely a fenntartható vadászathoz kapcsolódó ismereteket, etikai normákat is bemutatja. És nemcsak Magyarország, hanem az egész Kárpát-medence vadászatát, illetve élővilágát átfogja majd a kiállítás" - mondta Szabó Zsolt.

 

 

Forrás: Vadászati Múzeum

 

Látványterv a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumról

Hozzátette, február óta dolgoznak a projekten szakemberek, egyetemek, muzeológusok bevonásával, és az a céljuk, hogy olyan kiállítási anyagot állítsanak össze, amely a fiatalokat is odavonzza majd. Nem egy száraz múzeumot szeretnének, hanem aktív programot képzelnek el. A szakmai felügyeletet a Magyar Természettudományi Múzeum végzi, amely kiállítási tárgyakkal is ellátja majd a Vadászati Múzeumot. Emellett már most sok vadász és özvegy felajánlott a múzeum számára különböző tárgyakat és hagyatékokat, ami szintén nagy segítség.

Forrás: Vadászati Múzeum

"Emlékszem, hogy fiatal koromban még gyűjtöttem 'mentsük meg a kastélyt' feliratú cédulákat itt Hatvanban, és most tényleg megmenekül az épület. A hatvaniak lelkileg is kötődnek ehhez a kastélyhoz, amely valaha kórházként is működött" - tette hozzá Szabó Zsolt. A felújítás keretében kijavítják a tetőszerkezetet, a kovácsoltvas kerítést, de megszépül a földszinti boltíves homlokzat, az emeleten pedig kialakítanak egy 100 fő befogadására alkalmas termet, ahol akár házasságot is lehet majd kötni. Úgy tervezik, hogy ősszel már megindulhat a munka, és legkésőbb 2014 elején el is fog készülni minden.

Forrás: Vadászati Múzeum

Szabó Zsolt kiemelte, hogy turisztikai szempontból is óriási dobás ez Hatvannak, hiszen a felújítás után a kastély és a múzeum is kiemelkedő látványosság lesz. "Reményeink szerint a nyitás után három éven belül meglesz az évi 100 ezres látogatói létszám. Szeretnénk együttműködni a térség más turisztikailag fontos helyszíneivel, például Hollókővel, Gödöllővel, a Poroszlói Ökocentrummal vagy épp Egerrel. További lökést adhat, hogy az a Zagyva menti kerékpárosút is részesült most támogatásban, amely érinti Hatvant, így ebből az irányból is számítunk a turisták érkezésére. Emellett bízunk benne, hogy a kastélyfelújításnak köszönhetően komoly szállodai beruházás is lesz a városban."

A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély (1, 9 milliárd forint)

"Minden gyulai ember büszke lehet erre a sikerre, hiszen nem pusztán turisztikai célú fejlesztésről van szó. A kastély mindannyiunk számára fontos, ikonikus épület, és éppen a kulturális-közösségi célú hasznosítása okán mindannyiunk számára olyan hellyé válhat, amely identitásunk egyik kiteljesedését jelentheti" - mondta közleményében Gyula polgármestere, Görgényi Ernő. Hozzátette, hogy 20 év próbálkozás után jött ez a sikeres pályázat, amelynek segítségével megmenthetik ezt az impozáns épületet.

Forrás: MTI/Rosta Tibor
A kastély új kiállításoknak is otthont ad majd

Várhatóan az őszre készülnek el a kastély kivitelezési tervei, az építkezések 2013 tavaszán indulhatnak a közbeszerzési eljárások lezárása után, ami azt jelenti, hogy a barokk kastély 2014-ben újra megnyílhat. Az épületegyüttes a hajdani szigeterőd szerves része, a gótikus várral szemben található, így a felújítása után az önkormányzat a szigeterőd történelmi városrésszel eséllyel pályázhat a világörökség címre az UNESCO-nál.

Forrás: MTI/Nándorfi Máté
A gyulai várral együtt fontos turisztikai attrakció a kastély

A projektet készítő Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. részéről Figura Ferenc elmondta, hogy az épületegyüttes a vár, a gyógyfürdő és a szállodák közvetlen közelében jelentős látogatói körre számít. A legfőbb újjáépítési munkák közé tartozik a kiállítótermek kialakítása és kulturális rendezvénytér létesítése a földszinten. Az épület egyes részeit teljesen átépítik, és helyreállítják az eredeti térszerkezetet. A múzeumi termekben több állandó kiállítás lesz, többek között a Harruckern, a Wenckheim és az Almásy család életéről, a kastélyba ellátogató királyokról, az itt lefegyverzett tíz aradi vértanúról. Az átalakítás után lesz lehetőség oktatási, turisztikai filmek vetítésére, emellett rendbe teszik a kastély parkját, és kialakítják a díszkivilágítást is.

A keszthelyi Festetics-kastély (1, 8 milliárd forint)

A keszthelyi kastély eddig is az egyik legnépszerűbb látnivaló volt a Balaton környékén. Ezt a számok is alátámasztják: a kastély állandó és időszaki kiállításait évente mintegy 200 ezer látogató tekinti meg. Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum ügyvezetője reméli, hogy a felújítás után még többen lesznek kíváncsiak a kastélyra. A beruházás legjelentősebb eleme az egykori Amazon Szálló turisztikai hasznosítása és a leromlott műemlék épület megmentése - 900 millió forintot szánnak erre az épületrészre. A helyreállítási munkák során szempont az eredeti forma és szerkezet megőrzése, emellett az akadálymentesség feltételeinek is megfelel majd az épület. A Keszthely.hu megjegyzi, hogy a romos szálló régóta csúnya "sebhely" Keszthely belvárosában, ezért felújítása méltó kiegészítése lesz a jelenleg is zajló városrehabilitációs programnak.

Forrás: MTI/Varga György
A Festetics-kastélyba még több látogatót várnak

A kastély parkjában új látnivalóként kialakítanak egy lepkeházat, ahol különleges hibiszkuszok és trópusi lepkefajok kapnak helyet etetőkkel és keltető terráriummal, így a látogatók is nyomon követhetik az állatok fejlődését. A vendéglátás minőségi fejlesztésére nagyobb kapacitású, megnövelt kiszolgálótérrel rendelkező kávézó létesül a főépületben. A projekt közvetve hozzájárulhat a Keszthelyen és környékén eltölthető tartózkodási idő emeléséhez, így adva további lendületet a térség turizmusának és gazdaságának. Az 1,82 milliárd forintból megvalósuló felújítási munka várhatóan a jövő tavasszal kezdődik meg. Az egymásra épülő projektelemek befejezését 2014 végére tervezik a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban.

További megújuló kastélyok

Az ozorai Pipo várkastély (1,4 milliárd forint)

Forrás: MTI/Beliczay László

A várkastély az egyik színfoltja a Dunántúlon megmaradt középkori műemlékeknek. Az eddigi fejlesztések során a négyszög alaprajzú várkastélyt helyreállították, és a belső terekben kialakított enteriőrök, a látványos kiállítások népszerű helyszínné emelték Ozorát - írja jelentésében a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága. A további fejlesztésekre kidolgozott projektben szerepel a külső várfalak és a várárkok rekonstrukciója, a várbörtön helyreállítása, a reneszánsz piactér kialakítása, illetve a látogatóközpont és a parkoló kiépítése.

Az Eszterháza Közép-európai Kulturális Központ (1 milliárd forint)

Forrás: MTI/Matusz Károly

A harmadik ütem legfontosabb beruházása a fertődi Esterházy-kastélyban a Haydn-tradíciók szellemében jött létre, és a nemzetközi jelentőségű zenei kultúra fellendítését szolgálja. Ezzel válik teljessé a déli kastélypark keleti szélén húzódó melléképületsor felújítása, önálló rendezvényi és idegenforgalmi egységként.

Az edelényi Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ (900 millió forint)

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Még tart az edelényi Kastélysziget felújítása

Az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélyépületének felújítására a most nyert összeggel együtt összesen mintegy 3,1 milliárd forintot fordítanak. A tervek szerint jövőre elkészül a felújítás, és tavasztól ismét látogatható lesz a kastély, ahová évi 100 ezer embert várnak majd - mondta korábban a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.

A kállósemjéni Kállay-kúria (780 millió forint)

A Kállay-kúria rekonstrukciójára már régóta vártak a falubeliek: a település gyöngyszemének tekintett épületet eredeti állapotára állítják vissza, csakúgy mint a mellette lévő, jelenleg magtárként használt Wolkenstein-kastélyt. A kiemelt beruházás turisztikai jellegét szolgálja majd az itt kialakítandó történelmi kiállítás, ahol a Kállay család tárgyi emlékeit tekinthetik majd meg az érdeklődők. A Kállay-kúria felújítása a jövő tavasszal kezdődhet, és 2014-ben fejeződik be.

A támogatást nyert turisztikai beruházások teljes listáját és a pontos összegeket itt tekintheti meg.

 

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete kreatív kútfők alkotásai